2017. október 20. péntek, Vendel
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
24°C
17°C
Tiszta / 24°C
szo / 17°C
v / 17°C

galéria

Égető Réka | 2017-10-14 14:10:28

Hódmezővásárhelyről indult az a bicikli túra, amelynek végpontja a Sóshalmi Borászat volt. A mintegy 32 kilométeres kerekezés jó időben érte a több mint 20 résztvevőt, hogy felfedezzék a környék szépségeit.

Égető Réka | 2017-10-13 18:20:43

Október az emlőrák elleni küzdelem hónapja. Mindszenten a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ elől induló kerékpáros menettel hívták fel a figyelmet pénteken a megelőzés fontosságára, a mellrák elleni harcra.

Égető Réka | 2017-10-12 11:48:43

Élménygazdagon, interaktív módon ismerkedhettek a megye általános iskolásai csütörtökön, a hódmezővásárhelyi Fekete Sasban a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett pályaorientációs napon. A középpontban mintegy 20, általuk hiányszakmának javasolt szakma, szakmacsoport állt.

Égető Réka | 2017-10-08 19:50:39

A zene és a művészet segítségével az egész Föld bolygót bebarangolhatta a közönség vasárnap este Szentpéteri Csilla és Band jótékonysági koncertjén, amelyet a Tiszta Szívvel Egyesület szervezett a Bessenyeiben. Az est folyamán mintegy 2 millió forint gyűlt össze.

Égető Réka | 2017-10-08 16:18:20

Vasárnap aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében Hódmezővásárhely kilenc festményét a Hódmezővásárhelyi Alkotóházban helyezik el, köztük Tornyai János Vadászlak, illetve az alkotóházat megalapító Kurucz D. István Aratás című képét.

Égető Réka | 2017-10-08 15:40:05

"Fontos az, hogy Magyarországon megerősödjön, kialakuljon az a polgári középosztály a vidéki városokban és a fővárosban, ami nemcsak az angolszász, kontinentális vagy távol-keleti művészet majmolását tartja fontosnak, hanem felismeri a magyar kortárs művészet értékeit is” – fogalmazott Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő vasárnap, a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitóján, amikor egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a művészeket szeretni, támogatni kell. A nagy múltra visszatekintő seregszemlén ebben az évben Keserű Ilona festőművész csatlakozott a Tornyai-plakettes művészek táborához.

Égető Réka | 2017-10-07 20:44:24

Hagyományos és kicsikét újragondolt vásárhelyi ízök kapták a főszerepet szombaton, a Vásárhelyi Ízök Fesztiválján. A főzőversenyen mintegy 20 csapat 40 étke rotyogott, sült, pirult, csiklandozta az ízlelőbimbókat.

Égető Réka | 2017-10-06 19:26:17

Mielőtt a felnőttek legújabb képzőművészeti remekeit csodálná meg a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlaton a közönség, a fiatalabb korosztály tagjai is megmutatták, mire képesek. Pénteken nyílt meg a 15. Diákok Őszi Tárlata a Németh László Gimnázium, Általános Iskolában.

Égető Réka | 2017-10-06 18:42:58

Pénteken az Idősek Napja alkalmából ünnepséget szerveztek Murgács Kálmán Művelődési Házban a nyugdíjasoknak, a szépkorúaknak. A zenei csemegék mellett szívderítő momentuma volt a rendezvénynek, amikor az ovisok műsorukkal köszöntötték az időseket, sokuk esetében a nagyszülőt, dédszülőt.

Égető Réka | 2017-09-29 20:04:28

Pénteken országszerte megrendezték a Kutatók Éjszakája elnevezésű programot, amelybe hagyományosan bekapcsolódik a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara is. A növényszaporítástól a lézeres lövészeten át számtalan izgalmas programon vehettek részt, akik ellátogattak a hódmezővásárhelyi karra.

Égető Réka | 2017-09-23 19:18:31

Szabadtéri edzőteremmé, azaz Muscle Streetté változott szombaton délután a Dr. Rapcsák András sétálóutca Hódmezővásárhelyen. A Kriko Gym főszervezésében, a Rádió 7 és a Promenad.hu támogatásával testépítő bemutatók, erőemelések, illetve közös edzések is megvalósultak.

Égető Réka | 2017-09-17 19:24:46

Már a szeptember 23-i Muscle Street nevet viselő program szellemében tartotta meg Bagi Mátyás funkcionális tréner vasárnapi, ingyenes cross edzését a hódmezővásárhelyi Balogh Imsi Sportcsarnokban.

Égető Réka | 2017-08-20 22:48:23

Államalapító Szent István király ünnepnapjára az időjárás zordabb arcát mutatta. Az olykor szemerkélő eső, a hűvöskés időjárás sem szegte azonban kedvét a vásárhelyieknek. Ha kicsit lassabban is, de szépen megtelt emberekkel a Szent Istvánt tér a XIII. Bor- és Gasztrofesztivál zárónapján.

Égető Réka | 2017-08-19 20:28:00

„Európa az európaiaké, Magyarország a magyaroké! Ezzel a bátor politikával tartozunk ma Szent István örökségének” – fogalmazott Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő szombaton a hódmezővásárhelyi városi ünnepségen, amelyen Böjte Csaba ferences rendi szerzetes is beszédet mondott, illetve különlegessége volt még a rendezvénynek a Szent Korona másolatának jelenléte.

Égető Réka | 2017-08-19 01:00:43

A fantasztikus borok és a különleges gasztronómiai ízdömping mellett a zenei élményre sem lehetett panasz a XIII. Bor- és Gasztrofesztivál nyitónapján, pénteken. A Pankastik!, a PASO és a Balkán Fanatik is közös táncolásra bírta a Szent István térre kilátogatókat.

Égető Réka | 2017-08-18 11:28:31

Hódmezővásárhelyen, pénteken kezdődik a háromnapos ünneplés az államalapítás tiszteletére. Délelőtt a Kossuth téren vonták fel a zászlókat, míg a programok sora délután kezdődik a Szent István téren.

Égető Réka | 2017-08-01 11:02:02

Élménydús volt a július, hiszen a Summer Street elnevezésű programsorozata során a Rádió 7 Kívánságműsora a Dr. Rapcsák András sétálóutcáról jelentkezett. Emellett számos program tette teljessé a nyári promenád-életérzést. Mindennap egy kicsit más összeállításban szemezgethettünk a kínálatból. Július 29-én zárult a rendezvény. A keddi Napraforgóban a szervezőkkel, fellépőkkel, résztvevőkkel szemezgettünk az élményekből.

Égető Réka | 2017-07-26 11:36:37

Hódmezővásárhelyen számos tematikus nyári tábor indult a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ szervezésében. Egy-egy ilyen tábor során a gyerekek nemcsak szórakozva tanulhatnak, új információkhoz juthatnak, hanem – és ez talán az igazi érték – a későbbi életüket meghatározó kapcsolatokra, barátságokra is szert tehetnek. Az Élmény és egészség tábor résztvevői között biztosan akad erre példa. Szerdán madárgyűrűzés közben látogattuk meg a táborozókat.

Égető Réka | 2017-07-18 21:54:12

A hódmezővásárhelyiek adományainak is köszönhetően a kárpátaljai Mezővári új óvodája kiemelkedhetett a földből. Július 18-án, a sajtónyilvános bejáráskor, már a tetőszerkezetet fedték be a munkások.

Égető Réka | 2017-07-11 20:58:52

Július 3-án indult a Summer Street, amelynek részeként a Rádió 7 egy hónapon keresztül a délutáni Kívánságműsorát a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt felállított szabadtéri stúdióból sugározza. Megkérdeztük a műsorvezetőket, illetve a technikáért felelős személyeket, mi kell ahhoz, hogy egy ilyen kitelepülés megvalósulhasson.

Égető Réka | 2017-07-08 11:56:19

Hagyományőrző aratóünnepet szervezett a Csúcsi Olvasókör és a Gazdasági Egyesület Hódmezővásárhely határában szombaton.

Égető Réka | 2017-07-04 20:02:17

Hódmezővásárhely szívében, a Dr. Rapcsák András sétálóutcán hétfőn vette kezdetét a Summer Street elnevezésű programsorozat, amelynek egyik fő attrakciója az ún. focibiliárd. A megnyitót követően azonnal birtokba vették a sportos, vagy csak lelkes játékosok a két pályát. Kedden pedig már folyamatosan zajlottak a küzdelmek a zöld szőnyegen.

Égető Réka | 2017-07-02 10:48:06

A szegedi zsinagóga nagyszabású felújítása még 2016-ban kezdődött. A díszbádogos munkákat a hódmezővásárhelyi Pálfi Lajos és csapata végzi Szeged ikonikus épületén. Munka közben is láthattuk a csapatot, és közben sok mindent megtudtunk a szakmáról, a zsinagógáról és persze a munkát végző emberekről is.

Égető Réka | 2017-06-25 19:10:59

Az álmoskás vasárnap délutánt nemcsak a Sörfeszt 3.0 utolsó, levezető napja rázta fel, hanem a 11. Dél-alföldi Katonazenekari Fesztivál is, amelynek Hódmezővásárhely adott otthont.

Égető Réka | 2017-06-24 22:44:42

Az év legrövidebb éjszakájának apropóján egy estére magunk is kincsvadászokká válhattunk szombaton. Hódmezővásárhelyen öt helyszínen összesen kilenc feladatot oldhattak meg mindazok, akikben lakozott kellő bátorság, hogy szellemüket, testüket és kreativitásukat is próbára tegyék. Szerkesztőségünk tagjai is lelkesen vetették bele magukat a feladványokba, és a jutalom sem maradt el.

Égető Réka | 2017-06-23 19:36:02

A platán alatt partiztak péntek este a hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola diákjai, tanárai, illetve a meghívott vendégek. A hagyományosnak számító évzáró ünnepélyen műsorokkal, tűzugrással, énekkel, tánccal és persze egy kis eszem-iszommal búcsúztatták el a 2016/2017-es iskolaévet.

Égető Réka | 2017-06-23 18:02:46

Kitört a vakáció, jöhet a jól megérdemelt pihenés, szórakozás gyereknek és pedagógusnak egyaránt. Hivatalosan is lezárta a hódmezővásárhelyi Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola a 2016/2017-es tanévet a pénteki ünnepséggel, amelynek során kiderült, milyen eredménnyel zárta az évet az intézmény.

Égető Réka | 2017-06-21 18:56:58

Az egyik legeredményesebb évét zárta a hódmezővásárhelyi Hód-Fitness SE, azonban megállásról szó sincs, hiszen a versenyzők gőzerővel készülnek az októberi, írországi Európa-bajnokságra. Szerdán a sportegyesület minden tagja megmutathatta tehetségét egy látványos gálaműsor keretében, amelyet a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban szerveztek meg.

Égető Réka | 2017-06-17 11:16:12

Évzáró ünnepséggel egybekötött ballagási ünnepséget tartottak a Mindszenti Általános Iskola Dózsa-telepi Tagintézményben szombaton délelőtt.

Égető Réka | 2017-06-09 15:44:43

Elballagtak a hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános iskola nyolcadikos tanulói. Összesen 11 diák vett búcsút az intézménytől péntek délután.

további hírek