2017. augusztus 18. péntek, Ilona
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
16°C
34°C
Tiszta / 16°C
szo / 34°C
v / 24°C

sport

Tudósító | 2017-08-17 12:54:24

Elsősorban sportos témákat tárgyaltak csütörtöki rendkívüli testületi ülésükön a makói képviselők. Így például arról döntöttek, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetséggel közösen műfüves pályát építenek a Pulitzer sétányon. Új helyre költözik az extrém sportpálya, illetve Ábrahám Pál terepfutó 100 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást kapott, hogy részt vehessen egy nemzetközi versenyen.

Soós Kata | 2017-08-08 13:25:54

Jelenleg pihennek a Hód Úszó SE növendék úszói, azonban augusztus 23-án ismét elkezdődnek majd az edzések a Gyarmati Dezső Sportuszodában. Bajusz Andi megint két csapatot irányít majd szeptembertől élesben, a békák és a delfinek is a szárnyai alatt szelik majd a habokat.

Soós Kata | 2017-08-08 11:55:47

Telt ház előtt játszotta le első meccsét az olimpiai bajnok pólósok alkotta Millennium csapat a budapesti masters-világbajnokságon. A Galatasaray ellen 22–5-re megnyert mérkőzés után az együttes vezetőedzője, Kemény Dénes, illetve Kásás Tamás, Benedek Tibor, Fodor Rajmund és Székely Bulcsú beszélt a káprázatos gólokat, zseniális megoldásokat hozó találkozóról az NSO Tv-nek.

Soós Kata | 2017-08-08 11:04:30

Gyomor-bélhurutban több sportoló is megbetegedett a Londonban zajló atlétikai világbajnokságot kiszolgáló egyik szállodában, köztük éremesélyesek. A hírt a szervezők is megerősítették kedden.

Soós Kata | 2017-08-08 07:06:12

Magyar sprintertől soha nem látott eredményt elérve harmadik helyen ért célba Baji Balázs a 110 gát döntőjében a londoni világbajnokságon.

Soós Kata | 2017-08-07 12:25:01

Elkezdődött az alapozás a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Clubnál, mely remek alkalom arra, hogy a több új igazolás sikeresen beilleszkedjen a csapat moráljába. A HLKC több frontos is erősít a 2017-2018-as szezonra. Erről beszélgettünk Áncsán Istvánnal a HLKC ügyvezetőjével, és Bartók Csabával a HLKC vezetőedzőjével.

Tudósító | 2017-08-03 10:23:30

Mintegy 70 nyugdíjas gyűlt össze a vásárhelyi Hódtói Sportpályán csütörtökön reggel azért, hogy alaposan átmozgassák minden testrészüket. Számos sportágban próbálhatták ki magukat, kapura rúgás, kosárra dobás és darts várta többek között a mozogni vágyókat. A minden hónap első csütörtökén rendezett sportprogramok a Nyugdíjasok Országos Szövetségének Szenior-Mozgásprogramjához tartoznak.

Égető Réka | 2017-08-02 17:06:07

A maroslelei Nagypál Zoltán eddigi teljesítménye alapján az élről várja a póni-fogathajtás utolsó, algyői fordulóját. Ha minden jól megy, akkor a Csongrád megyei elsőség is meglehet, hogy aztán az országos döntőben bizonyíthasson a fiatalember. Zoltánnal és édesapjával a Rádió 7 stúdiójában beszélgettünk.

Égető Réka | 2017-07-26 18:46:54

Világbajnoki ezüstérmes lett a férfi 200 méteres pillangóúszásban Cseh László. Kenderesi Tamás a negyedik helyen végzett ugyanebben a számban. A világbajnoki címet a dél-afrikai Chad Le Clos szerezte meg, aki végig vezetett.

Égető Réka | 2017-07-24 19:10:46

Célra ve­ze­tett a fáj­dal­mas dön­tés. Szu­per­sztá­runk be­le­kez­dett, meg­van az első arany a hazai ren­de­zésű vébén.

Égető Réka | 2017-07-23 19:18:03

Óriási versenyzéssel a 4x100 férfi gyorsváltó a harmadik helyen végzett a budapesti világbajnokságon vasárnap, az úszószámok első napján.

Czabarka János | 2017-07-19 16:23:59

Tűzriadó miatt ki kellett üríteni azt a budapesti szállodát, ahol többek között a magyar férfi vízilabda-válogatott is lakik. A Magyar Vízilabda Szövetség közösségi oldalának délutáni beszámolója szerint a játékosok az utcán várták, hogy visszaengedjék őket a hotelbe. Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese 20.10-től az olimpiai bronzérmes olaszokkal vívja a csoport rangadóját a Margitszigeten.

Czabarka János | 2017-07-19 15:17:14

Mindez egy kellemes szombat délutánon Bagi Mátyással a vásárhelyi sétálóutcán. Amivel a látogatókat várjuk: Akrobatikus kosárlabda, break bemutató, trambulin, air track szőnyeg és akrobatikus oktatás, a mórahalmi ugrókötél világbajnokok, tűz show, fergeteges zumba bemutató, hip hop bemutató, flashmob, valamint az ország leghosszabb ugróiskolája.

Égető Réka | 2017-07-19 11:08:03

Makó zsinórban harmadjára nyerte el a Legsportosabb Település címet. A Maros-menti település mozgás iránti vágyukat ezután a megújult Vasas-pályán is kiélhetik. Erről beszélgettünk a szerdai Napraforgóban Czirbus Gábor alpolgármesterrel és Kovács Gábor sportszervezővel.

Czabarka János | 2017-07-18 16:19:53

Kristó Endre a Kriko Gym tulajdonosa és sporttársai kápráztatják el pénteken Summer Street-re érkezőket. A múlt héten az eső közbeszólt, de a testépítő bemutató nem marad el, sőt, egy szkanderversennyel karöltve jelennek meg a nyár utcáján az izmos sportolók.

Tudósító | 2017-07-13 10:01:25

A www.makosportja.hu csupán tavaly novemberben debütált, de mostanáig 56 ezer 600 kattintást kapott. A Maros-parti város sportját az 1907-es esztendőtől napjainkig bemutató weboldal 3 ezer fotóval indult, s ez a szám mára elérte a 19 ezret. A honlap interaktív, hiszen a látogatók is hozzászólhatnak, információkkal egészíthetik ki a látottakat. Halász Tamással, az oldal szerkesztőjével beszélgettünk.

Szabó Viktor | 2017-07-01 20:20:18

Szombaton a második napjához érkezett a Kéttusa Magyar Kupa helyi fordulója, melyet a Magyar Öttusa Szövetség és a Hód-Triatlon és Öttusa SE szervezett. Szombaton a váltó versenyekre került sor, ahol a vásárhelyiek is tisztesen helyt álltak.

Tudósító | 2017-06-30 14:03:04

Már csak a használatba vételi engedélyek szükségesek a makói sportpályán megépült komplexum megnyitásához. A tervek szerint a jövő hónapban át is adhatják a komplexumot. Ezt pénteken a helyszínen Farkas Éva Erzsébet polgármester és Czirbus Gábor alpolgármester jelentette be.

Égető Réka | 2017-06-21 18:56:58

Az egyik legeredményesebb évét zárta a hódmezővásárhelyi Hód-Fitness SE, azonban megállásról szó sincs, hiszen a versenyzők gőzerővel készülnek az októberi, írországi Európa-bajnokságra. Szerdán a sportegyesület minden tagja megmutathatta tehetségét egy látványos gálaműsor keretében, amelyet a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban szerveztek meg.

Soós Kata | 2017-06-19 06:22:21

A kajakos Kopasz Bálint és Takács Tamara egyaránt második egyesbeli győzelmét aratta a vasárnapi zárónapon a kajak-kenusok első Európa- és világbajnoki válogatóján, Szegeden.

Czabarka János | 2017-06-16 09:38:33

Mozgás éjszakája Vásárhelyen és Makón is.

Tudósító | 2017-06-15 19:44:35

Harmadik alkalommal rendezi meg Makón az Egészségfejlesztési Iroda a Mozgás Éjszakája eseményt június 23-án, pénteken este 8 órától. Az Erdei János Sportcsarnok előtt, az este fél8-kor kezdődő megnyitót követően 14 szervezet, sportklub vagy egyéni tréner részvételével, 25 mozgásformát próbálhatnak ki a makói és térségi lakosok, tájékoztatta a sajtó képviselőit Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az EVP programigazgatója, a projekt szakmai vezetője, Szántai Zsanett, az EVP-Egészségfejlesztési Iroda sportprogramokért felelős munkatársa, és Túri Lilla egészségfejlesztő csütörtökön.

Tudósító | 2017-06-15 14:49:14

Harmadik alkalommal rendezi meg Hódmezővásárhelyen az EVP-Egészségfejlesztési Iroda a Mozgás éjszakája eseményt június 16-án, pénteken 21 órától. 25 szervezet, sportklub és egyéni tréner részvételével, 37 mozgásformát próbálhatunk ki, tájékoztatta a sajtó képviselőit Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az EVP programigazgatója, a projekt szakmai vezetője, Szántai Zsanett, az EVP-Egészségfejlesztési Iroda sportprogramokért felelős munkatársa, és Túri Lilla egészségfejlesztő csütörtökön.

Szabó Viktor | 2017-06-10 14:19:42

Szombat délelőtt az olimpiai fáklyával futottak Hódmezővásárhelyen. A városvezetésen kívül iskolás diákok is erősítették a futók táborát.

Tudósító | 2017-05-31 21:45:34

Kétkeréken, vízben, futva, tornázva, focizva - vagyis számos sportban mutatták meg a makóiak, mennyire is mozgékonyak. A kihívás Napi rendezvénysorozat kedd éjfélkor kezdődött és egészen szerda késő estig tartott. Makó ismét megcélozta a legsportosabb kisváros címet.

Szeri Csaba | 2017-05-31 18:56:04

Május 31-én Hódmezővásárhelyre látogatott a Sportegyesületek Országos Szövetsége. A szervezet a helyi egyesületeket számára tartott fórumot, ahol a központi téma a kis és közepes egyesületek támogatása volt.

Égető Réka | 2017-05-28 18:06:42

Az utolsó pillanatig küzdve kapott ki a Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság Döntőjének fináléjában a Vásárhelyi Rakéták csapata. Mócsai Milán és Czibere László tanítványai ellen alaposan felkészült a Vasas Akadémia, és végig vezetve vitték el az aranyérmet a Hódtói Sportcsarnokból a Kosársuli serdülői ellen.

Égető Réka | 2017-05-18 11:32:41

Május 20-án rendezik meg Hódmezővásárhelyen a Decathlon B33 Tour kosárlabda versenyt, illetve ezen a napon lesz az Országos Diákolimpia döntője is. Mindkét eseményen szoríthatunk vásárhelyieknek. Erről és a város sportéletéről beszélgettünk a Rádió 7 csütörtöki Napraforgójában Fekete Ferenc önkormányzati képviselővel és Mócsai Milánnal, a Kosársuli edzőjével.

Tudósító | 2017-05-14 10:52:26

A MAK, vagyis a Makói Atlétikai Klub 1912. május 15-ei megalakulásának köszönhetően indult el a városban a szervezett sport. A 105. születésnap alkalomából vasárnap kiállítás nyílt a Hagymaházban, mely felvonultatta a kezdetektől napjainkig a makói sportélet jelentősebb eseményeit, szereplőit. Ezt követően Pigniczki Krisztina válogatott kézilabdázóval és dr. Keczer Tamással, az OTS nyugalmazott elnökhelyettesével beszélgethettek a jelenlévők.

Szabó Viktor | 2017-05-07 18:12:54

Igazi csemege volt a vasárnapi nap azoknak, akik szeretnek sportolni, és a jó zenéket is kedvelik. A Magyar sport napja alkalmából Hódmezővásárhelyen is remek edzések várták a mozogni vágyókat a Balogh Imsi Sportarénában, ahol a zenei aláfestésről Dj Lennard gondoskodott.

további hírek