2017. november 21. kedd, Olivér
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
3°C
9°C
Eső / 3°C
sze / 9°C
cs / 8°C
Sport
Szombat Mihály | 2013-02-05 11:31:52

Zártkapus marad a románok elleni vb-selejtező

Zártkapus marad a március 22-i, budapesti Magyarország-Románia labdarúgó világbajnoki selejtező - döntött a nemzetközi szövetség (FIFA) fellebbviteli bizottsága.

A magyar szövetség (MLSZ) keddi közleményében azt írta, nem érte váratlanul a döntés, amely minden pontján helyben hagyja az első fokon eljáró tanács által hozott súlyos szankciókat, amelyeket azt követően szabtak ki, hogy az augusztusi Magyarország-Izrael barátságos mérkőzésen a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált és sértő jelképeket mutatott fel a Puskás Ferenc Stadionban. Az MLSZ-re 40 ezer svájci frankos bírságot is kiszabtak.
Az MLSZ hangsúlyozta, hogy - a FIFA céljaival egyetértve, de az ítélet arányosságát és a szankciók célravezetőségét továbbra is vitatva - a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul az ítélettel szemben, kimerítve ezzel valamennyi rendelkezésére álló jogorvoslati fórum lehetőségét.
Csányi Sándor MLSZ-elnök korábban jogosnak, de aránytalannak nevezte a büntetést. Arról is beszélt a magyar labdarúgás januári fórumán, hogy az elsőfokú FIFA-döntés már november 20-án megszületett, de az MLSZ csak januárban értesült róla. Ezt már csak azért is elfogadhatatlannak tartja, mert "a magyar kormány azóta súlyos pénzeket költött a Puskás Ferenc Stadion középső karéjának megerősítésére, hogy a magyar-román meccset minél több szurkoló nézhesse meg a helyszínen".

Zártkapus marad a románok elleni vb-selejtező
Hozzátette, amennyiben a fellebbezést elutasítják, akkor az 56-osok terén óriáskivetítőn több tízezer szurkoló nézheti majd együtt a meccset az MLSZ szervezésében, továbbá jelezte, ha sikerül azonosítani azokat a drukkereket, akik miatt büntetést kapott az MLSZ, akkor rajtuk polgári peres úton behajtják a kieső a jegybevételt és a 40 000 svájci frank pénzbüntetést.
Az MLSZ elnöke kiemelte, 10 ezer szurkolóból 100-200 viselkedett elfogadhatatlanul a tavaly augusztusban rendezett Izrael elleni barátságos mérkőzésen.
A magyar szövetség is jelezte, hogy elismeri az Izrael elleni barátságos találkozón történt incidensek súlyosságát, de túlzónak érzi a FIFA büntetését, egyben sajnálatosnak tartja, hogy egy szélsőséges csoport a viselkedésével ilyen helyzetbe sodorta a válogatottat és szurkolóit. Az MLSZ rámutatott, hogy a diszkriminatív viselkedéstől már korábban több formában is elhatárolódott, s az Izrael elleni találkozón történtek miatt már levélben kért elnézést Izrael budapesti nagykövetétől és az Izraeli Labdarúgó Szövetségtől.
"Egy barátságos meccsen történt esemény sorsdöntő mérkőzésen való szankciója túlzottnak és igazságtalannak tűnik" - írta januárban az MLSZ.


Joseph Blatter, a FIFA elnöke - többek között a magyarok elleni szankciókra utalva - úgy foglalt állást, hogy a kizárás vagy a pontlevonás lehet a megfelelő szankció azon csapatok ellen, amelyek játékosai vagy szurkolói rasszista magatartást tanúsítanak.
A jelenleg csoportjában második magyar csapat március 22-én a budapesti Puskás Ferenc Stadionban fogadja a vele azonos pontszámmal álló, harmadik helyezett románokat.

forrás:MTI