2017. december 16. szombat, Etelka
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
6°C
-0°C
Felhős / 6°C
v / -0°C
h / -0°C
Közélet és Művelődés
Tudósító | 2017-04-05 21:14:51

Versekkel az emberi élet értékeiről

A Krúdy Gyula Irodalom Kör és a Kárász József Irodalom Kör közös költészet napi műsort szervezett szerdán, a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban. A megemlékező délután során a megjelent költők, írók, verseikből olvastak fel, s adták át üzenetüket a közönségnek: nem csak a költőkre kell emlékezni, hanem a művek által leírt és megjelenített emberi élet értékeire: a szeretetre, az anyanyelvünkre, a múltunkra, gyökereinkre, megélt érzéseinkre.

Versekkel az emberi élet értékeiről

Miután Soós Csilla, a Németh László Városi Könyvtár vezetője köszöntötte a megjelenteket, Fényesi Tóth János író, költő, a Kárász József Irodalmi Kör elnöke, az esemény "házigazdája" feltette a kérdést: Kit ünneplünk a költészet napján? "Azokat az embereket ünnepeljük, akik ""kizokogják",kiírják" magukból azt, amit mások nem tudnak. Szüleinkre, tanítóinkra emlékezünk, akik megtanítottak beszélni, írni és olvasni. A költőket, írókat, ünnepeljük ilyenkor, akiket  tiszta cél vezérel, mely' egyidős a tisztán érző emberrel. Feladatunk, hogy emlékeztessünk az értékekre. Lehet vitatkozni a vers formai szabályairól, de a mű az, ami a lelkünkből születik, embertől embernek, és lélekig ér."

Versekkel az emberi élet értékeiről

Fényesi Tóth János

Ezt követően a Krúdy Irodalom Kör képviselői "mutatkoztak be", s egy-egy versük felolvasásával megerősítették Fényesi Tóth János gondolatait.

Kanizsa József, író, költő, a Krúdy Kör titkára, a Magyar Kultúra Lovagja, Kőbánya Díszpolgára bemutatkozásában elmondta, idén jelent meg 46. könyve, Kertünk pillangója címmel, amely gyerekverseket tartalmaz. Mivel már betöltötte 75. életévét, úgy gondolta, ideje válogatásokat közölnie több évtized munkáiból. Az alföldi végtelent ölelem című műve a tájról kapott érzéseit jelenítette meg, majd gyökereihez tért vissza Anyám üzenete című művének felolvasásával.

Versekkel az emberi élet értékeiről

Kanizsa József

Király Lajos, író, költő, műfordító, a Krúdy Kör elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja, a Hemingway Társaság tagja Nagykanizsán született, elmondása szerint szerencsés, mert munkájából kifolyólag sokat utazott, melynek során megismerhette országunkat. Magyarországon egyedül ő fordít Hemingway-től verseket. Otthontalan csavargó vagyok én?, valamint Otthon vagyok című versével készült a szerda délutáni megemlékezésre.

Versekkel az emberi élet értékeiről
Király Lajos

Németh Nyiba Sándor, költő, zeneszerző, Csepel Örökség-díjas többszörös olimpikon, a Magyar Kultúra Lovagja több, mint 160 CD-t adott ki, és több, mint 60 falunak és városnak szerezte himnuszát. Megzenésített versekkel is foglalkozik. "A szeretet sose fogy el, mindig utat tör" -ennek jegyében ír és alkot. Többek között Föld fiai című művével emelte az esemény hangulatát.

Versekkel az emberi élet értékeirőlNémeth Nyiba Sándor

A Kárász József Irodalom Kör tagja, Arany-Tóth Katalin költő, immár 4 kötetet adott ki, Szerelmesvers című alkotása e nemes érzelem minden tulajdonságát leírta.

Versekkel az emberi élet értékeirőlArany-Tóth Katalin

Dani Imre,költő, dalszerző, Szökik, és A hajlíthatatlan című műveivel okozott vidám pillanatokat a közönségnek.

Versekkel az emberi élet értékeirőlDani Imre

Fehér József, író, költő a Magyar Kultúra Lovagja, 10 éves kora óta ír verseket: "Kárász József adott erőt ahhoz, hogy vállaljam az irodalom rögös újtát" - mondta a 12 kötetet magáénak tudó szerző. Édesanyjához írt versének felolvasása - úgy vélem - minden emberben felelevenítette szülőjével való, különleges kapcsolatát, amelyért hálával tartozunk életünk végéig.

Versekkel az emberi élet értékeirőlFehér József

Fényesi Tóth János Nevünkön ki szólít? című műve szintén az anya-gyermek kapcsolatot idézte fel, sorai rádöbbentették a hallgatóságot arra, hogy nincs magányosabb, mint a megszületett gyermek, akit édesanyja nevez meg (el) először.

Versekkel az emberi élet értékeirőlFényesi Tóth János

Haranghy Géza költő, meseírónak eddig 4 kötete jelent meg, Levelek a szélben című versében érzékletesen megfogalmazta a vers mibenlétét: "Minden vers egy hullólevél, mit útjára bocsát a gondolat."

Versekkel az emberi élet értékeirőlHaranghy Géza

A műsor Dani Imre, Az elmaradt levél című zenés művével, valamint Németh Nyiba Sándor, Kaptál egy esélyt az élettől című alkotásával zárult. Utóbbi keretet adott annak a kezdő gondolatkörnek, amely az emberi élet értékeinek megbecsüléséről szólt Fényesi Tóth János beszédében: "Az életnél szebbet, jobbat még senki nem talált fel. A másodpercet nem viheted tovább. Gondold, hogy nincs határ, tiéd az egész világ. Emberség járja át a világ minden zeg-zugát."

Versekkel az emberi élet értékeiről

Lélekemelő, elgondolkodtató délutánban volt része a jelenlévőknek, színes csokrot adtak át a szerzők, amely illata bizonyára a következő napokban is velü(n)k marad.

 

Ács Helga