Belföldi Hírek

Vásárhely után Keszthelyen is nyilvános lesz az adósok listája

Feltöltő: Kutasi Roland / 2012-02-14 19:06:13

Márciustól nyilvános lesz Keszthelyen a helyi adóval vagy gépjárműadóval elmaradt személyek és társaságok listája - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.

A képviselő-testület csütörtöki ülésén Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta: a bevételek növelésének egyik hatékony módja az adótartozások behajtása. Ennek érdekében a város új módszert alkalmaz, a törvény biztosította lehetőséggel élve nyilvánosságra hozza a hátralékosok nevét és címét a tartozás összegével és adónemével együtt.

A keszthelyi önkormányzatnak jelenleg mintegy 800 magánember és csaknem 200 jogi személy összesen mintegy 180 millió forinttal tartozik. Ez a bevallott, de be nem fizetett helyi adó és gépjárműadó teljes összege.

A márciusban megjelenő nyilvános listán azok szerepelnek majd, akiknél magánszemélyként ezer, vállalkozások esetében tízezer forint feletti, tíz napot meghaladó tartozást tartanak nyilván. Az önkormányzat közölte: a helyi lapban a napokban már megjelent tervezet kapcsán számosan jelezték fizetési hajlandóságukat, vagy már be is fizették tartozásukat, de több könyvelő is kért adategyeztetést ügyfeleik kintlévősége kapcsán.

(Forrás: MTI)

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak