2017. augusztus 22. kedd, Menyhért
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
19°C
23°C
Tiszta / 19°C
sze / 23°C
cs / 27°C

beruházás

Szabó Viktor | 2017-07-04 20:32:53

Kedden Szél István, Székkutas polgármestere tartott lakossági fórumot „Székkutas belterületi vízrendezés II. ütem” kivitelezésével kapcsolatban. Az utcafórumon ismertette a beruházás paramétereit, és egyeztetett a lakókkal a részletekről.

Tudósító | 2017-07-03 17:58:59

- Az eredeti óta eltelt 7-8 esztendő, ezért aktualizálni kellett, mondhatni finomra kellett hangolni a Hagymatikum bővítését célzó terveket - fogalmazott hétfőn Csernyus Lőrinc. A makói főépítész, valamint Farkas Éva Erzsébet polgármester és Takács Máté településrendezési szakember a Koronában adott tájékoztatást a fürdőt, valamint a Páger Mozit és Rendezvényházat érintő fejlesztésekről.

Megyeri József | 2017-03-29 12:47:56

Megkezdődött a stadion és piac parkolójának felújítása Hódmezővásárhelyen. A munkálatok bruttó 29,5 millió forintból zajlanak.

Megyeri József | 2017-03-20 10:31:19

Lakossági fórumot tartanak március 21-én, kedden 17 órától a 11 önkormányzati óvoda korszerűsítéséről a vásárhelyi Városházán – tudtuk meg Spitzner Csaba projektmenedzsertől.

Megyeri József | 2017-03-06 17:01:06

Körképet készítettünk a hódmezővásárhelyi 47-es északi elkerülő út építéséről. A monstrumok - amik végzik a munkálatokat – óriásiak, mégis eltörpülnek a hatalmas földhegyek mellett. Nem mindennapi állapotokat tapasztalhat, aki a mártélyi, szentesi, vagy éppen a kutasi úton jár.

Megyeri József | 2017-02-06 12:15:31

Miklós Zoltán, az épület tulajdonosa kereste meg szerkesztőségünket, hogy tájékoztatást adjon, mi lesz a sorsa a vásárhelyi Bajcsy-Zsilinszky utcán található egykori óvoda épületének.

Megyeri József | 2017-02-01 10:34:56

Kerékpárút építés, turisztikai fejlesztés és Gondozási Központ korszerűsítés – ezek a legfőbb beruházások, amik megvalósulnak Mártélyon 2017-ben. Borsos József polgármesterrel évet értékeltünk és előre tekintettünk.

Szeri Csaba | 2017-01-21 12:07:11

Zöldmezős beruházással, mintegy 2,8 milliárd forintból kóser vágóhíd és baromfi-feldolgozó épül a Csongrád megyei Csengelén. Kizárólag itt és Jászberényben működik olyan üzem a világon, amelynek fő profilja a kóser libamáj és hízott liba.

Megyeri József | 2016-12-22 12:36:47

180 millió forintos támogatásból valósul meg a beruházás Hódmezővásárhelyen.

Megyeri József | 2016-11-16 12:19:24

Az óvoda átadása után sem állt meg az élet Mártélyon: hamarosan a kerékpárutat és az újonnan kialakított Egészségházat avatják a településen. Borsos Józseffel, a község polgármesterével beszélgettünk.

Megyeri József | 2016-11-10 10:12:47

Befejezéséhez közeledik a szegedi lézerközpont épületeinek kivitelezése, a következő két év feladata lesz a világon egyedülálló technológia telepítése - közölte a beruházást koordináló ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója szerdán a helyszínen.

Megyeri József | 2016-10-15 12:44:11

Az elmúlt évek legnagyobb útépítési programja indul Magyarországon – jelentette be Lázár János szombaton Hódmezővásárhelyen.

Szabó Viktor | 2016-08-27 14:24:02

Szombat délelőtt átadták Mártély felújított óvodáját, melyet 126 millió forintból korszerűsítettek. A jelképes piros, fehér, zöld színű szalagot Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő és Borsos József, a község polgármestere vágta át.

Tudósító | 2016-08-17 10:52:02

Több beruházás is zajlik jelenleg Székkutason. Erről sajtótájékoztató keretében számolt be Szél István, a község polgármestere.

Megyeri József | 2016-08-05 08:29:29

Négy hét alatt készült el a Belvárosi híd múzeum felőli oldalán a kerékpárút felújítása. Csütörtökön a szakemberek már „megfordultak” és megkezdték a híd túloldalán a gyalogjárda felújításának előkészítését. A munkákat legkésőbb augusztus 19-ig befejezik.

Megyeri József | 2016-08-02 06:31:26

Az M44-es gyorsforgalmi út a már bejelentett tervek szerint megépül - közölte a Békés Megyei Kormányhivatal hétfőn az MTI megkeresésére. Előzőleg az MSZP Békés megyei 1. választókerületi szervezetének elnöke, Miklós Attila az MTI-nek eljuttatott közleményben azt írta: a kormány múlt heti határozatában törölte Békéscsaba útkapcsolatának kiépítését, és így egyelőre nem épül meg az M44-es.

Tudósító | 2016-07-14 10:10:10

Körülbelül a félidejéhez érkezett a makói Erdei Ferenc téri új sportkomplexum építése. A tervek szerint szeptember 30-án adják át a beruházás első ütemét. Csütörtökön Czirbus Gábor alpolgármester, Weszelyné Végsheő Henriett Mária települési képviselő és Gyömbér Péter, a MUFC elnöke is megtekintette a munkálatokat.

Megyeri József | 2016-05-28 06:17:28

Nyilvános pályázatot írtak ki a szegedi fedett uszoda tervezésére, a nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas komplexum 2019 első negyedévére készülhet el - jelentette be a városfejlesztési alpolgármester pénteken, a szegedi közgyűlés ülésén.

Tudósító | 2016-05-26 13:37:50

Mai Napraforgó műsorunkban a hódmezővásárhelyi stadion fejlesztéseiről beszélgettünk Fekete Ferenc önkormányzati képviselővel és Horváth Zoltánnal, a polgármesteri hivatal sportreferensével.

Tudósító | 2016-05-17 13:30:57

Amennyiben sikerrel jár a makói önkormányzat által beadott pályázat, 280 millió forintos támogatásból megújulhatnak a csipkesori üzletek - tájékoztatták erről kedden a sajtó képviselőit. A beruházás első üteme csak az üzletek felújítását és a sor előtti zöldterület rendbetételét jelenti.

Tudósító | 2016-04-28 09:41:39

Magyarcsanádon már elkezdődött a régi művelődési ház teljes felújítása, illetve az új szárnyak építése - jelentette be csütörtökön a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Farkas János polgármester. A 180 millióba kerülő beruházásnak köszönhetően ősztől kétszer akkora területű modern létesítményt vehetnek birtokba a helyiek, mint a régi volt.

Égető Réka | 2016-04-20 11:22:42

A 2016-os esztendő Makón a tervezgetésről szól, míg várhatóan 2017 az építkezésről. A tervekről beszélgettünk szerdai Napraforgónkban Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel, valamint Darabos Orsolyával, az Innovációs és Városfejlesztési Iroda vezetőjével.

Tudósító | 2016-03-29 12:34:49

Több mint 70 esztendős létesítmény bontását kezdték meg a makói Erdei Ferenc téri pályán. A helyére egy európai színvonalú sportkomplexumot építenek. A beruházás első üteme 151 millió forintba kerül, melynek 70 százaléka TAO-s pályázát, a fennmaradó összeget pedig az önkormányzat állja - jelentette be kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Czirbus Gábor alpolgármester.

Tudósító | 2016-03-24 15:07:15

Mintegy 7,5 kilométer hosszú kerékpárút, valamint nyitott és fedett tárolók, egy hidacska megépítésére adott be 400 millió forint összértékben pályázatot a makói önkormányzat - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Czirbus Gábor alpolgármester és Kovács Sándor települési képviselő.

Tudósító | 2016-02-10 10:48:14

A magyarországi példa alapján, a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) hasonló családtámogatási intézkedéscsomag bevezetését szorgalmazza Szlovákiában a Magyar Közösség Pártja (MKP) - hangzott el a felvidéki magyar párt szerdai sajtótájékoztatóján Pozsonyban, ahol választási kampányuk megújult elemeit, illetve a Házasság hete alkalmából, családtámogatási programját is bemutatta az MKP.

Tudósító | 2016-02-08 15:09:22

Székkutas község önkormányzat képviselő-testülete rendes ülését tartotta hétfőn, a Művelődési Ház földszinti tanácskozótermében. Döntöttek az éves költségvetésről.

Tudósító | 2016-01-26 07:59:30

Felújítás után akár bérlakásokat lehetne kialakítani az egykori makói MÁV-szállóban, melyet fiatalok vehetnének ki - legalábbis Toldi János képviselő elképzelése szerint. Ehhez az is szükséges, hogy a jelenleg a Magyar Államkincstár kezelésében lévő épületet megkapja az önkormányzat.

Tudósító | 2016-01-11 14:47:56

Két ütemben, összesen 300 millió forintból új sportkomplexum épül a makói Erdei Ferenc téri pályán - jelentették be hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatón. A február közepén induló első ütem 151 milliós költségeihez a helyi gumigyár 107 millióval, az önkormányzat pedig 44 millióval járult hozzá.

Tudósító | 2016-01-07 16:17:14

Ünnepélyes keretek között adták át Hódmezővásárhelyen a Hódi Pál utcáról megközelíthető mélygarázst és pihenőparkot csütörtökön délután. Galériával, hangbejátszással.