2017. november 25. szombat, Katalin
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
4°C
9°C
Köd / 4°C
v / 9°C
h / 6°C

irodalom

Égető Réka | 2017-11-08 16:44:20

Ma már nem lehet Németh Lászlót szélsőséges véleményekkel ellehetetleníteni – derült ki szerdán, a hódmezővásárhelyi Emlékpontban rendezett konferencián.

Égető Réka | 2017-10-17 19:50:09

Az őz a kegyetlen őszinteség regénye. A féltékenység, az irigység, a szenvedélyes szerelem és az igaz barátság története. Őze Áron rendezésében láthatta a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ közönsége kedden Szabó Magda kisregényének színpadi változatát, amellyel az írónő születésének 100. évfordulójára emlékeztek.

Égető Réka | 2017-10-05 20:28:17

A japán származású, brit Kazuo Ishiguro kapja 2017-ben az irodalmi Nobel-díjat - jelentette be a Svéd Akadémia titkára csütörtökön. A Nobel-díjakat a bejelentések után, szokás szerint Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják majd át.

Égető Réka | 2017-06-13 20:18:40

Cserjés Katalin irodalmi mélyfúrásaiba nyerhetett bepillantást a hallgatóközönség kedden a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban, ahol is bemutatták a Szegedi Tudományegyetem docensének két legújabb tanulmánykötetét.

Tudósító | 2017-06-12 11:54:17

Dr. Urbán László eddig még könyvekben meg nem jelent prózák, versek felkutatásának szentelte az életét. Több száz, könyvtárban őrzött mikrofilmet, régi újságokat böngészett már át utánuk. Az irodalomtörténész hétfőn a makói könyvtárban tartott rendhagyó irodalom órát a diákoknak, melyre elhozta legújabb munkáját, Tömörkény kötetbe szerkesztett írásait.

Tudósító | 2017-05-17 21:32:41

Makón és környékén sok tehetséges író, költő él, akiknek széles körben még annyira nem ismertek a művei. Az Interaktív Irodalmi és Művészeti Szalonban azonban felolvashatják írásaikat. A könyvtárban szerdán tartott legújabb találkozásukon az is kiderült, hogy egy kiadványba kerülne közel 25 szerző munkája.

Kovács Péter | 2017-05-08 10:24:21

Zajlanak a magyar nyelv és irodalom írásbelik országszerte a középiskolákban. A hétfői vizsganapon csaknem 74 ezer diák tesz érettségit közép- és emelt szinten - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.

Szeri Csaba | 2016-11-14 17:30:25

Hétfőn újabb állomásához érkezett a vásárhelyi Kárász József Irodalmi Kör, a Családi tűzhely című sorozata. Ez alkalommal az algyői tollforgatókat látták vendégül a városi könyvtárban, ahol nem csak a felolvasás, hanem a citeraszó is betöltötte a teret.

Égető Réka | 2016-10-13 19:56:44

Az irodalmi Nobel-díjat 2016-ban Bob Dylan zenész kapta, új irodalmi kifejezési módjai miatt, amikbe beépítette az amerikai zenei hagyományokat.

Szabó Viktor | 2016-10-13 18:50:01

A Wass Albert Irodalompártoló Egyesület „Idéző” című előadás-sorozatán belül 1957-ben a Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett diákok sorsáról tartott előadást Dr. Tóth Györgyné Aranyossy Ildikó Hódmezővásárhelyen, a Németh László Városi Könyvtárban.

Tudósító | 2016-10-07 11:12:29

Irodalmárok és képzőművészek találkoztak pénteken a földeáki művelődési házban rendezett összejövetelen. Az Európai Kultúra Napja kapcsán szervezték meg ezt a programot, hogy a helyiek és a vendégeik kicserélhessék tapasztalataikat, illetve előadásokat hallgassanak meg, valamint bemutassák saját munkásságukat.

Szabó Viktor | 2016-09-09 12:49:20

Kortárs Irodalmi Fesztivált rendeztek pénteken, Óföldeákon, ahol bemutatták a Csongrád megyei antológiai kötetet.

Égető Réka | 2016-04-01 19:22:08

Lackfi János író, költő nem volt rest, és nem átallott görbe tükröt mutatni a hódmezővásárhelyi Református Ótemplom közönségének önálló irodalmi estjének keretein belül.

Tudósító | 2016-03-10 17:57:13

A Wass Albert Irodalompártoló Egyesület márciusi „Idéző” sorozatának előadását láthatták a nézők csütörtökön, Hódmezővásárhelyen, a Németh László Városi könyvtárban.

Tudósító | 2016-03-01 20:24:02

Átadták kedden az idei év Artisjus-díjait. Nemzetközileg (el)ismert, régi motoros és ifjú-tehetséges szerző is elismerésben részesült.

Égető Réka | 2016-02-20 10:23:47

Két nagy íróóriás távozott az élők sorából.

Tudósító | 2016-02-19 14:43:32

Megvannak az idei év Junior Artisjus-díj jelöltjei. A daltakarták pedig nem indiánok.

Égető Réka | 2016-02-01 20:17:11

Az írott szó és a fotó szemben állnak egymással, esetleg kiegészítője egyik a másiknak? Többek között ilyen kérdések merültek fel a Lucien Hervé Kamera Klub ötrészes fotóelméleti, -történeti előadássorozatának záró részében hétfőn este a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Tudósító | 2016-01-27 18:53:37

Elsősorban amatőröknek nyújt bemutatkozási lehetőséget a makói irodalmi szalon. A második születésnapját ünneplő rendezvénysorozat szerdai összejövetelén az is kiderült a könyvtárban, hogy már néhány tehetség is kikerült innen.

Égető Réka | 2016-01-24 13:10:49

A mindszenti Juhász Éva kisregényével elnyerte a Cédrus Művészeti Alapítvány Nívódíját. Gratulálunk!

Szabó Viktor | 2016-01-22 23:19:21

Péntek este Algyőn zenés irodalmi estet rendeztek a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Az est folyamán Eperjes Károly lépett fel, Négyessy Katalin gordonkaművész közreműködésével.

Égető Réka | 2016-01-11 17:07:47

A Kárász József Irodalmi Kör „Arany fokozatú támogatói elismerést” adományozott a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárnak.

Tudósító | 2015-12-16 19:09:38

A makói könyvtár zenés műsorral zárta az idei évet, mely igen gazdag volt, hiszen számos rendezvényt szerveztek a bibliotékában. Többek között az Irodalmi Szalonnak is otthont adott, melynek keretében szerdán makói gyerekek mutatták be hangszeres tehetségüket.

Szabó Viktor | 2015-12-12 13:26:50

Szombat délelőtt a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakképző Iskolája Kányádi Sándor Szavalóversenyt tartott.