2017. december 16. szombat, Etelka
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
4°C
-0°C
Eső / 4°C
v / -0°C
h / -0°C

néptánc

Tudósító | 2017-11-27 17:58:43

32. alkalommal rendezi meg a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ a kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivált Hódmezővásárhelyen, amelynek első elődöntőjére hétfőn késő délután került sor a BFMK-ban. A fellépők között akadt szavaló, néptáncos és népdal énekes is.

Szeri Csaba | 2017-11-24 21:25:36

Fergeteges gálaesttel örvendeztette meg november 24-én a közönséget a hódmezővásárhelyi Árendás Néptáncegyüttes. Galga menti táncok, moldvai, nagyecsedi és széki koreográfiák is szerepeltek a repertoárban, a talpalávalót pedig a Flaska Banda szolgáltatta fáradhatatlanul.

Tudósító | 2017-10-03 14:26:50

A 2008 óta rendszeresen szervezett, keddi Babázó Klub alkalmával a népi hagyományok kerültek előtérbe. Tápai Lászlóné óvódapedagógus és néptáncoktató segítségével babák és anyukáik bepillantást nyerhettek a népi hagyományokra épülő, a kicsik korának megfelelő öljátékok világába. Ennek megfelelően a népi mondókák, és a lovagoltatás kerültek a középpontba a Németh László Városi Könyvtárában szervezett eseményen.

Égető Réka | 2017-09-13 18:12:50

Hat néptánc csoporttal kezdi meg hamarosan az új tanévet a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ. Szerdán a szülőkkel ismertette Tápai Lászlóné Mariann óvodapedagógus, gyermektánc-oktató, művészeti vezető a ficergők, a tücskök és az összes többi csoporttag szüleivel a tanévkezdés fontosabb tudnivalóit.

Szeri Csaba | 2017-08-11 19:58:59

Ha nyár, akkor tábor. Ha tábor, akkor nyár. A két dolog, leginkább a fiatalok életében elválaszthatatlan. A szünidőben ugyanis táborok sokaságából lehet kiválasztani a legizgalmasabbnak ígérkező programokat. A Mártélyon rendezett bentlakásos néptánctábor pedig beváltotta a hozzáfűzött reményeket.

Tudósító | 2017-07-20 14:46:49

Nemrég tért haza a Forgatós Táncegyüttes egy három napos találkozóról, de már csomagolnak, hiszen hamarosan indulnak Lengyelországba egy nemzetközi fesztiválra. Tavaly a makóiak részt vettek egy budapesti gigaprodukcióban, Koltay Gábor rendezte Itt élned, halnod kellnek akkora sikere volt, hogy folytatása lesz. A forgatós művészeti vezetőjét, Doktor Lászlót kérték fel arra, hogy elkészítse ennek a koreográfiáját. Erre is gyakorolnak a makói táncosok.

Égető Réka | 2017-06-14 12:20:27

A néptánc tükrözi az ember egyéniségét is: becsületességet, szorgalmat, hagyományokat sajátíthat el bárki, aki néptáncol. A hódmezővásárhelyi Kankalin Néptáncegyüttes idén ünnepli 55. születésnapját. Ennek apropóján beszélgettünk az elmúlt évekről, évtizedekről a Rádió 7 Napraforgójában B. Szűcsné Sárika alapító taggal, a néptáncegyüttes volt művészeti vezetőjével, valamint Törökné Tárkány Katalin és Kis-Jakab Péter együttesvezetőkkel.

Tudósító | 2017-04-29 11:00:04

Szilaj csikók, brekik, sünik, pillangók, de még csiga-bigák is színpadra léptek szombaton a Hagymaházban. Két évtizedes hagyomány, hogy a Makói Óvoda tagintézményeibe járó gyerekek ilyenkor tavasszal bemutatják, milyen ügyesek is a különféle néptáncokban.

Kovács Péter | 2017-04-28 08:52:14

Vasárnap a vásárhelyi Kossuth téren is bemutatkoznak a Bóbiták és a Kiscsillagok.

Szeri Csaba | 2017-04-22 17:07:40

„Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.” Babits Mihálytól idéztem, és ezen gondolat az, amely már évek óta táptalaját adja a Székkutasi Hagyományőrző Néptánc Gálának. Április 22-én ismét több mint százan adóztak a magyarság táncos értékei előtt.

Kovács Péter | 2017-04-10 13:46:54

Ezüst és bronz minősítést szereztek a BFMK ifjú néptáncosai

Tudósító | 2017-01-27 17:21:06

Tizenkét éve rendezi meg a Klauzál Gábor Általános Iskola a Népi Játékok Találkozóját, mely amellett, hogy a gyerekeknek egy bemutatkozási lehetőséget ad, a hagyományőrzés fontosságát is hivatott tolmácsolni az érdeklődők felé. Péntek délután az iskola diákjait, illetve a Nádor utcai Óvoda picinyeit láthatta a közönség.

Tudósító | 2017-01-22 11:16:57

Egy közösségnek akkor van jövője, ha ápolja a múltját - Apátfalvára ez igen jellemző, hiszen nagyon sok téren gondozzák a régi szokásokat. Most a néptánc került előtérbe, hiszen harmadik alkalommal szervezték meg a községben a hagyományőrző csoportok találkozóját.

Tudósító | 2016-11-04 16:03:32

Hazánkban megközelítőleg nyolcezer-ötszáz liter vérre van szükség hetente, így a véradókra mindig nagyon számítanak. A Bessenyei Ferenc Művészeti díjas Kankalin Közhasznú Néptánc Egyesület táncosai között egy térvári fellépés utáni beszélgetés alkalmával vetődött fel az ötlet, mi lenne, ha ők is segítenének, és együttes erővel elmennének vért adni?

Szabó Viktor | 2016-10-15 20:14:01

Népdaloktól volt hangos a Csúcsi Olvasókör Hódmezővásárhelyen szombat délután, ahol a környék népdalkörei találkoztak.

Szabó Viktor | 2016-09-23 21:27:23

Felavatták a Kankalin Néptáncegyüttes új székházát, ahol ezen túl nyugodtan tudnak próbálni, amikor csak akarnak.

Tudósító | 2016-08-28 21:50:45

Hat néptánccsoport működik jelenleg a BFMK berkein belül, melyeket Tápai Lászlóné Mariann óvodapedagógus és gyermek táncoktató vezet, illetve páran segítik az ő munkáját. Ezek a csoportok mutatkoztak be augusztus 28-án a BFMK-ban, ahol a terem teljesen megtelt büszke szülőkkel és nagyszülőkkel, illetve rokonokkal és ismerősökkel.

Tudósító | 2016-04-23 21:18:04

Szombaton délután zajlott Székkutason a VIII. Hagyományőrző Gyermek Néptánc Gála a székkutasi, orosházi és vásárhelyi néptáncos ifjak részvételével.

Soós Kata | 2016-04-08 18:04:09

A hódmezővásárhelyi Táltos Tehetséggondozó Általános Iskolában nyílt napot tartottak pénteken. Ehhez kapcsolódóan délután táncházat rendeztek az iskolában, ahol is a hangsúly a ritmusfejlesztésen volt.

Tudósító | 2016-03-15 21:58:13

Petőfi Sándor nem tűnt el a segesvári csatában - legalábbis így dolgozta fel a makói Forgatós Táncegyüttes neves forradalmár költőnk életét. A Zúg március című táncjátékban kedden a Hagymaházban a helyiek mellett szegediek és ráckeveiek állítottak emléket a szabadságharcosnak és kortársainak.

Szabó Viktor | 2016-02-06 01:39:58

Péntek délután Székkutason, a Napsugár Gyermeknéptánc Csoport és a Székkutasi Olvasókör a "Kultúrházak éjjel-nappal" című programsorozat keretében táncházat tartott a Művelődési Házban.

Tudósító | 2015-12-19 20:17:16

Dédapáink karácsonyát hozták vissza egy rövid időre a makói Hagymaházba szombat este a Forgatós Táncegyüttes tagjai. A közel két órás előadás során a közönség megtudhatta, hogyan is ünnepelték egykoron Jézus születését az emberek - természetesen mindezt zenében, énekben és táncban elmesélve.