2017. március 25. szombat, Irén
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
6°C
7°C
Tiszta / 6°C
v / 7°C
h / 8°C
Soós Kata | 2017-03-25 06:22:55

Évente kétszer állítjuk át az óránkat, az idei első alkalomra pedig már nem kell sokat várni, hiszen az március 26-án, vasárnap lesz. A rossz hír, hogy ekkor egy órával kevesebbet alszunk, hiszen hajnali 2 óráról 3-ra kell majd állítani az órákat, ám ez után később fog sötétedni.

Soós Kata | 2017-03-24 09:27:12

Hallgassa március 26-án, vasárnap is a Szívküldit a Rádió 7-ben, az FM 96,8, 97,6, és a 107,0-s frekvencián! Várja Önöket 13 órától a két műsorvezető, Soós Kata és Szunyi Adrienn, valamint a technikus Fazekas Gábor.

Soós Kata | 2017-03-23 20:22:08

Csütörtök délután tartották a Hódmezővásárhelyi Foglalkoztatási Paktum fórumát a Fekete Sasban. A nyilvános eseményen szó esett a Paktum általános céljairól, amely természetesen a foglalkoztatás, és az elhelyezkedés témái köré csoportosult. Kiemelten foglalkoznak azzal, hogy a hiányszakmák szakembereit Hódmezővásárhelyre csábítsák, illetve, hogy a hátrányos helyzetűek is munkát kaphassanak.

Soós Kata | 2017-03-23 14:12:21

Pénteken délelőtt harmonika bemutatót rendeznek Algyőn, a Fehér Ignác Általános Iskolában. A cél a fiatalok bevonása az egyesületbe, így egy rendhagyó énekóra keretében ismerkedhetnek meg a tanulók a harmonikázás szépségével.

Soós Kata | 2017-03-23 13:28:07

Újra együtt lép fel Deák Bill Gyula és Földes László Hobó az augusztus 13. és 20. között tartandó Kolozsvári Magyar Napokon - jelentették be egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón a fesztivál szervezői.

Soós Kata | 2017-03-23 12:20:43

Nagy-Britanniában született a szerdai londoni merénylet elkövetője, aki ellen néhány éve a brit elhárítás (MI5) vizsgálatot folytatott "a szélsőséges nézeteivel kapcsolatban felmerült aggályok" miatt - mondta csütörtökön a londoni alsóház képviselőit tájékoztatva Theresa May brit miniszterelnök.

Soós Kata | 2017-03-23 12:05:21

Csalással vádolják Hevesi Tamást, a volt mindszenti jegyzőt. A szentesi férfi nem ment el a bírósági tárgyalásokra.

Soós Kata | 2017-03-23 10:57:26

Március 28-án 14 órakor testületi ülést tart Maroslele képviselő testülete. Az ülés helye a Polgármesteri Hivatal házasságkötő terme.

Soós Kata | 2017-03-23 10:07:23

Igazi régészeti ritkaságra leltek a Móra Ferenc Múzeum régészei Hódmezővásárhelytől északra: egy rendkívül nagy termetű, erős csontozatú germán harcos sírját tárták fel a szakemberek. A sírban több egyedi, értékes leletet is találtak: ezüst érmét, vaslándzsát és a harcos vaspajzsának maradványait.

Soós Kata | 2017-03-23 09:51:38

Hódmezővásárhelyen a Kistópart és Tavasz utca kereszteződése le van zárva, vízhálózat karbantartási munkálatok miatt.

Soós Kata | 2017-03-23 09:09:53

A Fidesz tegnapi sajtótájékoztatóján ahelyett, hogy megoldásokat kínált volna, elmúlt 20 évezett egyet és azt a hamis látszatot próbálta kelteni, mint ha az előző ciklusokban a DK és jómagam vezető, döntő pozícióban lettünk volna.

Soós Kata | 2017-03-23 09:02:50

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a kazincbarcikai férfival szemben, aki tavaly nyáron akácfavásárlás ürügyén csapta be a sértettet.

Soós Kata | 2017-03-23 08:16:01

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 1905 doboz adózatlan cigarettát találtak egy szerb gépkocsiban Röszkén. A dohányterméket lefoglalták, a sofőr ellen büntető feljelentést tettek.

Soós Kata | 2017-03-23 08:00:39

Az ALFÖLDVÍZ Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Felhasználóit, hogy az alábbi helyszínen hibaelhárítási munkát végez:

Soós Kata | 2017-03-23 07:53:02

Tegnap este elveszett egy fehér keverék puli kutyus Hódmezővásárhelyen a Rákóczi utcából. Két kisgyerek várja haza a kutyát!

Soós Kata | 2017-03-23 07:23:48

Több helyen is nehezebb áthaladásra lehet számítani Hódmezővásárhelyen, az iskolák és a piac környékén is nagyobb forgalomra lehet számítani.

Soós Kata | 2017-03-23 07:05:36

Szerda délután el kellett altatni Nur-Nuru-Bint, a Fővárosi Állat- és Növénykert megmaradt koaláját, amelynek életéért múlt hét óta küzdöttek a kert munkatársai, de a súlyos daganatos betegség végül legyőzte az állat szervezetét.

Soós Kata | 2017-03-23 06:46:56

Az utóbbi hat évben az ezer hektárnál nagyobb gazdaságok rovására megerősödött az agrárközéposztály, a földhasználatban azok a közepes méretű családi gazdaságok hódítottak teret, amelyeken a magyar vidék jövője nyugszik - tájékoztatott Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

Soós Kata | 2017-03-23 06:36:00

Meghalt szerdán a veronai buszbaleset egyik, súlyos égési sérülésekkel kezelt sérültje, akit a budapesti Honvédkórházban ápoltak - közölte a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ az MTI-vel.

Soós Kata | 2017-03-23 06:32:59

Csütörtökön 10 órától Vásárhelyi Önkormányzati magazin a Rádió 7-ben. Vendég: dr. Miklós Péter, az Emlékpont vezetője. Témák: Kádár-huszárok és pártkatonák kiállítás az Emlékpontban. Műsorvezető: Égető Réka

Soós Kata | 2017-03-23 06:28:29

A Klauzál Gábor Általános Iskolában, március 22-én hagyományosan óra közi szünetekben tartottuk a víz világnapi programunkat. Plakátokat készítettek az osztályok az éltető víz címmel. Szünetekben vízzel kapcsolatos játékos feladatokkal pontokat gyűjthettek a gyerekek, amit év végén a szuper osztály versenyen válthatnak be.

Soós Kata | 2017-03-23 06:08:22

Sokan már az első pillanatban felkeresték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új, internetes e-SZJA felületét, hogy minél előbb kiderüljön, mit tartalmaz szja-bevallási tervezetük. Valamennyi adózó felelőssége és érdeke, hogy a tervezetekből ne maradjon ki semmi, ezért érdemes mielőbb átnézni a NAV kimutatását akár a nav.gov.hu oldalról elérhető felületen ügyfélkapus jelszóval, akár papíralapon vagy a NAV bármely ügyfélszolgálatán.

Soós Kata | 2017-03-23 05:57:50

A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem tud arról, hogy magyar állampolgárok is érintettek lennének a szerdai londoni merényletben - mondta a tárca sajtófőnöke az M1 aktuális csatornának.

Soós Kata | 2017-03-23 05:50:12

A napsütést főleg északon zavarják gomolyfelhők, itt szórványosan, máshol csak néhol várható zápor, zivatar. A déli szél zivatarok környezetében megerősödik. 20 fok körül alakul a hőmérséklet.

Soós Kata | 2017-03-22 18:01:24

Kettős támadás rázta meg szerda délután London központját: egy késsel felszerelkezett ember rátámadt egy parlament előtt álló rendőrre. A támadót lelőtték. Közben a Westminster-hídnál egy autós belehajtott a tömegbe, sokan megsérültek, egy nő belehalt sérüléseibe. A londoni rendőrség terrortámadásként kezeli az incidenst. A londoni magyar nagykövetség telefonszáma: 00 44 20 7201 3440.

Soós Kata | 2017-03-22 14:13:31

Az átalakult nyugdíjrendszer életre hívta a Mylife biztosítási csomagot, amely a Generali Biztosítónál vehető igénybe. A megtakarítást és biztosítási védelmet is magába foglaló szolgáltatás főleg a költségekre fókuszál, így jobban tervezhető. A Rádió 7 Női magazinjában Varró Katalin, a Generali Biztosító Zrt főtanácsadója volt a vendégem.

Soós Kata | 2017-03-22 13:49:58

Növényvédelmi, tavaszi lemosó permetezést végeznek az időjárás függvényében 2017. március 24-e és április 5-e között Hódmezővásárhelyen. A munkavégzés várhatóan 19 órától 5 óráig tart majd.

Soós Kata | 2017-03-22 12:02:43

Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete soros ülését 2017. március 28-án (kedd) 16.00-órakor tartja. A soros képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal Házasságkötő terem Apátfalva, Templom u. 69.

Soós Kata | 2017-03-22 12:00:40

A kormányhivatal égisze alatt 2012-ben, az országban is egyedülálló szuper konzorcium alakult Csongrád megyében, amelyben a megye intézményei a rendőrség, az ügyészség, a történelmi egyházak, a vagyonvédelmi kamara mellett bekapcsolódott a Szegedi Tudományegyetem is. A befektetett energia megtérült: a konzorcium végén sikerült egy olyan kommunikációs rendszert felépíteni, amely a pályázat finanszírozása után is működik. Dr. Juhász Tünde az előadása után villáminterjút adott.

Soós Kata | 2017-03-22 11:35:27

Március 22 –én ünnepeljük a víz világnapját. Ehhez kapcsolódóan egész nap programokat szerveztek a szegedi füvészkertben. Extrém víz és szárazság tűrő növényeket mutattak be, továbbá a nagyközönség megnézheti az év halát: a harcsát is.

további friss hírek