Közlekedési és Kék hírek

Zebrán gázolt, majd lelépett - kalapáccsal verték be a kirakatot: Vásárhely kék hírei

Feltöltő: Kutasi Roland / 2012-02-21 12:47:20

Egy nagy kalapáccsal törték be az elkövetők az Andrássy utcai ékszerüzlet kirakatát, míg egy Suzuki vezetője elütötte a zebrán átfaladó férfit, majd elhagyta a helyszínt. Heti rendőrségi összefoglalónk Torzsa Endre százados, a vásárhelyi kapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetőjének beszámolója alapján készült.   HANGFELVÉTELLEL!

Kalapáccsal törték be az ékszerbolt kirakatát

Az elmúlt szerdán nem sokkal zárás előtt ismeretlenek betörték Hódmezővásárhelyen az Andrássy úti ékszerbolt kirakatüvegét. A helyszíni szemle megállapítása szerint két sötét ruhás férfi egy kalapáccsal törte be az üzlet kirakatát, majd az ott lévő ékszerek egy részét felmarkolva elfutottak. Bár az eladók az üzletben tartózkodtak, a testi épségük nem volt veszélyben, hiszen az elkövetők nem mentek be. A rendőrség nyomkövető kutyát indított a helyszínről felkutatásukra.

Az ügyben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lopás gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A rendőrség kéri mindazokat, akik az esettel, vagy az elkövetők személyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek, hívják a rendőrség 107, 112-es segélyhívószámát.

Fennakadt a felépítmény

Február 14-én a déli órákban Hódmezővásárhely belterületén a Kaszap utcán található bolt parkolójában egy Mercedes típusú teherautó vezetője a bolt bejárata előtt kívánt elhaladni, azonban a jármú ponyvaszerkezete nekiütközött az üzlet tetőszerkezetének. A baleset során személyi sérülés nem történt, a keletkezett anyagi kár 30 ezer forint.

Tolatásból baleset

Február 15-én a déli órákban egy személyautó közlekedett az Andrássy úton a Kálvin tér irányából az Emlékpont felé. Az Andrássy út 56. szám elé érve járművével hátramenetbe kapcsolt, így kívánt betolatni az ingatlan bejárójára. Ahogy megkezdte a tolatást, akkor ért oda egy mezőgazdasági vontató vontatmányával. Traktor vezetője elhaladt a személyautó előtt, majd egy csattanásra lett figyelmes és észlelte, hogy vontatmánya jobb hátsó kereke a tolató gépkocsi elejével összeütközött. A baleset során 100 ezer anyagi kár keletkezett.

Elmaradt az elsőbbség megadása

Február 16-án a délelőtti órákban közlekedett egy gépkocsi vezetője Hmvhely külterületén a 45-ös számú főúton a városból kifelé, Szentes irányába. A főút mellett található kereskedés bekötőjére kívánt balra bekanyarodni, azonban nem tekintett kellően körül és nem biztosított elsőbbséget a Szentes felől érkező Ford típusú személyautónak, így összeütköztek. A baleset során személyi sérülés nem történt, a keletkezett anyagi kár összesen félmillió forint

Zebrán gázolt, majd lelépett a suzukis

Február 20-án, a kora esti órákban egy ismeretlen gépkocsivezető az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú kékes-zöld színű Suzuki Swift személygépkocsival közlekedett Hódmezővásárhely belterületén a Dr. Rapcsák András utcán, a Kossuth tér irányába. A Dr. Rapcsák András utca és a Pálffy utca kereszteződésében a kijelölt gyalogátkelőhelyen, a Teleki utca felől a Pálffy utca irányába áthaladó gyalogos férfi részére nem biztosított elsőbbséget. A gyalogos már az úttest Pálffy utca felőli széléhez közelebb volt, mégis fékezés nélkül a jármű jobb első sarkával elütötte. A baleset következtében a gépkocsivezető járművével az elvárható segítségnyújtás nélkül a helyszínt elhagyta. A baleset során a gyalogos férfi nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrség kéri mindazokat, akik a balesettel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek, hívják a rendőrség 107, 112-es segélyhívószámát.

Arnay

Torzsa Endre százados heti rendőrségi összefoglalója

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak