Munkatársak
Égető Gyula
Átmenet a németjuhász és a pitbul között. „Néha énekel, mert a varjú is énekesmadár.”
Boros Ilona
Boros Icu vagyok. Pályázati anyagok, papírhalmaz, számlák és minden, ami papírból van… Ha e mögül előbukkan egy vörös hajszín és kék szempár, csak én lehetek. Irodai dolgozó, pontosabban vezető. Tipikus háttérember! Abszolút nem lételemem a mikrofon sőt…! De minden porcikámmal segítem – vagy hátráltatni – a főnökséget, műsorvezetőket és -készítőket, a marketingeseket pedig szinte heti rendszerességgel újabbnál újabb ötleteimmel bombázom. Fontos szabály: mindent elintézek, megszervezek és megcsinálok, csak ne kelljen szerepelnem. Semmilyen formában! Saját gyermekem még nincs, de majdnem egy keresztgyermekem igen, de a végén az sem lett. Nálam a család egyenlőre két macskagyerekből áll, akik uralják a lakás minden szegletét. Közismertebben ők a Wiskas-cicák: egy lila - közel tíz kilós - és egy ezüst-csíkos brit rövid szőrű cica vár minden nap.
Kodácz Csengele
Erdélyben születtem, 3 éves korom óta élek Magyarországon. Már elég korán rájöttem arra, hogy lételemem a beszéd, annak ellenére, hogy viszonylag későn kezdtem el beszélni. Apukám számos alkalommal vitt magával dolgozni csak azért, hogy „csiviteljek”. Iskolás éveim alatt kacérkodtam a színészkedéssel, színjátszó kör tagjaként a kedvenc szerepem a Hókirálynő alakítása volt. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kommunikácó-néprajz szakán végeztem. 2009. óta vagyok a Rádió 7 és a www.pormenad.hu munkatársa, 2010-től pedig programigazgatója. A Szívküldi, Napraforgó, Női magazin és Családi magazin műsorait vezetem.
Nagy Ágnes
Amikor születtem, pont esett. Viharsarki leányként, egyáltalán nem borongós hangulatban várok minden hallgatót a Jó Reggeltben és délután a Kívánságműsorban! Aki a rock zenét szereti, rossz ember nem lehet! Ezért a Hangerőműben a kicsit keményebb oldalam is megmutatkozik, de ez ne tévesszen meg senkit, mert a külső, érző lelket takar!
Kunos Ferenc
Kunos Ferenc vagyok. 1980-ban születtem Orosházán. Gyermekkoromban szerelembe este a mikrofonnal, ezért 14 évesen már én voltam az iskolarádió, majd a kollégiumi rádió vezetője, 17 éves korom óta pedig folyamatosan dolgoztam a környék több kereskedelmi rádiójában. Ezen kívül zenefüggő is vagyok, mert szerintem a zene az élet egyik legnagyobb örömforrása. Szabadidőmben fotózom, de szeretek főzni és kirándulni is. A Rádió 7-ben hétköznapokon és hétvégén egyaránt várom a korán kelőket a Jó reggelt-ben és a délutáni kívánságműsorban.
Kedvenc étel: töltött káposzta
Kedvenc ital: házi szilvapálinka
Kedvenc film: Vissza a jövőbe
Kedvenc színész: Bud Spencer
Kedvenc színésznő: Whoopi Goldberg
Kedvenc ország/város: Peru, Lima
Kedvenc szín: kék
Kedvenc előadó/együttes: Neoton, Roxette
Kedvencem a Rádió 7-ben: a mikrofon
Szombat Mihály
Köszöntöm a Hallgatókat!
15 éve dolgozom a médiában, pályámat itt a Rádió 7-nél és a sárga újságnál kezdtem, a rádiózás minden területébe belekóstoltam, – és ízlett - talán ezért lettem az élet más területein is hedonista. Elkötelezett vagyok a tájékoztatás, a jó zenék és a humor iránt, örömet okoz, ha nevetést csalhatok mások arcára. Úgy gondolom, ahol egy mosoly kevés, ott egy poén, vagy egy vicc utat tör. Környezetem könnyedén levesz a lábamról, ehhez elég egy ínyencfogás, egy jó film, egy vadregényes táj, egy halaktól hemzsegő tavacska, vagy egy palack villányi vörös.
Hírszerkesztőként következetesen, műsorvezetőként lazán osztom az észt – pedig nekem is kevés van…
Azt hallottam, a mai világ két legnagyobb hibája a tudatlanság és a közöny. Nos én ezt nem tudtam, de nem is érdekel…
Kovács Péter
Mindig azt mondom, hogy élj a mának, de tekints a jövőbe és gondolkozz el a múlton. Szerintem ez így teljes. Már lassan 10 éve vagyok hol közelebbi, hol távolabbi kapcsolatban a rádiózás világával. Igazi szenvedélyemmé vált, és ezt a szenvedélyt azóta sem sikerült levetkőznöm, nem mintha bármikor is szerettem volna. Szeretek mindent, ami „szól”, pedig a hétköznapi életben nem vagyok a szavak embere. Azon kívül, hogy tudom mikor kell beszélnem, azt is tudom, hogy mikor kell és mikor érdemes hallgatni.
Antal Sándor
1989. 03. 02. jöttem napvilágra. Már korán, nyolc hónaposan rájöttem, hogy nekem két lábon könnyebb élni, mint csúszni-mászni a talajon. Néhány nappal később elém gurult a labda, ami azóta is meghatározója az életemnek. Sokáig arról álmodoztam, hogy én leszek az új Puskás Öcsi, de be kellett látnom, hogy ilyen nagy futballista csak egyszer születik. Mióta benőtt a fejem lágya az újságírás és a rádiózás körül forog az életem. A Sportturmix műsorban én vagyok az, aki megnehezíti a sportolók életét, a sok-sok „értelmetlen” kérdéssel, de hát miért is menne olyan könnyen az életük… Félre téve a tréfát szeretem a pizzát, na meg a sört!
Diviki Sándor
Nagyon örülök annak, hogy közel tizenöt éve rádiózok és az eltelt idő sok tanulással a rádiózás fortéját sajátítottam el ez időszakban sokat, köszönhettem minden kollegámnak és a rádió vezetőségének. Úgy érzem közeledvén a hetvenes korszakhoz szellemiségem, mintha fiatalodna. Módom van kicsit beszélgetni, és kicsit zenélni a műsoraimban izgalmas és megtisztelő feladat a Szőttes és az Épkézláb műsorában, előbbiben megismerni azt az embert, akinek életét mutatjuk be, az utóbbiban pedig a tudományról tájékoztatni a hallgatókat. Kicsit zenélni a” Röcsögőben” ahol a régi talpalávaló zene hangzik el a Dínom-Dánom műsorában, pedig könnyed dallamok hangzanak el. Számomra ezek a műsorok kihívások és én igyekszem ezekben a műsorokban maximálist nyújtani, szellemileg pedig fiatalodni.Röcsögő BB King, Dínom-Dánom, Szőttes, és az Épkézláb műsorvezetője: Diviki Sándor
Török Anita
Még szakközépiskolásként kóstoltam bele a rádiózásba, amolyan „miért ne?” alapon. Igazi szerelem volt az első perctől kezdve. 17 évesen úgy éreztem megtaláltam a helyem, és én rádiós szeretnék lenni! Az akkori álom mostanra megvalósult, hiszen abból élhetek, amit szeretek. Az elmúlt években a környék több rádiójában megfordultam, 2011. októberétől gyarapítom a Rádió 7 csapatát.
Kokovai Péter
11 éve dolgozom a Rádió 7 szerkesztőségében, mint tudósító, valamint zenei szerkesztő-technikusként előbb Topleszben ültem a keverőpultnál, aztán 7 próbás lettem, majd Épkézláb. Néha a Szőtteshez is hozzájárulok egy-két öltéssel. A Promenád.hu-nak kezdettől munkatársa vagyok, napi szinten szállítom a cikkeket és képességeim szerint képben is beszámolok az eseményekről. A Kutasi Hírek és a Mindszenti Hírek impresszumában mint főszerkesztő vagyok fellelhető.Szabadidőm a könyvek, képregények és filmek jegyében telik, illetve a Tücsök nevű perzsa macskát idomítom, de az is lehet, hogy ő idomít engem. A sípoló egeret és a kaparófát egész tűrhetően kezelem, ami nem mondható el a házikedvencről. Környezetemet tíz éve próbálom meggyőzni, hogy Mylene Farmer a legjobb énekesnő. Rám hagyják. Valószínűleg azt gondolják, majd kinövöm.
Molnár Attila
Az ABBA együttessel egyidős vagyok. Amint megláttam a napvilágot, kétnapi üvöltésemnek engedve kiadták a Pink Floyd első koncert albumát, The Dark Side of the Moon címmel. Három évesen szómenésem lett, de az is hamar kiderült, hogy minden érdekel, ami szól, fényt bocsájt ki vagy brummog, illetve ezek közül tetszőleges számú tulajdonsággal bír.
Így aztán nem csoda, hogy nyúztam a kazettákat, csiszoltam a lemezeket, csináltam tinibulikat, játszottam két említésre méltó, és több említésre nem méltó zenekarban. Ez utóbbiak miatt köszönettel tartozom általános iskolai ének-zene tanáromnak, aki elfelejtett bejönni egy órára, így az iskola zongorája által rájöttem, hogy a fekete-fehér billentyűket pont nekem találták ki.
Teljesen normális villanyszerelő voltam, de technikus akartam lenni, ezért elmentem műsorvezetést tanulni, végül újságíró is lettem. 2002 óta dolgozom a Rádió 7 kötelékében, és olvashatják írásaimat a Promenád.hu olvasói, illetve voltam szerzője a 7nap hetilapnak. A rádióban kezdetben kívánságműsort, slágerlistát készítettem, később reggeli és magazinműsorokat. Napjainkban jellemzően a kisteleki adás műsorait készítem.
Kollégáim szerint én rendelkezem a leghosszabb ideig és legdrágábban készülő, egyben legértéktelenebb autóval, de én szeretem a szkónát…
Három élet is kevés lenne mindent megvalósítani, amit szeretnék. De az a jó, hogy van az életben egy állandó: a változás. Így mindig vannak célok, melyek jelentéktelenné válnak, és vannak jelentéktelenek, amelyek valami leírhatatlan algoritmus alapján holnap megvalósulnak, és a holnapután alapjává válnak.
Kedvenc zenekar: Depeche Mode
Kedvenc énekes: Andy Bell
Kedvenc film: Üvegtigris
Kedvenc színész: Milla Jovovich
Kedvenc étel: „A zebéd”
Kedvenc ital: nem emlékszem
Kedvenc mondás: Jobb hülyének látszani, mint annak lenni
Dudás Róbert
1978-ban születtem Óbecsén (vajdaságban), már akkor eldöntöttem, hogy rádiózni akarok.1996-ban bele is vágtam. A zene a mindenem. Ha olyan a hangulatom, szeretek mikrofonba is brekegni és a számítógép gombajit nyomogatva alkotni érdekes dolgokat a hangokból. Amikor fényképezőgépet kapok a kezembe mindent megörökítek, a fotózás a második szerelmem.
Fazekas Gábor
Fazekas Gábor vagyok, közismertebb néven Fazi. 1982-ben Hódmezővásárhelyen születtem. Informatikusnak tanultam, majd ebben az ágazatban helyezkedtem el. A rádió 7-hez idén júliusban szegődtem el, mint technikus. A hallgatók a magazinműsorokban hallhatják leggyakrabban a nevem, ugyanis ezek elkészítésében nyújtok technikai segítséget. Szabadidőmet leginkább vagy a barátaimmal töltöm, vagy koleszterindús, egészségtelen ételeket készítek. A zene mindig is az életem része volt. Leginkább a rock, blues, jazz és az alternatív stílust preferálom. Kedvenc előadóim: Guns 'n' Roses, Metallica, AC/DC, Quimby, Kispál és a Borz, Eric Clapton, B.B. King, Norah Jones, Diana Krall... és még a zenei ipar felét felsorolhatnám, akik minőségi hangszeres zenét játszanak.
Égető Nikoletta
Égető Niki, végzős joghallgató vagyok. "...amit tudok, filmekből tudom." Imádom a családomat és a kutyáimat...a zenét és a csokoládét, illetve mindent, ami a spanyol nyelvvel, kultúrával kapcsolatos.
Higi Réka
Higi Réka vagyok, egy gyermek édesanyja. A Rádió7 szerkesztőségénél lassan egy éve dolgozom, ahol kedves vendégeinket fogadom és szerencsés nyereteseinknek én gratulálhatok elsőként. Az éteren keresztül ismeretlen lehet a hangom, de a telefonok egy részét én fogadom, tehát nem nehéz kitalálni, hogy asszisztensként tevékenykedem a Rádió7-nél.
Herczegh Sándor
Herczegh Sándor vagyok, de inkább Sadi, melynek eredete homályos, viszont elfogadott.Nem tudom, hogy ki mit szeretne tudni, de már a kezdetek óta hallatom ezen a frekvencián a hangomat többféle témakörben – az utóbbi jó sok :-) évben leginkább a marketing területén. A régi szép időkben sokszor vezettem műsorokat is, stúdióban, színpadon, színpad mellett, alatt, felett:-) még repülőről is, bár ez nehezebben volt hallható.
A munkán túl leginkább a közélet, a politika, az újkori történelem és a magyar parlamentarizmus érdekel. Minden mennyiségben.
Ha azt kérdezitek, hogy mit szeretek enni, akkor azt mondom: rántotthús és halászlé. Nem alkoholos italokban mindegy, de ha már van benne némi – akkor tokaji bor!
Nyilván Rádió7-et hallgatok, de ha nézni kell, akkor azok magyar alapfilmek: Indul a bakterház, Legényanya, Csapd le csacsi, Üvegtigris-trilógia és társaik – ezek vernek nálam mindent.
Egyébként pedig egyszer láttam egy medvét is, de az se az volt :-)
Jaszenovics Géza
Jaszenovics Géza vagyok, barátaimnak "Jaszka".
Négy gyönyörű gyerek édesapja vagyok, csodaszép feleségemmel vásárhelyen élek.
Szüleim keramikusok, de én nem tanultam meg ezt a szép szakmát. (sajnos)
Fiatalabb koromban versenyszerűen kerékpároztam, országos bajnok és időfutam csúcstaró voltam, ami hobbiként meg is maradt. Ezen felül még szeretek horgászni. Szeretek olvasni, cd-t és persze a RÁDIÓ 7-et hallgatni.Ha filmet nézek, akkor a No.1. a Csillagok háborúja trilógia.
Kedvenc ételem: tojásos nokedli fejessalátával.
Amit iszok: tiszta víz, coca cola, whiskey-cola, jó féle Pálinka.
Munkám: marketing területen dolgozom, kissebb-nagyobb vagy ilyen-olyan sikerekkel.
Mottom: Jaszka vagyok, szép és laza, hirdettek vagy húzzak haza!
Andrási Zsoltné
Andrásiné Zsuzsa vagyok, rokonoknak, barátoknak Zsazsa, ezt a nevet a Húgom ragasztotta „anno” rám. Általában kedves, barátságos, érzékeny, tipikus „rák” vagyok. Hobbim a kertészkedés, amit télen lecserélek az internetes szörfözésre. A vicces, humoros filmeket szeretemKedvenc ételeim: húsleves, a göngyölt husi, na persze van édesség is, ez pedig a zserbó.Hódmezővásárhelyen élek férjemmel és két kamasz fiammal, akiket kisebb-nagyobb sikerrel próbálunk a helyes útra irányítani.A Szuperpress-nél dolgozom, hirdetések felvételével foglalkozom. Ha hirdetni szeretnél, bátran keress fel az irodában.








