Családbarát szülészetek kialakításával növelhető a gyermekvállalási kedv

Családbarát szülészetek kialakításával növelhető a gyermekvállalási kedv

A kormány szerint a gyerekvállalási kedv növelhető, ha családias környezetet teremtenek és a felesleges beavatkozásoktól mentes, magas színvonalú ellátást biztosítanak a szülészeteken, ezért is hirdették meg márciusban "a családbarát szülészetek" pályázatot - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, egy szakmai konferencián.
Május 7-én alakul meg az új parlament

Mentelmi jogról döntenek a parlamentben

Az Országgyűlés kétnapos ülésbe kezd, a képviselők ma döntenek az ittas vezetéssel gyanúsított Burány Sándor (Párbeszéd) mentelmi ügyében, majd a kormányt interpellálják. 
Orbán Balázs

Miniszterelnökség: aggasztó, hogy Márki-Zay ellenzéki tüntetést vezet

Hódmezővásárhely az elmúlt években sikeres városvezetői és képviselője révén kiemelten nyertese volt a kormányzati politikának. A kormány továbbra is nyitott az együttműködésre, de a jelenlegi városvezető ténykedése aggodalmakat kelt – üzeni Gulyás Gergely államtitkára.
Lázár János

Milliárdokból jutalmazta Lázár a munkatársait

A közigazgatásban eddig példátlan összegeket osztottak szét a választások környékén négy minisztériumban. Az azóta leköszönt Lázár János Miniszterelnökségén dolgozóknak összesen 3,3 milliárd forintot fizettek ki rendes bérükön felül – derült ki a kancelláriának a 24.hu közérdekű adatigénylésére  adott válaszából.
A házelnök a korábbiaknál harciasabb ellenzékre, nagyobb "ricsajokra" számít

A házelnök a korábbiaknál harciasabb ellenzékre, nagyobb “ricsajokra” számít

Kövér László házelnök szerint az ellenzék úgy gondolja, azért vesztett a választáson, mert nem volt elég harcias, ezért ezek a pártok a következő időszakban folyamatosan nagyobb ricsajt próbálnak majd csapni, hogy felkeltsék az információáradattól eltompult választók figyelmét.
Orbán-eskü

Blogstar: Orbán Viktor 4.0

Orbán mondott egy nagy formátumú miniszterelnöki székfoglalót, míg Lázár egy tömör, de velős székbúcsúztatót. Egész héten ezeket értelmezte és találgatta a sajtó éppen úgy, mint a közügyek iránt érdeklődő halandó.
Áder felkérte Orbánt az új kormány megalakítására

Áder felkérte Orbánt az új kormány megalakítására

Áder János köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP-pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta.
Emmi: az új kormány az eddigieknél is erősebben segíti az édesanyákat

Emmi: az új kormány az eddigieknél is erősebben segíti az édesanyákat

A megalakuló új kormány egyik legfontosabb célja, hogy az eddigieknél is erősebben segítse az édesanyákat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága Anyák napja alkalmából küldött vasárnapi közleményében az MTI-vel. 
Mozgalomként folytatják a radikálisok

Mozgalomként folytatják a radikálisok

A Jobbiktól elhatárolódott nemzeti radikálisok mozgalmat indítanak, amelynek célkitűzései között szerepel a kormány támogatása az általuk jónak és nemzetinek tartott ügyekben, figyelemfelkeltő akciók szervezése és a nemzeti gondolat átadása a fiatal generációknak.
Virágerdő Vásárhelyen 4

Jó reggelt, Vásárhely!

Hivatalosan munkanap van, és bár sokan szabadságot vettek ki, de ha úgy alakul, hogy Önnek pont dolgoznia kell, akkor se legyen szomorú: kezdje a napot velünk! Kattintson a tegnapi nap legérdekesebb híreiért!
Orbán: a bevándorlás az áprilisi választás legnagyobb tétje (videó)

Orbán átalakítaná a Miniszterelnökséget, Varga Mihály marad a költségvetés felelőse

A Miniszterelnökség átalakítását tervezi az új kormányban Orbán Viktor miniszterelnök, aki azt is bejelentette pénteken a Kossuth rádióban, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter marad a gazdasági kabinet vezetőjeként a költségvetés felelőse.
Tüntetéssel nem lehet kormányt buktatni

Tüntetéssel nem lehet kormányt buktatni

Százezres tömeg tüntetett szombaton a kormány ellen Budapesten. A felszólalók új választást, teljes ellenzéki összefogást és együttműködést kezdeményeztek és követeltek, s jövő szombatra újra tüntetést hirdettek. Mindez belefér a demokráciába, de gyakorlatilag semmit sem jelent és hatástalannak is tűnik. Csak a dühöt vezeti le.