2018. február 24. szombat, Mátyás
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
1°C
-2°C
Felhős / 1°C
v / -2°C
h / -5°C

nyílt nap

Szabó Viktor | 2018-02-09 13:59:26

A középiskolások számára nyílt lehetőség betekinteni a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának életébe péntek délelőtt. A felvételi időszakban ez volt az utolsó nyílt nap a vásárhelyi intézményben, amikor szülők és leendő hallgatók testközelből tapasztalhatták meg a Mezőgazdasági Kar nyújtotta lehetőségeket.

Czabarka János | 2018-02-03 11:44:58

A Szegedi Tudományegyetem mezőgazdasági kara Nyílt Napot és Szülői Értekezletet tart február 9-én 11 órától Hódmezővásárhelyen az Andrássy út 15 szám alatt, melynek keretében teljes körű felvételi tájékoztatást nyújtanak, és az érdeklődők megismerhetik a képzési kínálatot. A nap folyamán óralátogatásra is lehetőséget biztosítanak.

Czabarka János | 2018-01-30 14:37:56

Képzéskínálattal, felvételi tudnivalókkal és hasznos tippekkel várja a továbbtanulás előtt állókat és szüleiket a Szegedi Tudományegyetem 2018. február 3-án, 9 órától az SZTE Központi Épületben. Az érdeklődők az egyetem teljes szakkínálata mellett tájékozódhatnak a határon túli diákokat érintő felvételi követelményekről, a tanulmányi és szociális ösztöndíjakról, tehetséggondozási- és karrier lehetőségekről, és segítséget kapnak az online felvételi jelentkezés leadásában is.

Tudósító | 2018-01-25 13:07:21

Nyílt napot tartott a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara Hódmezővásárhelyen, csütörtökön délelőtt az intézményben. A nap során a résztvevők megismerkedhettek a kar képzési kínálatával, valamint hasznos információkat tudhattak meg a jelentkezés feltételeiről, illetve bemutató előadások keretében ízelítőt kaphattak az intézményben oktatott néhány témakörből is.

Tudósító | 2018-01-23 08:45:01

Leendő diákok, illetve már az intézménybe járók szülei ismerkedhettek meg kedden közelebbről azzal, milyen nevelés is folyik a Szignumban. A makói szerzetesi fenntartású egyházi oktatási intézményben nagy hangsúlyt fektetnek az angolra, de a külfönféle mozgásformákra, így az úszásra, illetve a társas- és néptáncra is.

Czabarka János | 2018-01-16 14:09:43

Klauzál Gábor Általános Iskola a mai szép hóesésben kinyitotta a kapuit és nagy szeretettel várta az óvodásokat. A gyerekek és szüleik különböző órákon vehettek részt és tekinthettek bele az iskola életébe.

Tudósító | 2017-12-15 13:46:01

Hódmezővásárhely mellett Budapestről, Kiskunfélegyházáról, Szentesről, Szegedről, Békéscsabáról és Nagykanizsáról is érkeztek érdeklődők a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának nyílt napjára pénteken, az intézménybe. A nap során a résztvevők megismerkedhettek a kar képzési kínálatával, valamint hasznos információkat tudhattak meg a jelentkezés feltételeiről, illetve előadások keretében ízelítőt kaphattak az intézményben oktatott néhány tantárgyból is.

Tudósító | 2017-12-09 10:13:11

Úgynevezett hangszersimogatót szerveztek szombaton a makói Bartók iskolában. Ennek a vidám családi programnak a lényege, hogy a leendő elsősök és szüleik megismerjék, mit is oktatnak az intézményben. A rendezvényre a Mikulás is eljött és segített bemutatni a különféle hangszereket.

Tudósító | 2017-12-06 16:42:44

Nyílt napot tartottak a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskolában Hódmezővásárhelyen, szerdán. Az intézménybe belépőket a Mikulás, valamint egy látványos társasjáték is fogadta az aulában.

Czabarka János | 2017-12-06 09:15:11

December 6-án 15 órakor a nyílt napot tartanak a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskolában:

Soós Kata | 2017-12-05 18:35:59

Nyílt napot tartottak Hódmezővásárhelyen a Klauzál utcai óvodában. A teljesen megújult intézményben több mint száz gyermek tölti sokkal boldogabban, és kiegyensúlyozottabban az óvodai életét szeptember óta.

Czabarka János | 2017-12-05 15:42:01

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépis-kolája mindent megtesz azért, hogy a legmagasabb színvonalú képzésben, nevelésben része-sítse diákjait. December 5-én, kedden déltől kinyitották az iskola kapuját a pályaválasztás előtt álló általános iskolás tanulók és szüleik előtt.

Szabó Viktor | 2017-11-29 21:11:07

„Ugye fiú szép élet a katonaélet, csak az baj sejehaj csak az a baj hogy nehéz a viselet” – szól a Szép élet a katonaélet című katonadal. Azt pedig, hogy mennyire nehéz a viselet, bárki kipróbálhatta szerdán, Hódmezővásárhelyen, a Zrínyi Miklós Laktanya falai között.

Czabarka János | 2017-11-28 07:45:06

Több ezer középiskolást invitál nyílt napjára a Szegedi Tudományegyetem csütörtökön a József Attila Tanulmányi és Információs Központba, a továbbtanulás előtt álló fiatalokat képzési kiállítás, pályaorientációs teszt, valamint a karokat és szolgáltatásokat bemutató előadások várják – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Égető Réka | 2017-11-27 16:12:38

Nyílt hét keretén belül ismerkedhetnek meg az általános iskolások a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziummal. Délelőtt tanórákba pillanthatnak be, míg délután játékos foglalkozásokon vehetnek részt. Hétfőn az angol nyelv kapta a főszerepet, ahol még a teázási szokásokat is elsajátíthatták a gyerekek.

Czabarka János | 2017-11-23 18:11:47

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépis-kolája nagyon fontosnak tartja, hogy a legmagasabb színvonalú szaktudással vértezze fel di-ákjait. Ez megtörténik a „szigorú” tanórákon.

Tudósító | 2017-11-16 10:06:20

A Varga Tamás Általános Iskola életébe és az intézményben zajló oktatási elvrendszerbe, azaz az örömteli tanulásba nyerhettek bepillantást a leendő első osztályos tanulók szüleikkel együtt csütörtökön délelőtt az intézményben.

Soós Kata | 2017-11-14 07:43:05

November 16-án várják az érdeklődőket.

Szabó Viktor | 2017-11-07 17:55:55

Augusztusban kezdődött, és még idén befejeződik a HSZC Kalmár Zsigmond Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának felújítása. Az építkezésen túl az intézmény nyílt napja is izgalomban tartja a pedagógusokat és diákokat. A munkálatokról és a nyílt napról Pap András, az intézmény igazgatója tájékoztatta a sajtó munkatársait, kedden.

Tudósító | 2017-10-27 13:27:52

Diák kísért végig diákot pénteken a makói Návay iskola tantermeiben. Az úgynevezett mentornapnak a lényege, hogy a középiskolások bemutatják a nyolcadikosoknak, mi mindent is oktatnak nekik, hátha kedvet kapnak hozzá, hogy ősztől ők is kerisek legyenek.

Tudósító | 2017-10-27 12:08:18

A modern technika minden területen, így a mezőgazdaságban is egyre nagyobb teret hódít. Ezt nagyon jól tudják Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnáziumban, hiszen a diákok a kor vívmányain tanulnak. Ebbe pénteken a nyolcadikosok is belekóstolhattak. A gépmustrára 36 településről érkeztek látogatók.

Czabarka János | 2017-10-03 15:04:09

A Szegedi Nemzeti Színház évek óta hagyománnyá vált eseménye, hogy az új évad elején vendégül látja az épület falai között a város fiataljait: középiskolásokat, egyetemistákat egyaránt. Az október 5-én (csütörtökön) 10 órakor kezdődő esemény - az SZTE Kulturális Irodával közös szervezésben jött létre, és része az Őszi Kulturális Fesztiválnak.

Soós Kata | 2017-10-02 13:44:07

A Szegedi Nemzeti Színház máskor rejtve maradó zugaiba is bepillanthatnak azok, akik csütörtökön ellátogatnak a kulturális intézmény a Szegedi Tudományegyetemmel közösen szervezett nyílt napjára.

Szabó Viktor | 2017-08-29 16:09:07

Szeptember elsejével megnyitja kapuit a Székkutasi Líbor Ilona Óvoda. A soron következő nevelési évben 14 gyerek kezdi meg óvodás évet. A beilleszkedés megkönnyítése érdekében kedd délelőtt egy családi napot szerveztek az intézményben, amire szeretettel várták a régi és leendő ovisokat illetve szüleiket.

Tudósító | 2017-06-09 12:14:04

Nyitott Laktanya Napot tartottak a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyában június 9-én, pénteken délelőtt.

Szabó Viktor | 2017-06-03 12:20:27

Újraélesztettek, vércukrot mértek, súlyos sérültet láttak el, és a magasban mentettek szombaton, Hódmezővásárhelyen, a Mentőállomáson.

Tudósító | 2017-05-29 11:36:53

Megbilincselték, golyóálló mellényt is adták rájuk, valamint felpróbálhatták a tűzálló ruhát is hétfőn a makói Szikszai óvoda apróságai. Az intézmény gyermeknapi rendezvényére meghívták a tűzoltókat és a rendőröket is.

Szabó Viktor | 2017-05-18 13:26:42

A Hóvirág utcai bölcsődébe jelentkezők száma az elmúlt időszakban rohamosan megemelkedett, ami köszönhető a hagyományosan meghirdetett nyílt napoknak is. A szülők kedden, szerdán és csütörtökön tekinthették meg az intézményben folyó munkát, valamint tehették fel kérdéseiket.

Tudósító | 2017-05-05 19:18:08

A biztonságos élet legfontosabb szabályainak a megismerését nem lehet elég korán elkezdeni. Ezt jól tudják a kiszombori Karátson Emília Óvodában is, ahol 14 esztendeje szervezik meg a Bizalommal fordulok hozzád elnevezésű programsorozatot. Pénteken tartották az esemény zárását, melyen rendőrök, tűzoltók, mentősök és polgárőrök közösen vettek részt a kicsikkel.

Szabó Viktor | 2017-04-28 12:25:50

Rendőr motorra pattanhattak, járőr kocsiba ülhettek és „részegen” labdázhattak pénteken a gyerekek a rendőrség nyílt napján, Hódmezővásárhelyen.

további hírek