HVSC vízilabda

Soós Gábor: Ha nem lesz pénz, ki áll majd oda a gyerekek elé, hogy vége!?

A HVSC elnöke sajnálatosnak tartja, hogy úgy kezdtek el felelős vezetők a TAO kapcsán vádaskodni, hogy a leginkább érintetteket meg sem kérdezték a támogatási rendszer működéséről. Attól tart, a háborúnak a vásárhelyi klubok lesznek az ártatlan áldozatai.
Jó reggelt, Vásárhely! 17

Jó reggelt, Vásárhely!

Ma már jelentősen hűvösebb időjárás várható, mint tegnap volt, de az igazi lehűlés csak ezután következik. Esernyőket ma ne hagyják otthon, a tegnapi nap legérdekesebb híreiért pedig kattintsanak!
Veretlenül lettek bajnokok a HVSC-s gyerekek!

Veretlenül lettek bajnokok a HVSC-s gyerekek!

A 2006-ban született vásárhelyi vízilabdások 100%-os teljesítménnyel nyerték a Vidék bajnokság Zöld csoportját, míg az egy évvel idősebbek a dobogó harmadik fokára állhattak fel a szezon végén- írja az oldalvonal.hu
Vízilabda

Profibb körülmények jelentenének mentőövet a helyi vízilabdának

Az utánpótlás-nevelésben előrelépés látható, forrásnehézségekből adódóan a felnőtt korosztály azonban jóval szerényebb eredményeket tud felmutatni, és a legtehetségesebb helyi fiatalok Vásárhelyen tartása is megoldhatatlannak tűnik – értékelt a HVSC elnöke.

Hazai medencében is hibátlan a HVSC

17-ből 17 meccs. Ez a mérlege a Vidék bajnokságban szereplő HVSC-s utánpótlás csapatnak. A fiatalok az elmúlt hétvégén hazai medencében oktatták a többieket.

HVSC: Nem sikerült legyűrni az éllovast

A tabella élén álló Békéscsabával játszotta az idei évben utolsó bajnoki mérkőzését a másodosztályban szereplő vásárhelyi vízilabda csapat. Dr. Bertók Gyula tanítványainak nem sikerült meglepetést okozniuk.

HVSC: Nem sikerült jól a csabai hétvége

Az elmúlt hétvégén Békéscsabán szerepelt a HVSC II. osztályú vízilabda csapata. Rácz Tamásék számára ez alkalommal nem sikerült jól a játéknap. Két meccsen ugrottak medencébe, mindkétszer vesztesen hagyták el a vizet.

Győztek a vásárhelyi pólósok

Hazai medencében volt érdekelt a hétvégén a HVSC OB I/B-ben szereplő férfi csapata. Dr. Bertók Gyula tanítványai a második félidei játékukkal kaparták ki maguk számára a gesztenyét.

HVSC: A második negyedben úsztak el a pontok

Cegléden vendégeskedett a OB I/B-ben szereplő hódmezővásárhelyi vízilabda csapat a hétvégén. Dr. Bertók Gyula tanítványai nem kezdtek rosszul, ám a második 8 perc során elhúzott a házigazda alakulat, a néhány gólos hátrányt pedig nem sikerült ledolgozni.

HVSC: Iksz az éllovasnál

A listavezető Eger „várából” ponttal tért haza a vásárhelyi pólós csapat. Dr. Bertók Gyula tanítványai ez alkalommal is 11-11-es döntetlen játszottak.

Pontokat szerzett a HVSC az OB II-ben

A férfi vízilabda OB II Dél-keleti csoportjának elmúlt fordulóját Szentesen rendezték. A bajnokságban szereplő vásárhelyi pólósok két mérkőzést játszottak. A Békéscsabát könnyedén legyűrték, a Szegeddel ikszeltek.

Pontot csent a HVSC

A OB I/B-s vízilabda bajnokságban szereplő hódmezővásárhelyi férfi pólósok a fővárosi YBL csapatával vívtak szoros mérkőzést az elmúlt fordulóban. Dr. Bertók Gyula tanítványainak összejött a pontszerzés.

HVSC: Nem sikerült legyűrni a BVSC-t

Habár a férfi vízilabda OB I/B-ban szereplő vásárhelyi csapat igyekezett tartani magát a Szőnyi úton a BVSC-Zugló elleni találkozón. Dr. Bertók Gyula tanítványai végül vereséget szenvedtek.

HVSC: Nem jött össze a bravúr

A hétvégén a fővárosi UVSE vízilabda csapatát fogadta a HVSC a vásárhelyi uszodában. Habár a hazaiak nem adták könnyen magukat, a dobogós helyen álló Margit-szigetieknek sikerült a pontrablás.

HVSC: 50%-os mérleg az OB II-ben

Az elmúlt hétvégén Hódmezővásárhely adott otthont az OB II férfi vízilabda bajnokság Dél-keleti csoportjában zajló második fordulónak. A házigazda vásárhelyiek két mérkőzést játszottak, az egyiken győzni tudtak, a másikon vereséget szenvedtek.

HVSC: Megvan az első győzelem

Ugyan várni kellett rá, de megszerezte szezonbeli első győzelmét a HVSC férfi vízilabda csapata. Dr. Bertók Gyula tanítványai a Debrecennél bizonyultak jobbnak hazai medencében a hétvégén.

HVSC: Még várat magára az első győzelem

A férfi vízilabda OB I/B A csoportjában szereplő HVSC a hétvégén hazai medencében játszhatott. Ujházi Attiláék számára azonban a listavezető Békéscsaba ellen nem jött össze a győzelem.

HVSC: Döntetlen a Szőnyi úton

Habár nagyot játszott a HVSC a hétvégén a fővárosban, nem sikerült legyőzniük a MAFC-BME csapatát. Ennek ellenére Dr. Bertók Gyula tanítványai megszerezték első pontjukat a bajnokságban.