2017. november 24. péntek, Emma
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
5°C
7°C
Köd / 5°C
szo / 7°C
v / 6°C

tehetség

Soós Kata | 2017-11-14 06:08:00

Tehetségportál indult a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) gondozásában, az oldal célja, hogy közel hozza egymáshoz a tehetséges fiatalokat és a piaci szereplőket - közölte Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke az MTI-vel.

Szabó Viktor | 2017-08-29 13:38:40

Prókai Ágnes Hódmezővásárhelyen kezdett el a tánccal foglalkozni, azóta pedig az ország legnagyobb produkcióiban szerepel. A táncolás mellett oktat, és filmekben is találkozhatunk vele. Részt vett a Vizes VB záróünnepségén is, de szülővárosát sem hanyagolja el. Csillogó karrierje előttünk sem maradt titok, olvassa hát el a vele készült interjúnkat.

Megyeri József | 2017-03-30 06:25:06

Már várja a jelöléseket a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért díjra az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A tehetséggondozó pedagógusokra és szervezetekre az Új Nemzedék Központ (ÚNK) honlapján lehet ajánlást leadni - közölte az ÚNK az MTI-vel.

Soós Kata | 2017-03-02 12:28:30

Most tizenkét éves, de már annyi érme van, hogy a lakásukban tele vannak az ágyneműtartók velük. Ugrai Panna a Hód- Úszó SE versenyzője, és a legutóbbi montenegrói versenyén tizenhét érmet hozott haza, ezzel pedig korosztályának legeredményesebb lány úszója lett. A hódmezővásárhelyi uszoda büszkesége ezen kívül kitűnő tanuló, és elképesztően szerény is.

Tudósító | 2017-02-27 10:50:32

Mohai Szilárd mindössze 3 éves volt, mikor a fejében megszületett élete első zeneműve, amit azóta több is követett már. A most 8 esztendős hódmezővásárhelyi fiúcska zenei pályája szépen ível felfelé. Legutóbb a Makói Vállalkozói Esten mutatkozott be, ahol két zongorán is kísérte énekes édesanyját, Almási Enikőt.

Égető Réka | 2016-06-03 08:48:24

Pénteken a jutalmak és a tehetségek megmutatásáé volt a főszerepe a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában. A diákönkormányzati nap, illetve gyermeknap keretében az iskola minden tanulója részesült jutalomban. A jó hangulatról a tanulók produkciói gondoskodtak a Lisztfaktor elnevezésű zenés-táncos vetélkedőn.

Égető Réka | 2015-12-14 20:09:39

Az idei adományozó estjén a vásárhelyi Rotary Club 12 tehetséges diáknak adott ösztöndíjat, illetve a Márton-napi jótékonysági bálból befolyt összeg sorsát is jelképesen rendezték.

Égető Réka | 2015-11-30 15:37:07

Immáron a 30. Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivált rendezik meg Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. A selejtezők első napján jártunk ott.

Égető Réka | 2015-11-25 18:27:50

A hódmezővásárhelyi Cseresnyés Kollégium hagyományait folytatva, idén is teret engedett a kilencedik és nulladik évfolyamos, első évüket a „Cserkóban” töltő diákoknak, hogy megmutassák, miben tehetségesek ők.

Szabó Viktor | 2015-11-17 21:05:07

Kedd délután Hódmezővásárhelyen ismét elindult a tehetségfejlesztő műhely. Az első foglalkozást a Szabadság téri Telephely Óvodában rendezték meg.