Új könyv a sajtó és a politika kapcsolatáról 1

Új könyv a sajtó és a politika kapcsolatáról

Döbör András történész, főiskolai docens, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánja Sajtópolitika és politikai sajtó Magyarországon (1780–1840) című könyvét mutatták be a szegedi egyetem Klebelsberg Könyvtárában. A szerzővel Miklós Péter történész, főiskolai docens, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője beszélgetett.
1

Vásárhely elveszett emlékei

Hódmezővásárhely építészetének átalakulását dokumentálja a Vásárhely Anno. A változó város, 1945–1990 című kötet, amelyet hétfő délután mutattak be a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

A kortárs irodalom lehet a mézesmadzag

Nehéz olvasásra bírni a mai fiatalokat, de talán a kortárs művek jelenthetik a kaput, ami utat nyit nekik az irodalom megkedvelése felé – derült ki kedden a Szegedi Horizont 2017 című kötet bemutatóján, amelyet a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban rendeztek meg a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan. 

Évszázadokon vezet végig a Tornyai kiadványa

Decemberben nyílt meg a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum új állandó tárlata, amely a város 13-19. századi történelmébe enged bepillantást. A múzeumlátogató történelmi barangolásait egy kiállításvezető is segíti. A kiadványt szerdán mutatták be a szerzők, a kiállítás létrehozói a nagyközönségnek.

Megérkezett a nyolcadik bíbic

Megjelent az úgynevezett Bibic könyvek nyolcadik, vagyis befejező része. Apátfalva hagyományait, identitását az utókornak megőrző sorozat utolsó kötetét, a Havas Gergé, ne havaskodj! című szerdán mutatták be az érdeklődőknek a helyi faluházban.

Csólyospáloson Bukarestről

Csólyospálos Község Önkormányzatának szervezésében december 6-án, (szerda) 18 órakor  "Románia orvtámadása és Bukarest elfoglalása 1916. december 6-án" című könyv bemutatásával egybekötött előadást tartanak a Közösségi Házban.

Konferencia és könyvbemutató a jogi karon

Tudományos konferencia keretében mutatták be pénteken délelőtt a Szegedi Ítélőtábla elődjének, a Szegedi Királyi Ítélőtáblának történetét feldolgozó könyvsorozat 3. kötetét Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán. A tanácskozáson részt vett dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke is.

A békét az ember örökké keresi

Bemutatták Dani Imre költő harmadik verses kötetét szerdán a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban. A Béküljetek meg! című könyv alkotásait zenés est keretén belül ismerhette meg a közönség. 

Szürke-sárgában pompázik a Fekete könyv

Önálló kötetben jelentette meg a debreceni Déri Múzeum a vásárhelyi Pákozdy Ferenc költő '56-os verseit tartalmazó ún. Fekete könyvet. A hódmezővásárhelyi bemutatót pénteken tartották az Emlékpontban, ahonnan mindenki hazavihetett egy példányt a kiadványból. 

Közel egy évig kutattak a pártkatonák után

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban kedden bemutatták a „Kádár-huszárok és pártkatonák. Munkásőrök Hódmezővásárhelyen” című kötetet. A közel egy éves kutatás eredményeit összefoglaló könyv magyarországi kádári megtorlás országának párthadseregét és politikai rendszerét mutatja be az olvasónak. 

Laponként tárulnak fel a Mezőség kincsei

Erdély középső részének lankás dombvidékét, a Mezőséget örökítette meg honismereti albumán Váradi Péter Pál fotográfus és Lőwey Lilla irodalomkutató, szövegíró. A hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár közönsége kedden a szerzőkkel tehetett képzeletbeli sétát Erdély csodás vidékein. 

Hiánypótló írás Békéssámsonról

Békéssámson történetéről nem született még eddig összefoglaló írás. Ezt pótolta Kovács Szabina, a Békéssámson – múlt és jelen tükrében kötet szerzője. Könyvét hétfőn mutatták be a Németh László Városi Könyvtárban. Az eseményt egy kiállítás megnyitása tette teljessé. 

Munkásőrök, pártkatonák a terítéken

Kedden, késő délután kerül sor az Emlékpontban, Hódmezővásárhelyen, a Kádár-huszárok és pártkatonák. Munkásőrök Hódmezővásárhelyen című könyv bemutatójára. 

Örök értékek- kötetbe rendezve

Mi lehet az írók, költők feladata a 21. században? Ezzel a kérdéssel is foglalkozik a Csongrád Megyei Antológia, amelyet pénteken mutattak be a Németh László Városi Könyvtárban.

Hetven év után szólalt meg a “néma levente”

Id. Szabó Lajos I. világháborús fogoly naplóját, valamint Ifj. dr. Szabó Lajos II. világháborús emlékiratait tartalmazó kötetét mutatták be kedden késő délután Hódmezővásárhelyen, a Németh László Városi Könyvtárban. A „Nektek írtam, Fiaim…” című könyv bemutatója a Hódmezővásárhelyi Levéltár és a Németh László Városi Könyvtár közös szervezésében valósult meg. 

A fazekasság művészi szintjének kötete!

Ambrus Sándor fazekasmester, nép iparművész életéről és munkásságáról szóló könyvet mutattak be pénteken késő délután Hódmezővásárhelyen, a Polgármesteri Hivatal Dísztermében. A kötet szerzőivel, dr. Sipka Rózsával és Tóth Klárával, valamint a fazekasmesterrel fényesi Tóth János, a Kárász József Irodalmi Kör elnöke beszélgetett. 

A reformáció Fenyvesi Félix Lajos tollából

Fenyvesi Félix Lajos költő, Októberi zsoltár – Luther 50 című kötetét mutatták be a Németh László Városi Könyvtárban Hódmezővásárhelyen, csütörtökön késő délután. 

Új kötettel jelentkezett az irodalom punkja

Nyers, szókimondó gondolatait háromévnyi munka után szerkesztette kötetbe Jagos István Róbert költő, aki ezt a negyedik verses könyvét tartja eddigi legkiforrottabb munkájának. Hétfőn Hódmezővásárhelyen, a Németh László Városi Könyvtárban mutatta be a közönségnek az Emberkáromlást. Ennek kapcsán beszélgettünk a szerzővel.

Návay ércnél is tartósabb emléke – Galéria!

Návay Lajos emlékezete címmel díszkötet jelent meg, melyet pénteken mutattak be a makói Koronában. A mártírhalált halt politikus tavaly újraállított szobrát is megkoszorúzták az ünnepség keretében.

Könyvben a kerámiák

Három vásárhelyi fazekasmester munkásságát mutatja be az a könyv, amit csütörtökön mutattak be a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban. Nagy Vera kötete közérthető nyelven meséli el a XX. század kerámia kultúráját. 

Kiállítás a Magyar Fotográfia Napján

1840. augusztus 29. Ez a nap, amikor Magyarországon először készült nyilvános eseményen fénykép – vagy ahogyan akkor nevezték dagerrotípia. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MAFOSZ) évente megrendezi e nap tiszteletére ünnepségét. Az idei évben, augusztus 26-án Szolnokon, az Aba-Novák AGÓRA Kulturális Központ adott helyet a FOTÓ-HUNGARIKUM kiállításnak és könyvbemutatónak.

Az emberben megszülető tanya

A tér és az idő összefüggésében vizsgálja a tanyák múltját, jelenét és jövőjét Gálné Horváth Ildikó középiskolai tanár, akinek átdolgozott doktori disszertációja könyv formájában is megjelent. A bemutató kedden volt a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.  

Az olvasás nyomozás és felfedezés

Cserjés Katalin irodalmi mélyfúrásaiba nyerhetett bepillantást a hallgatóközönség kedden a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban, ahol is bemutatták a Szegedi Tudományegyetem docensének két legújabb tanulmánykötetét. 

Ha el is mennek, jöjjenek vissza

Kenéz Heka Etelka annak a közönségnek mutatta be a Vásárhelyi Regős Tanyák című könyvét, akiknek a legnagyobb szüksége van rá. A Németh László Városi Könyvtárban diákok gyűltek össze, hogy egy író-olvasó találkozón tudjanak meg többet a kötetről. 

Versekbe álmodott lélek-képek

Akárcsak az élet, a kreativitás is utat tör magának. Bajnócziné Rácz Éva eddig is sok szerepben mutatta meg tehetségét, most a versíráson volt a sor. Megjelent első verses kötete Lélek-képek címmel, amelyet hétfőn, a 88. Ünnepi Könyvhét keretein belül mutattak be a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban.