Háromszáz diák tekintette meg az Emlékpont kiállítását

Háromszáz diák tekintette meg az Emlékpont kiállítását

Hat hódmezővásárhelyi középiskola háromszáz diákja tekintette meg a tanév utolsó hetében az Emlékpont„Magukkal vittek mindent áldozatnak..." A Nagy Háború vásárhelyi izraelita hősei című kiállítását Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze – s egyben a tárlat kurátora – tárlatvezetésével.
Sorsfordítás – a paraszti társadalom felszámolásáról nyílik kiállítás a kormányhivatalban

Sorsfordítás – a paraszti társadalom felszámolásáról nyílik kiállítás a kormányhivatalban

A paraszti gazdaságok 1948 és 1961 közötti kollektivizálása a népesség közel felét érintette hazánkban. A kommunista hatalom megfélemlítéssel és erőszakkal érte el a paraszti tulajdon felszámolását, a földek és az emberek termelőszövetkezetekbe kényszerítését. Mindeközben feldúlta, majd felszámolta a hagyományos közösségeket, a hozzájuk kapcsolódó kultúrát, életmódot.
Évszázadnyi vásárhelyi művészeti eszencia 2

Évszázadnyi vásárhelyi művészeti eszencia

Egy hete nyílt meg a Tornyai János Múzeumban a Vásárhelyi művészélet 1900-1990 című kiállítás, amelyet szombaton kurátori tárlatvezetéssel ismerhettek meg az érdeklődők, közöttük az Art.Pagony Művészettörténeti Önképzőkör tagjai. A kiállítás anyaga februártól áprilisig Budapesten, a Várkert Bazár kiállítótermeiben volt látható, s a vásárhelyi tárlatot felkereső közönség július végéig találkozhat a 20. századi vásárhelyi festészet és szobrászat ikonikus műveivel.
Esti örömzene Zoltai Attila kiállításán

Esti örömzene Zoltai Attila kiállításán

Péntek este művészbarátaival adott koncertjével búcsúztatta Fények játéka című kiállítását Zoltai Attila az Alföldi Galériában, ahol a hétvégén még megtekinthetik az alkotó festményeit és plasztikáit a kiállítóhely látogatói.
A vásárhelyi kerámia évezredes tradíciói 8

A vásárhelyi kerámia évezredes tradíciói

A Kökénydombi Vénusztól a NASA-ig. Hódmezővásárhely kerámiaművészete és kerámiaipara címmel nyílt kiállítás a hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámia Központban. A tárlatot Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója nyitotta meg.
A vásárhelyi zsidóság első világháborús veszteségeiről nyílt kiállítás az Emlékpontban 3

A vásárhelyi zsidóság első világháborús veszteségeiről nyílt kiállítás az Emlékpontban

Az első világháború hódmezővásárhelyi izraelita hőseinek állít emléket a hódmezővásárhelyi Emlékpont pénteken megnyílt tárlata, amely tablók, valamint korabeli fényképek és dokumentumok segítségével idézi fel annak a negyvenkét vásárhelyi zsidó férfinak az alakját, akik a Nagy Háborúban a magyar hazáért adták életüket. A megnyitót követően a kiállítás témájában rendezett tudományos konferencián járták körül a témát.
Birodalmi cirkáló az Alföldi Galériában

Birodalmi cirkáló az Alföldi Galériában

Zsila Sándor fotóművész tárlata május 10-én, csütörtökön este hat órakor nyílik meg a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában. A művész a még rendezés alatt álló kiállítását egyéni tárlatvezetés keretében mutatta be a sajtó munkatársainak. A tárlat fontos darabja a Birodalmi cirkáló című fénykép, amely egy hattyú repülését örökíti meg nem mindennapi perspektívából.
A régi Vásárhely utcáin az Emlékpontban

A régi Vásárhely utcáin az Emlékpontban

A Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola három osztálya látogatta meg a tavaszi szünet előtti napokban a hódmezővásárhelyi Emlékpont Vásárhely Anno. A változó város, 1945–1990 című kiállítását, amely a város arculatának a szocializmus idején bekövetkezett változásait mutatja be.
Hét embere: Egy hobbi, ami soha nem fut vakvágányra

Hét embere: Egy hobbi, ami soha nem fut vakvágányra

Kezdetben még egy panelszobában elfért, mára azonban 30 méteres lett Kardos Kálmán digitális vasútmodell terepasztala. A vásárhelyi férfinak több mint egy évtizede ez a hobbija, de soha nem áll meg, hisz mindig akad valami, amin lehet csiszolni.
1

Magyar Gömböcök alkotják egy londoni kiállítás legnagyobb installációját

Ryan Gander kortárs angol szobrászt évek óta a Gömböc ihleti meg, legújabb londoni kiállításán pedig 7 Gömböc szoborral is találkozhatnak a látogatók. Mára több ezer különféle Gömböc található több mint 50 országban, a világ első és legnagyobb kültéri Gömböc-szobra a Corvin Sétányt ékesíti.