Külföldről is érkeztek a Hódok Hátgerinc Kupájára 2

Külföldről is érkeztek a Hódok Hátgerinc Kupájára

Több mint 300 úszó részvételével zajlott le a hétvégén a VI. Hátgerinc kupa Hódmezővásárhelyen a Hód Úszó SE szervezésében. A versenyzők, akik Katarból és Liechtensteini is érkeztek, összesen 1200 rajtot végeztek el. A Hód Úszó SE a csapatok versenyében a negyedik helyet szerezte meg.

Madeirán edzőtáborozik Ugrai Panna

Portugáliába utazott a hétvégén a Hód Úszó SE kiválósága Ugrai Panna és edzője Ádándi-Kiss Gyula. Az első edzésük hétfőn volt Madeirán, amelyen kellemesen elfáradtak mind a ketten. Panna remekül érzi magát, de most először van ilyen messze a családjától. A felkészülését azonban biztos, hogy remekül fogja szolgálni a Héraklész program edzőtábora.

 

Szentkereszty: Nem adom az egyesületet!

Közgyűlésnek indult, azonban szülői értekezletként végződött a Hód Úszó SE szombat reggeli programja, mivel döntések nem születtek, de a találgatásoknak véget vetett Szentkereszty Szabolcs, az egyesület elnöke. 

Már 13-an úsztak szintidőt 2018-ra

A Hód Úszó SE sportolói közül, Csókay Miklós tanítványai is sikeresen zárták a 2017-es évet, az idei pedig már most teljes erőbedobással készülnek. Már többen úsztak szintidőt a soron következő versenyekre, a Cikluszárót is 68 egyéni csúccsal zárták.

A tavaszt várják a békák és a delfinek

A Hód Úszó SE utánpótlás csapatai teljes erőbedobással kezdik az évet a Gyarmati Dezső Sportuszodában. Mesterük Bajusz Andrea szerint a cél ebben az évben is az, hogy a gyerekek felszabadultan és jó hangulatban szeressék meg az úszást.

Több mint félezren a cikluszáró Hód Kupán

A hétvégén rendezte a Hód Úszó SE a Hód Kupa Nemzetközi Cikluszáró Úszóversenyt, melyre 35 egyesület, 573 versenyzője látogatott el. A Hódok pontversenyben a hatodik lettek az idei év utolsó versenyén, a LEN pontversenyében pedig a negyedik helyre küzdötték fel magukat.

Házi úszóversenyen hangolódtak a Hódok

A szombaton rendezett Hód Úszó Házi versenyen a béka és delfin csoport mérette meg magát Hódmezővásárhelyen a Gyarmati Dezső Sportuszodában. A 'Békáknak" ez volt az első versenyük, mely főpróbája volt a hétvégén rendezendő Cikluszáró versenynek,melyen a legkisebbek bemutató úszást prezentálnak, az ügyesebbek pedig rajtkőhöz is állnak.

Ugrai Panna négy aranyat hozott Romániából

Négy hódmezővásárhelyi úszó vett részt Romániában a Közép-Európai Országok Serdülő Úszó Bajnokságán. Közülük a legeredményesebb lett Ugrai Panna a Hód Úszó SE kiválósága. Panna edzőjével Ádándi –Kiss Gyulával vett részt élete első világ versenyén, ahol letette karrierje alapköveit.

Romániában versenyez Ugrai Panna

A serdülő válogatottban nyújtott eredményei alapján Ugrai Pannát, a Hód Úszó SE tehetségét meghívták egy Romániában rendezett versenyre, melyre csütörtökön indulnak, és majd csak vasárnap jönnek haza edzőjével, Ádándi-Kiss Gyulával.

Számíthatott zászlóshajóira a Hód Úszó SE

A hétvégén rendezték a XXI. Országos Rövidpályás Vidék Bajnokságot a Gyarmati Dezső Sportuszodában, Hódmezővásárhelyen. Hazai pályán, ismerős környezetben sikerült pontversenyben a negyedik helyet megszerezni a csapatnak, egyéniben pedig senkinek sem okozott meglepetést Ugrai Panna a kiemelkedő teljesítményével, ugyanis 12 aranyérmet hozott a Hódoknak.

„Minden percért hálás vagyok az úszásnak”

A járni tanulás után, szinte azonnal úszni is megtanult Szentkereszty Cecília, aki már öt éves korában a meleg vizes medencében sajátította el az alapokat Hódmezővásárhelyen. Azóta is a Hód Úszó SE csapatát erősíti, több hullámvölgyön is túl van, azonban azt vallja, hogy neki csak adott ez a sportág, és esze ágában sincs abbahagyni.

A meglepetések versenye volt a Naturtex Kupa

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Gyarmati Dezső Sportuszodában a Naturtex Kupát. A Hód Úszó SE pontversenyben a hetedik helyen végzett, többek között a Szegedi Úszó Egylet, a Kecskemét, és Baja mögött. Meglepetésekkel, és bravúrokkal teli versenyt láthatott a hódmezővásárhelyi sportszerető közönség, melyen érmekben sem volt hiány. 

Remekelnek a vásárhelyiek Százhalombattán

A rövidpályás magyar felnőtt bajnokságon Százhalombattán, Magyar Bajnok lett Szilágyi Csaba a HSUVC színeiben, 100 mellen, valamint a női vegyesváltó is remekelt, ők a 3. helyet kaparintották meg.

Edzőtáborban készül Ugrai Panna

Két hetes edzőtáborát tölti Ugrai Panna, a Hód Úszó SE kiválósága Debrecenben. A Heraklész program keretén belül utazhatott el Ádándi – Kiss Gyula tanítványa. Panna elmondása szerint nagyon jól érzi magát a táborban, ahol természetesen az úszás van a középpontban.

Bérelt helyük volt a dobogón a Hódoknak

A II. Nemzetközi Rövidpályás Hód Kupán nem kellett csalódni a Hód Úszó SE versenyzőiben, ugyanis a legtöbben a legjobb formájukat hozták, és többen 100%-osan teljesítettek. A lányok egy medencében versenyezhettek Hosszú Katinkával, aki szinten rajthoz állt a rangos versenyen, ahol az összlétszámot tekintve, majdnem félszázan versenyeztek. 

A második legjobb csapat a Hód-Úszó SE

Az elmúlt hétvégén a Szentes Sprint versenyen vettek részt a Hódok. A korosztályos csapatokból sokan betegség miatt hiányoztak, azonban a többiek helyettük is bizonyítottak. A Hód-Úszó SE az Iron Aquatics után a második helyet szerezte meg a szentesi megmérettetésen, és rengeteg éremmel térhettek haza.

Gyopároson kezdték a szezont a Hódok

Az elmúlt hétvégén, Gyopároson kezdték meg a szezont a Hód Úszó SE fiataljai. A verseny nem volt kötelező, de így is szép számban képviseltették magukat a Hódok. Több dobogós hely és egyéni csúcs is született. 

A félelmet legyőzni a legnagyobb dicsőség!

A Hód Úszó SE szervezésében júniustól egész nyáron, úszótanfolyamokon lehetett részt venni, azoknak az apróságoknak, akik szerettek volna megtanulni úszni, vízbiztonságot szerezni, illetve felkészülni az általános iskolában már kötelező úszás órákra. Két olyan gyermek is volt Bajusz Andi egyik csoportjába, akik annyira rettegtek a víztől, hogy bele se mertek csobbanni. A második tíz alkalom után azonban már bátran szelték a hullámokat a hódmezővásárhelyi strandon.

Már készülnek az első versenyre a Hódok

Az edzések elkezdődtek a Hód Úszó SE-nél, ami azt jelenti, hogy egy kis bemelegítés után, hamarosan ismét a versenyeké lesz a főszerep. Úszóink élete ismét a rajtkövek és a medencék között zajlik, a legközelebbi verseny már szeptember 9-én várható, az utánpótlás csapatunk méretheti meg magát Gyopárosfürdőn.

Minél több verseny a cél a Hód Úszóknál

Jelenleg pihennek a Hód Úszó SE növendék úszói, azonban augusztus 23-án ismét elkezdődnek majd az edzések a Gyarmati Dezső Sportuszodában. Bajusz Andi megint két csapatot irányít majd szeptembertől élesben, a békák és a delfinek is a szárnyai alatt szelik majd a habokat.

Szezonnyitó a Gyarmati Dezső Sportuszodában

Minden évben megrendezi a hódmezővásárhelyi Hód-Úszó SE Tavaszváró Nyílt Nemzetközi Úszóversenyét. Ez idén február 25-26.-ára esett, és a rekordszámú versenyző közel négyezer rajtot végez el ezen a hétvégén. A négy ország úszói között, a magyarok is komoly eséllyel indulnak. 

Aki nem csak a habokban alkot

Tudjuk, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de hogyan fordulhat elő az, hogy egy fiatalember nem csak sikeres élsportoló, de tehetséges képzőművész is? Kell hozzá egy szobrász-család háttér, és a sporthoz tartozó elkötelezettség és fegyelem. Erről beszélgettünk a Hódmezővásárhelyen élő Máté Hunor úszó olimpikonnal és képzőművésszel.

Elképesztő időket úsztak a Vásárhelyiek

Az elmúlt hétvégén Felnőtt Országos Bajnokságon szerepeltek a Hód-Úszó SE sportolói Győrben. Remek teljesítményt nyújtottak, amivel kapcsolatban sajtótájékoztatót tartottak hétfőn a Gyarmati Dezső sportuszodában. 

Jó hazai eredmények a IV. Hátgerinc Kupán

A hétvégén Hódmezővásárhelyen a Hódúszó SE szervezésében rendezték meg a IV. Hátgerinc kupát. A versenyen 13 csapat, köztük a Hódúszó SE és a HSÚVC, is részt vett, mintegy 232 versenyző ugrott medencébe.