2017. április 28. péntek, Valéria
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
16°C
9°C
Tiszta / 16°C
szo / 9°C
v / 10°C

kiállítás

Soós Kata | 2017-04-27 19:06:10

A Rendőrség Napját április 24-én ünneplik, és ezen apropóból immár tizenegyedik alkalommal rendeztek tradícionálisnak mondható kiállítást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. Idén V. Nagy Nándor képzőművész, restaurátor munkáit mutatták be a nagyérdeműnek.

Tudósító | 2017-04-26 18:42:43

Számos képzőművészeti tehcnikát kipróbált már Tímár Edit Ágnes. Fest, ékszereket, reliefeket készít és még köt is. Ezekből a munkáiból lát ízelítőt az, aki felkeresi a makói könyvtárat, ahol szerdán nyílt meg a kiállítása. Érdekesség, hogy a kiállító a bibliotéka és a múzeum dolgozója is egyben. Ráadásul a megnyitóra egy saját maga tervezte és elkészítette ruhában érkezett.

Égető Réka | 2017-04-23 12:06:58

Asszonyi fortélyokat, lányos praktikákat vettek sorra vasárnap délelőtt a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban. Kiderült, hogyan lehet megőrizni több mint 70 éven át egy üveg befőttet, illetve szerelmi varázslatokból is kaphattak a látogatók ízelítőt.

Soós Kata | 2017-04-13 19:11:12

Egy különleges kiállítás megnyitóinak lehettünk szem és fültanúi csütörtök este Hódmezővásárhelyen a BFMK-ban, a Lucien Hervé Kameraklub szervezésében. Egy német fotográfus, Joachim Klein mutatta be a műveit, a Szempillantás-Augenblick nevű kiállításon. A különlegessége több mindenben megnyilvánult az alkalomnak, az egyik részében az erózió hatását figyelhettük meg különböző ipari géprészleteken, a másikban pedig egy új technikát láthattunk, melyben a polaroid fotók kapták a főszerepet.

Kovács Péter | 2017-04-11 06:23:21

Különleges plakátkiállítás nyílik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban: a millenniumi rendezvényektől kezdve egészen 1956-ig láthatóak falragaszok az adott korok lenyomataiként. A különböző plakátokról kiderül, hogyan védekeztek hazánkban a maláriát terjesztő szúnyogok ellen, hogyan óvtak az alkoholfogyasztástól, milyen felvilágosítás járt a házasság előtt állóknak, és bemutatnak egy olyan 1956-os plakátot is, melyen eredeti bakancsnyom látható. A „PlakArt” című kiállítást április 12-én, szerdán 17 órakor nyitják meg.

Kovács Péter | 2017-04-10 07:49:07

Kércz Tibor természetfotós kiállítása az Érdi Galériában, amelyet Eifert János fotóművész nyitott meg

Égető Réka | 2017-04-08 16:44:20

A 70 évvel ezelőtt született Csikós András vásárhelyi festő emléke előtt egy kiállítással tisztelegtek. A 158 alkotást bemutató tárlat szombaton nyílt az Alföldi Galériában.

Tudósító | 2017-04-06 15:03:39

Modern gépcsodák, feltuningolt izomautók között kapott helyet egy Ford T-modell. A makói veteránosok egyesületének 1921-es gyártású járműve a napokban Budapesten megrendezett Nemzetközi Autós és Tuning Kiállítás, Fesztivál és Show-n mutatkozhatott be. Ennek kapcsán beszélgettünk Szilágyi Lászlóval, a civil szervezet elnökével.

Szabó Viktor | 2017-04-01 22:15:13

A Paksi Nemzetközi Gastroblues Fesztivál idén ünnepli 25. születésnapját, melynek alkalmából egy 15 állomásból álló vándorkiállítás indult útnak. A 8. állomás Hódmezővásárhely volt, ahol a Fekete Sas Rendezvényházban mutatták be a fesztivált a nagyérdeműnek.

Megyeri József | 2017-03-24 14:52:34

Idén 25 éves a paksi Gastroblues fesztivál - ennek apropóján vándorkiállítás indult az országban. A tárlat április elsején érkezik Hódmezővásárhelyre.

Égető Réka | 2017-03-22 17:54:34

A női életet végigkísérő tárgyakból, az asszonyi sors tanúságait tevő fényképekből nyílt szerdán kiállítás a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban.

Szabó Viktor | 2017-03-18 19:10:00

„Megy a gőzös…” címmel nyílt kiállítás Vásárhelyen, a BFMK-ban. A vasút történeti tárlat a régi idők vasutas világába kalauzolja el az érdeklődőket, interaktív módon.

Tudósító | 2017-03-17 19:00:53

Szinte a mozdony ablaka szolgált képkeretül Szabó Imrénének. Ugyanis a vasúttól nyugdíjba menő miskolci férfi az összesen levezetett közel 3 millió kilométer alatt elsuhanó tájat eleveníti meg azóta is a vásznain. A makóiak is megcsodálhatják a festményeit, ugyanis pénteken kiállítás nyílt belőlük a városi könyvtárban.

Égető Réka | 2017-03-17 12:58:32

Az Emlékpont kutatása során közel ezer névre derült fény, akik 1957 és 1989 között a munkásőrség tagjai voltak Hódmezővásárhelyen. Lázár János országgyűlési képviselő, miniszter a kutatást feldolgozó kiállítás pénteki megnyitóján hangsúlyozta, támogatja azt, hogy ezen lista nyilvánosságra kerüljön.

Égető Réka | 2017-03-14 13:02:01

Pénteken, a munkásőrség helyi megalakulásának 60. évfordulóján nyílik a Emlékpontban a szervezet vásárhelyi történetét feldolgozó, Kádár-huszárok és pártkatonák című tárlat. A kiállítás berendezése megkezdődött, kedden ebbe pillanthattunk bele.

Tudósító | 2017-03-13 16:54:35

Vallásos neveltetésének, illetve az orosz irodalom szeretetének köszönhetően kezdett el ikonokat festeni Veres József. A nyugalmazott középiskolai tanárnak a munkáiból nyílt kiállítás hétfőn a makói Hagymaházban. A túlvilágra néző ablakok, ugyanis így is nevezik az ikonokat, segítik a hívek vallásos áhitatát kibontakozni.

Égető Réka | 2017-03-10 19:14:52

A legendás huszadik századi magyar politikus és politikai gondolkodó, Bibó István életét és munkásságát mutatta be a hódmezővásárhelyi Emlékpont egy tárlat formájában, amelyet pénteken nyitottak meg a nagyközönség előtt.

Tudósító | 2017-03-03 19:06:50

Megjelent Redenczki István Az I. kötet című albuma, melyet Huszti Zoltán rajzaival színesítve adott ki a MűHáz Egyesület. A verseskötet bemutatójára és kiállításra, a hódmezővásárhelyi KépKapTár Galériában került sor. A tárlatot Kovács Imre Attila irodalmár nyitotta meg.

Szabó Viktor | 2017-03-02 21:47:09

Csütörtök délután a vásárhelyi téglagyártás és téglaépítészet történetéről tartottak beszélgetést Hódmezővásárhelyen, az Emlékpontban. A rendezvény a Requiem egy téglagyárért című fotókiállítás finisszázsaként funkcionált.

Tudósító | 2017-03-01 19:57:20

Rózsa Sándor egyenruháját is láthatjuk azon a kiállításon, mely szerdán nyílt meg a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. A Hagyományőrző Pálffy Huszár Egyesület által szervezett bemutatón nem csak huszárruha, de katonai viselet és női bocskai is helyet kapott.

Szabó Viktor | 2017-02-25 17:43:13

Szombaton a MűHáz Egyesület szervezésében először állították ki műveiket a hódmezővásárhelyi művésztelep lakói. A Művészlakások múltja és jövője című kiállításon összesen 14 alkotó munkáit láthatták a megjelentek.

Tudósító | 2017-02-17 18:51:17

Ma, azaz február 17-én lenne 86 éves Kondor Béla, a 20. század második felének egyik legjelentősebb képzőművésze. Róla emlékeztek meg Töredékek címmel, egy beszélgetés keretében pénteken, a Tornyai János Múzeumban.

Szabó Viktor | 2017-02-10 20:43:13

Három napig a kultúráé a főszerep Székkutason, a Művelődési házban. A "Kultúrházak éjjel-nappal" programsorozat keretein belül táncos produkciókat, kiállítást és előadásokat tekinthetnek meg az érdeklődők.

Tudósító | 2017-02-10 11:11:14

Nem csupán gyerekjáték, hanem igazi művészet, valamint gyógyító hatású is egyben a papírhajtogatás - többek között ezekre is fény derült pénteken a makói múzeumban. Ugyanis a Magyar Origami Kör vándorkiállításának adott otthont az intézmény. A látogatók maguk is kipróbálhatták a japánoknak oly kedves szórakozást.

Szabó Viktor | 2017-02-09 20:55:03

Lechner Ödön halálának évfordulója alkalmából megnyílt Hódmezővásárhelyen a „Lechner, az alkotó géniusz” című kiállítás. A megnyitó után bemutatták a „Szecessziós épületornamentika a vidéki Magyarországon” című kötet.

Égető Réka | 2017-02-07 18:58:12

A tavaly felújított Hódmezővásárhelyi Művésztelep szolgáltatta a helyszínt a szentendrei festők kamarakiállításához. A keddi megnyitón a vendég és a helyi alkotógárda eltérő sajátosságaira is felfigyelhetett az érdeklődő közönség.

Tudósító | 2017-02-04 21:28:45

A Magyar Kultúra Napja tiszteletére már 1998 óta rendeznek ünnepséget Mindszenten, melynek a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ ad otthont. Ezúttal az egészség volt a fő téma, melyről egy előadást hallgattak meg a jelenlévők, illetve egy fiatal tehetség, Urbán Gergő is bemutatkozott grafikáival.

Tudósító | 2017-02-03 22:31:52

Elérte már az ötödik ikszét Kőszegi Zoltán, mikor magyar és osztrák mestertől kitanulta a kovács szakma minden csínját-bínját. Kiszombor Héphaisztoszának munkáiból pénteken nyílt kiállítás a község művelődési házában.

Tudósító | 2017-01-31 15:31:10

A tuba, mint pengetős hangszer - ez nem tévedés, csak gyermeki fantázia kell hozzá. Ugyanis ezt a különlegességet, valamint számos más alkotást is láthattak azok, akik kedden eljöttek a makói Magán Zeneiskola képzőművészeti csoportjainak a munkáiból nyílt kiállításra a Hagymaházba.

Égető Réka | 2017-01-30 20:16:03

Az enyészet fénytükröződéseit tekinthetik meg a látogatók Dömötör Mihály fotóművész hétfőn nyílt tárlatában, amelynek témájául az egykori, vásárhelyi téglagyár szolgált. A kiállítás megnyitón Simon Ferenc középiskolai tanár értekezett a művekről az Emlékpont konferenciatermében.

további hírek