2017. május 26. péntek, Fülöp
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
14°C
20°C
Felhős / 14°C
szo / 20°C
v / 21°C

vízilabda

Soós Kata | 2017-04-26 17:07:16

A vidék III-ban szereplő HVSC csapata bajnok lett saját korcsoportjában Baján. A csapat a tavalyi évben még vereséget vereségre halmozott, ebben az évben pedig már az edzőjüknek kellett a földön tartania a fiatalokat, ugyanis minden összejött nekik, amit vártak.

Szeri Csaba | 2017-03-16 14:51:57

17-ből 17 meccs. Ez a mérlege a Vidék bajnokságban szereplő HVSC-s utánpótlás csapatnak. A fiatalok az elmúlt hétvégén hazai medencében oktatták a többieket.

Tudósító | 2017-02-10 19:41:27

Idén is átadták a Török Sándor Örökös Vándordíjat. Az elmúlt évben legtehetségesebbnek ítélt hódmezővásárhelyi utánpótlás korosztályos pólós, akit példaként lehet társai elé állítani, ezúttal Barna Dániel lett.

Szeri Csaba | 2017-01-11 14:12:12

Kedden a BVSC ellen játszott újabb felsőházi mérkőzést az OB I-ben szereplő Hungerit Szentes. A lányok így egy újabb Euroligára készülő ellenfelet kaptak, akik ellen nem sikerült a bravúr.

Szeri Csaba | 2017-01-10 07:53:01

Vereséggel indult az év a szentesi vízilabdás lányok számára. Ifj. Tóth Gyula tanítványai a hamarosan Euroliga-meccsen szereplő Dunaújvárost fogadták.

Szeri Csaba | 2016-12-13 07:42:40

A tabella élén álló Békéscsabával játszotta az idei évben utolsó bajnoki mérkőzését a másodosztályban szereplő vásárhelyi vízilabda csapat. Dr. Bertók Gyula tanítványainak nem sikerült meglepetést okozniuk.

Szeri Csaba | 2016-12-06 10:18:51

Az elmúlt hétvégén Békéscsabán szerepelt a HVSC II. osztályú vízilabda csapata. Rácz Tamásék számára ez alkalommal nem sikerült jól a játéknap. Két meccsen ugrottak medencébe, mindkétszer vesztesen hagyták el a vizet.

Szeri Csaba | 2016-12-05 13:20:43

Hazai medencében volt érdekelt a hétvégén a HVSC OB I/B-ben szereplő férfi csapata. Dr. Bertók Gyula tanítványai a második félidei játékukkal kaparták ki maguk számára a gesztenyét.

Szeri Csaba | 2016-11-29 07:16:38

Cegléden vendégeskedett a OB I/B-ben szereplő hódmezővásárhelyi vízilabda csapat a hétvégén. Dr. Bertók Gyula tanítványai nem kezdtek rosszul, ám a második 8 perc során elhúzott a házigazda alakulat, a néhány gólos hátrányt pedig nem sikerült ledolgozni.

Szeri Csaba | 2016-11-21 13:08:06

A listavezető Eger „várából” ponttal tért haza a vásárhelyi pólós csapat. Dr. Bertók Gyula tanítványai ez alkalommal is 11-11-es döntetlen játszottak.

Szeri Csaba | 2016-11-18 12:43:35

A férfi vízilabda OB II Dél-keleti csoportjának elmúlt fordulóját Szentesen rendezték. A bajnokságban szereplő vásárhelyi pólósok két mérkőzést játszottak. A Békéscsabát könnyedén legyűrték, a Szegeddel ikszeltek.

Szeri Csaba | 2016-11-16 12:40:58

A OB I/B-s vízilabda bajnokságban szereplő hódmezővásárhelyi férfi pólósok a fővárosi YBL csapatával vívtak szoros mérkőzést az elmúlt fordulóban. Dr. Bertók Gyula tanítványainak összejött a pontszerzés.

Szeri Csaba | 2016-11-07 12:41:40

Habár a férfi vízilabda OB I/B-ban szereplő vásárhelyi csapat igyekezett tartani magát a Szőnyi úton a BVSC-Zugló elleni találkozón. Dr. Bertók Gyula tanítványai végül vereséget szenvedtek.

Szeri Csaba | 2016-11-01 08:44:28

A hétvégén a fővárosi UVSE vízilabda csapatát fogadta a HVSC a vásárhelyi uszodában. Habár a hazaiak nem adták könnyen magukat, a dobogós helyen álló Margit-szigetieknek sikerült a pontrablás.

Szeri Csaba | 2016-10-27 14:00:17

Az elmúlt hétvégén Hódmezővásárhely adott otthont az OB II férfi vízilabda bajnokság Dél-keleti csoportjában zajló második fordulónak. A házigazda vásárhelyiek két mérkőzést játszottak, az egyiken győzni tudtak, a másikon vereséget szenvedtek.

Szeri Csaba | 2016-10-25 08:46:08

Ugyan várni kellett rá, de megszerezte szezonbeli első győzelmét a HVSC férfi vízilabda csapata. Dr. Bertók Gyula tanítványai a Debrecennél bizonyultak jobbnak hazai medencében a hétvégén.

Szeri Csaba | 2016-10-17 12:57:36

A Szolnoki Dózsa vendégeként ugorhatott medencébe a hétvégén a HVSC férfi vízilabda csapata. A kifejezetten szoros mérkőzésen végül a hazaiak otthon tudták tartani a pontokat.

Szeri Csaba | 2016-10-11 16:33:01

A férfi vízilabda OB I/B A csoportjában szereplő HVSC a hétvégén hazai medencében játszhatott. Ujházi Attiláék számára azonban a listavezető Békéscsaba ellen nem jött össze a győzelem.

Szeri Csaba | 2016-10-03 10:46:16

Habár nagyot játszott a HVSC a hétvégén a fővárosban, nem sikerült legyőzniük a MAFC-BME csapatát. Ennek ellenére Dr. Bertók Gyula tanítványai megszerezték első pontjukat a bajnokságban.

Szeri Csaba | 2016-09-27 07:56:27

Az elmúlt hétvégén megkezdte az OB I/B-s szereplését a vásárhelyi férfi vízilabda csapat. Dr. Bertók Gyula tanítványai jól kezdtek, azonban végül mégis a vendég Cegléd hagyhatta el győztesen a medencét.

Szeri Csaba | 2016-08-21 07:20:25

Az ötödik helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott a riói olimpián.

Szeri Csaba | 2016-08-19 18:16:45

A magyar női vízilabda-válogatott 12-12-es rendes játékidő után büntetőkkel 19-18-ra kikapott az orosz csapattól a riói olimpia pénteki bronzmérkőzésén.

Szeri Csaba | 2016-08-09 17:16:54

Győzelemmel rajtolt a magyar női vízilabda-válogatott a riói olimpián: Bíró Attila Európa-bajnok együttese kedden a 13-11-re nyert a kínai csapat ellen.

Szeri Csaba | 2016-06-07 07:43:40

Az elmúlt hétvégén a Vidék Bajnokság III. utolsó fordulóját rendezték a résztvevő utánpótláskorú csapatok számára. A Szentesen rendezett forduló során a HSA 2004-es csapata négy csörtét vívott, három alkalommal pedig győztesen hagyták el a medencét Kasza Károly tanítványai.

Szeri Csaba | 2016-05-29 08:24:11

Ötödik mérkőzésükön nyert a Szolnok az Eger ellen a döntőben, így címét megvédve ismét megnyerte a férfi vízilabda-bajnokságot.

Szeri Csaba | 2016-05-23 14:36:14

Az év eleji belgrádi Európa-bajnokságon győztes csapat mind a 13 tagja bekerült a magyar női vízilabda-válogatott 18 fős, bő olimpiai keretébe.

Szeri Csaba | 2016-04-11 11:35:41

Az elmúlt hétvégén Szentesen rendezték a Vidék bajnokság IV. újabb fordulóját a Piros csoportban. A HSA 2004-es csapata ez alkalommal felemás teljesítményt nyújtott, négyből két meccset nyertek, kettőt elvesztettek.

Szeri Csaba | 2016-03-02 19:25:00

A Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány vízilabda csapatai a gyerek Vidék bajnokságban érdekeltek. A 2003-as korosztály veretlenül vezeti csoportját, de a 2004-esek is remek teljesítményt nyújtanak. Szerda délután a fiúk edzésén jártunk. Galériával!

Tudósító | 2016-02-12 19:52:22

Tizedik alkalommal adták át 2016-ban a Török Sándor örökös vándordíjat.

Szeri Csaba | 2015-12-14 15:41:04

A szentesi uszodában játszotta idei utolsó mérkőzését hétvégén a HVSC. Dr. Bertók Gyula tanítványai az elején még tudták tartani a tempót az ellenféllel, végül azonban alulmaradtak.

további hírek