2018. január 18. csütörtök, Piroska
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
4°C
4°C
Tiszta / 4°C
p / 4°C
szo / 1°C

karácsony

Czabarka János | 2017-12-25 16:20:47

Éjszaka északnyugaton helyenként, a Dunától keletre többfelé köd, illetve alacsonyszintű felhőzet képződik, itt szitálás, ónos szitálás előfordulhat, másutt kevés lesz a felhő.

Czabarka János | 2017-12-25 08:42:39

A kereszténységnek a húsvét mellett ez a második legnagyobb, legelterjedtebb ünnepe, egyben világszerte a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.

Czabarka János | 2017-12-25 06:22:51

Karácsony első napján ÉK-en tartósan párás, borús, térségünkben azonban gyengén felhős, napos idő várható. Eső nem lesz. A déli szél megélénkül. Délután 7és 11 fok között alakul a hőmérséklet Hódmezővásárhelyen és környékén.

Czabarka János | 2017-12-22 18:34:08

A Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézményében 2017.december 21-én a délután már az ünnepvárás jegyében telt. A „Végre eljött szép karácsony” rendezvénykeretében kézműves foglalkozásokat szerveztek a pedagógusok, és zárásként ünnepi koncert is színesítette a programot.

Tudósító | 2017-12-22 15:00:42

A Rádió 7 szerkesztőségébe is ellátogatott a karácsony szelleme, hogy minden kolléga lelkét és testét átjárja a szeretet melege. Az ünnepi lelkesedés hullámait meglovagolva neki is láttunk a szerkesztőségben található fenyőfa karácsonyfává alakításának.

Égető Réka | 2017-12-22 13:22:45

Minden szempontból ünnepi volt a hangulat pénteken a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Az Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskola ekkor tartotta ugyanis karácsonyi műsorát, illetve szalagtűző ünnepségét.

Tudósító | 2017-12-22 13:20:05

Vidám jelenettel, énekkel, versekkel és tánccal ünnepelték közösen a karácsonyt a makói Návay iskola diákjai, tanárai pénteken a Hagymaházban. Az intézményben már hagyománynak számít, hogy így emlékezzenek meg a szeretet, a család ünnepáről.

Tudósító | 2017-12-22 11:47:51

Pénteken tartotta a Klauzál Gábor Általános Iskola, a már hagyományos karácsonyi és évzáró ünnepségét az Újvárosi Református Templomban. A diákok, különleges templomi műsorral készültek, aminek a középpontjában Oscar Wilde, A Boldog Herceg című műve állt.

Czabarka János | 2017-12-22 08:34:17

Az ünnepek közeledtével folyamatosan intenzív forgalom várható Röszkén és Csanádpalotán, egészen január közepéig.

Tudósító | 2017-12-21 19:54:59

Több mint két hónapos munkának köszönhető az a produkció, mely csütörtökön elvarázsolta, pontosabban eljégvarázsolta a magyarcsanádi közönséget. Az általános iskolások a Jégvarázs című darabbal kívántak mindenkinek boldog karácsonyt.

Tudósító | 2017-12-20 13:18:57

Lelkesen készültek, pontosabban vártak a csodára a makói Erdélyi pürpök utcai ovisok. A várakozás megérte, hiszen szerdán meg is érkezett a csoda, méghozzá egy hangulatos karácsonyi műsor formájában. Közel 150 pár kis tenyér tapsolt egyszerre.

Tudósító | 2017-12-18 19:07:38

A kis fellépő ruhákat felváltotta a kosztüm, illetve az ing - ugyanis első alkalommal bállal zárták az évet a VargaBalett Táncműhely növendékei. Hétfőn a makó Korona dísztermében fogadták a 162 kis vendéget.

Tudósító | 2017-12-18 15:33:33

Tizennégy oktatási intézményből összesen 380 alkotást küldtek be a gyerekek Az ünnephez vezető út című rajzpályázatra. A legjobb munkákból hétfőn kiállítás nyílt a makói Hagymaház Galériában.

Tudósító | 2017-12-18 11:39:57

- A jóságot, a segítőszándékot már óvodás korban meg kellene ismertetni a gyerekekkel - fogalmazott hétfőn a makói Hagymaházban Weszelyné Véghseő Henriett Mária. A települési képviselő irányításával az Ifjúsági Színtér fiataljai napokon keresztül állították össze azt a 320 csomagot, melyet hétfőn adtak át az ünnepségre meghívott gyereknek.

Szabó Viktor | 2017-12-17 18:38:19

Mihály Ferenc, a Gregus Máté Faluszépítő Egyesület elnöke gyújtotta meg a harmadik gyertyát Székkutas adventi koszorúján. Miután meggyulladt az öröm gyertyája, Seres Krisztián varázsolt ünnepi hangulatot a településen.

Égető Réka | 2017-12-17 18:34:47

Vasárnap a hódmezővásárhelyi adventi koszorú harmadik gyertyáját, az öröm fényét gyújtották meg. VIDEÓVAL!

Szeri Csaba | 2017-12-17 16:35:33

December 17-én tartották Mártélyon a hagyományos Falukarácsonyt, amelyen a település apraja-nagyja részt vett. A meghitt, lélekmelengető vagy éppen humoros produkciók mellett Dr. Hamvas Ödönt díszpolgári kitüntetésben részesítették.

Égető Réka | 2017-12-16 16:20:58

Folyamatosan keresik fel a képviselők Hódmezővásárhely 70 év feletti lakosait, hogy eljuttassák hozzájuk a város ajándékát. Az utalványok tulajdonosai között akad olyan, aki nem csak maga és családja számára fordít az összegből, hanem másokra is gondol. Szombaton Hegedűs Zoltán alpolgármestert kísértük el kertvárosi útjára.

Tudósító | 2017-12-12 22:14:17

A gyönyörűen feldíszített fenyő csúcsán lévő csillagról mesélt Kovács Zsombor kedden a vertántelepi nyugdíjas klub tagjainak. A 8 éves kisfiú nagymamája is tagja ennek a vidám makói közösségnek, így az unoka ielőadása is színesítette a karácsonyi ünnepségüket.

Tudósító | 2017-12-12 14:31:42

December 11 és 15 között kézzel készült apróságokat készíthetnek azok, akik ellátogatnak a Németh László Városi Könyvtárba délután, Hódmezővásárhelyen. Az intézményben hétfőn, szerdán és pénteken 16 óráig várják az érdeklődőket.

Tudósító | 2017-12-10 20:43:54

Álomban látott képek, komolyzene inspirálta ötletek - valahogy így áll össze Doktor László művészeti vezető fejében egy-egy oratórium. Nagyjából így született meg a Karácsony felé című gálaműsor is, melyet vasárnap este teltház előtt mutatott be a Forgatós Táncegyüttes a Hagymaházban.

Tudósító | 2017-12-10 14:20:39

Hatalmas ládákból, dobozokból osztották a narancsot, almát, szaloncukrot és szendvicseket vasárnap a Makói Katolikus Általános Iskola tornacsarnokában. Itt tartotta ugyanis a roma nezetiségi önkormányzat a karácsonyi ünnepségét. Az ajándékokat szervezetek, illetve vállalkozások ajánlották fel.

Tudósító | 2017-12-09 17:55:31

A fenyő maga hatalmas volt, de így is alig fértek el körülötte a díszítésében segédkező gyerekek szombaton a újvárosi katolikus plébánián. A Makói Nagycsaládosok Egyesülete hagyományosan itt rendezi meg a karácsonyi ünnepségét, melyre most a Mikulás mellett egy bűvész is eljött.

Tudósító | 2017-12-09 16:51:44

A bolti nagyon vizes, s csak házi mézből lehet igazán kiváló kalácsot sütni - többek között ez is kiderült szombaton a makói Ifjúsági Színtérben. Sarkadi Ágota irányításával a gyerekek mézeskalácsot díszítettek, Bertus Barcza Anikó pedig a fenyődíszek csodálatos világába kalauzolta a jelenlévőket.

Tudósító | 2017-12-09 14:41:05

Tizedik alkalommal rendezték meg Hódmezővásárhelyen a városi gyermekkarácsonyt szombaton azoknak a gyerekeknek, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatást kapnak. Az egész napos rendezvényen színes programok, ajándékok és finomságok gondoskodtak arról, hogy közel 700-an részesüljenek az ünnep varázslatos hangulatából.

Tudósító | 2017-12-08 15:27:53

Elsősorban a jó társaság miatt - ami szinte megfiatalítja őket - szeretnek a makói nyugdíjas klubokba járni az idősek. Pénteken kettőben, a Hagymás Makóban és a Makói Baráti Körben is karácsonyi ünnepséggel készültek.

Czabarka János | 2017-12-08 11:47:13

Vasárnap 13 órai kezdettel karácsonyi ünnepséget szervez a Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat, a Makói Katolikus Iskola tornatermében (Makó, Vásárhelyi Pál utca 4.) .Az eseményen részt vesz: Sánta Sándor önkrományzati képviselő.

Tudósító | 2017-12-07 13:49:44

Elsősorban a karácsonyi asztalra szánt finomságok alapanyagait szeretnék beszerezni abból a támogatásból a makói nyugdíjasok, melyet az önkormányzat biztosít a számukra. A hetven éven felüliek két alkalommal is kapnak 10-10 ezer forintos utalványt. Csütörtökön Kádár József és Czirbus Gábor települési képviselőket kísértük el körútjukra.

Szabó Viktor | 2017-12-06 16:12:37

Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai idén is gondoltak a rászoruló családokra, és több mint száz ajándékcsomagot gyűjtöttek össze, amit szerda délután átadtak a Kagylóhéj Család- és Gyermekjóléti Szolgálatnak.

Égető Réka | 2017-12-06 16:04:28

Hódmezővásárhely az ünnepi készülődésben teljessé vált, hiszen megérkezett, és teljes pompájában ragyog a város karácsonyfája a Dr. Rapcsák András sétálóutcán.

további hírek