2017. november 21. kedd, Olivér
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
4°C
8°C
Eső / 4°C
sze / 8°C
cs / 8°C

Szent István Általános Iskola

Tudósító | 2017-11-16 16:59:40

Idegen nyelvi napokat tartottak a héten "ABCDays" elnevezéssel a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában. A hétfői nap a magyar nyelvről, 'míg a csütörtök az angolról szólt. Az intézménybe öt másik iskolákból is érkeztek diákok, hogy együtt tanuljanak angolul az angol világörökségről és városokról.

Szabó Viktor | 2017-11-10 14:59:58

Egész napos projektnapot szervezett a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola és a Környezeti Információs Központ. A pénteki programsorozat keretében kézműves foglalkozásokkal és lampionos felvonulással készültek a szervezők.

Tudósító | 2017-09-14 11:29:16

Természettudományos élményműhely kialakítására nyert pályázati támogatást a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola. A részletekről Walterné Böngyik Terézia, az intézmény vezetője és Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere tájékoztatta a sajtó munkatársait csütörtökön délelőtt.

Soós Kata | 2017-06-16 17:43:25

Sportiskolához híven lendületben nem volt hiány a Szent István Általános Iskola ballagásán, melyen természetesen tartották magukat a hagyományokhoz is a tanulók. A sport szeretete nyolcadik után is megmarad a Szent Istvánosokban, többen ebbe az irányba orientálódnak a további tanulmányaik során is.

Szeri Csaba | 2017-06-08 17:12:21

Erőteljes igénybevételnek volt kitéve június 8-án, csütörtökön a Gyarmati Dezső Sportuszoda versenymedencéje. Harmadik alkalommal rendezték ugyanis meg a Gyurta Dániel Úszógálát, ahol közel 250-en ugrottak a habok közé.

Szabó Viktor | 2017-03-25 23:41:46

Bécsi keringőt és rock’n’rollt táncoltak szombat este a negyedik és nyolcadik osztályos tanulók a Szent István Általános Iskola tavaszköszöntő estjén. A produkcióra tánc- és illemórákon készültek egy éven keresztül.

Szabó Viktor | 2017-03-22 19:38:37

Szerda délután, a Szent István Általános Iskola tornatermében bemutatták Apró Attila könyvét, az Intelligens Ragadozót. A könyv egy útmutatás futball játékosoknak, szülőknek, szakembereknek, vezetőknek és szurkolóknak egyaránt, a karakterépítés működő alternatíváján keresztül.

Soós Kata | 2017-03-01 17:20:18

Szász Emese olimpiai bajnok párbajtőrvívó Hódmezővásárhelyre látogatott szerdán. A Városházán találkozott Almási István polgármesterrel, ezután a Szent István Általános Iskolában, majd a Vívócentrumban vendégeskedett. A kiváló sportoló azt tanácsolja az összes fiatal tehetségnek, hogy sose adják fel az álmaikat, mert a sok munka akár olimpiai aranyérmet is érhet.

Szabó Viktor | 2017-02-15 19:38:05

A „Téli madárvédelem” címmel tartottak előadást Hódmezővásárhelyen, a Szent István Általános Iskolában szerda délután. Az alsó tagozatos diákok a madarak fajtájival és etetésük fontosságával ismerkedtek meg.

Tudósító | 2016-12-21 16:57:52

Karácsonyi ünnepséggel zárták a téli szünetet megelőző utolsó tanítási napot a Szent István Általános Iskolában. A meghitt, szeretetteljes műsort ezúttal is a negyedik osztályosok nyújtották át tanáraiknak, és diáktársaiknak.

Tudósító | 2016-12-14 13:38:14

Ünnepélyes keretek között adták át a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola megújult Kocka utcai épületét. A szalagot Walterné Böngyik Terézia intézményvezető és Hegedűs Zoltán alpolgármester vágta át, majd Németh László esperes áldotta meg az új intézményrészt.

Égető Réka | 2016-11-25 11:54:05

A legendás 6:3-as győzelmet méltóképpen ünnepelték meg a Szent István Általános Iskola tanulói, illetve Hódmezővásárhely óvodásai. A pénteki 15. Oviolimpia középpontjában ugyanis a labda és a foci állt.

Tudósító | 2016-11-17 17:38:59

A hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola már három éve ABCDays címmel rendezi meg a három nyelvvel foglalkozó hetét, melynek kapcsán, ezúttal egy városi angol versenyt is szerveztek.

Soós Kata | 2016-11-11 17:17:15

A Vásárhelyi Szent István Általános Iskola egész napja a Márton napi hagyományok körül forgott. Este libaformájú lampionokkal is vonultak Hódmezővásárhely utcáin, a vezetőjük pedig nem volt más, mint egy lóra pattant kislány.

Soós Kata | 2016-11-11 10:32:33

A hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola 2012-ben nyerte el az Örökös Ökoiskola címet, melyet követően az iskola feladatává vált - ami már korábban is működött – hogy szorosan kapcsolódjanak a népi hagyományokhoz és ezekkel megismertessék a gyerekeket is.

Szeri Csaba | 2016-10-10 19:29:33

Hétfőn délután egységes mezeket és utazó felszerelést kaptak a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola sportosztályos fiatal labdarúgói. A mezeket Fekete Ferenc sporttanácsnok Horváth Zoltán, a HFC elnöke és Walterné Böngyik Terézia igazgatónő adta át a gyerekeknek és a szülőknek.

Szabó Viktor | 2016-09-29 17:47:19

GPS és iránytű használatot, tájékozódást és még sok hasznos dolgot tanulhattak a diákok a Szent István Általános Iskola 1 hetes erdei iskolájában, Mártélyon a Bodnár Bertalan Oktatóközpontban.

Szabó Viktor | 2016-09-22 21:17:57

Ötödik alkalommal rendezték meg Hódmezővásárhelyen a „Nem szégyen a futás” elnevezésű programot, ahol közel négyszáz diák teljesítette a futóverseny távját.

Szabó Viktor | 2016-09-16 13:05:26

Egy héten keresztül természetvédelemé, a biztonságos közlekedésé és az egészséges életmódé lesz a főszerep Hódmezővásárhelyen. Szeptember 16 és 22 között rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, melynek keretén belül különböző természetvédelemmel kapcsolatos programokat szerveznek.

Tudósító | 2016-06-02 15:23:03

Második alkalommal rendeztek diákkonferenciát a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában csütörtökön, „Csodák földön, vízen, levegőben” elnevezéssel.

Tudósító | 2016-05-11 15:49:29

A hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában szerdán tartottak egy ismertterjesztő és ismerkedő előadást az esélyegyenlőség jegyében.

Soós Kata | 2016-05-07 15:07:04

Az idén kilencedik alkalommal rendezték meg a Nagy sportágválasztót Hódmezővásárhelyen, a Szent István Általános Iskola és az Önkormányzat közös szervezésében. A Hódtói Sportcsarnok mellett található füves területen huszonöt egyesület mutatkozott be.

Soós Kata | 2016-05-07 11:09:30

Négyévente olimpiai sportágbemutatóval készül a Szent István Általános Iskola Hódmezővásárhelyen, ez már hagyomány. Ebben az évben sem volt ez másképp, szombaton a Hódtói Sportcsarnokban tisztelegtek az Olimpia előtt.

Égető Réka | 2016-05-05 11:22:06

A hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola is csatlakozott az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalának azon felhívásához, amely az egy időpontban, több helyszínen kézmosásoktatáson résztvevők számának Guinness-rekordját készül megdönteni.

Égető Réka | 2016-04-27 15:42:05

A városi informatika munkaközösség közel 20 éve rendezi meg a felsősök informatika versenyét, amelynek harmadik fordulóját rendezték szerdán a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában.

Szeri Csaba | 2016-04-22 10:16:47

Szikrázó napsütés, csicsergő madarak, fodrozódó víztükör és zöldellő fák. A természet csodái, amelyek nem hiányozhatnak egy remek Föld napi rendezvényen. Ha pedig ezt egy játékos akadályversennyel is megtoldjuk, akkor adva van egy hibátlan napi program. A Szent István Általános Iskola a Környezet Információs Központtal közösen idén pont ezt tette, a gyerekek a Téglagyári tanösvényen barangolhattak.

Égető Réka | 2016-04-09 14:00:38

A hódezővásárhelyi Szent István Általános Iskola szervezésében pénteken rendezték meg az alsó tagozatos tanulók részére a kistérségi helyesírási versenyt.

Égető Réka | 2016-04-08 15:15:52

19. alkalommal rendezte meg a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola az ÍRÓ-DEÁK elnevezésű vers- és novellaíró pályázatát.

Szeri Csaba | 2016-04-06 18:39:30

Másfél évvel ezelőtt indítottá útjára a Bozsik Intézményi Programot Hódmezővásárhelyen, amely azóta is töretlen sikernek örvend. A HFC szervezésében félévente focifesztivállal is várják a programban résztvevőket. 2016 tavaszán a szervezők azonban kibővítették az eddigieket és egy családi nappal egybekötött délutánt szerveztek az ifjú labdarúgóknak. Galériával!

Szabó Viktor | 2016-04-04 11:46:10

A vásárhelyi Szenti István Általános Iskola hetedik osztályos tanulói Erdélybe utaznak április 12 és 16 között. A Határtalanul! pályázat keretén belül megvalósuló utazásra a diákok rendhagyó tanórák keretében kezdték meg a felkészülést.

további hírek