Közélet és Művelődés

Valentin-nap másképp: pénzért vett „örömök”

Feltöltő: Kovács Péter / 2012-02-13 11:29:05

Egy nyolcvanas évekbeli szállóigévé vált mondat szerint a Szovjetunióban nincs szex. De akkor mi a helyzet az „üzletszerű kéjelgéssel”? Prostitúció hivatalosan nem létezett Magyarországon a kommunizmus évtizedei alatt – akárcsak az alkoholizmus vagy drogozás sem –, mégis folyamatosan megjelent a rendőrségi jegyzőkönyvekben, sőt a Nők lapja is rendszeresen beszámolt a „rossz útra tért” lányokról.

Valentin napra időzítve az Emlékpont „Szeressük egymást, gyerekek” címmel középiskolásoknak rendez rendhagyó tanórát a prostitúció és a hatalom ellentmondásos viszonyáról február 14-én, kedden délelőtt 10 órától a hódmezővásárhelyi múzeumban.

Szabóné Sass Szilvia, a közgyűjtemény történésze előadásában a második világháború utáni magyarországi prostitúciótörténetet járja körbe. A kommunista hatalom figyelme a gazdaság és politika területén kívül kiterjedt az élet szinte minden oldalára, így a prostitúcióra is. A szocialista erkölcs ezt a jelenséget egyértelműen elítélte. Ideológiai alapon úgy magyarázta, hogy az a magántulajdon létével szorosan összefonódó jelenség. A kommunizmus az utóbbi megszüntetését tűzte ki célul, márpedig ha ez eltűnik, akkor az üzletszerű kéjelgés elveszíti fő alapkövét, és többé nem lesz rá szükség. A prostitúció magyarországi történetének fontos mérföldköve volt 1950. június 28-a, amikor az összes bordélyházat bezárták. Ettől kezdve ez az „iparág” ugyan hivatalosan megszűnt, de valójában továbbra is nyomon kísérte az egész korszakot.

A prostitúció értelemszerűen rendészeti és egészségügyi kérdésként jelent meg a korszak forrásaiban. A prostituáltakat züllöttnek és deviánsnak ábrázolják a rendőrök, akik azért váltak kurvává, mert nem akartak dolgozni, de fényűzően, luxus körülmények között élni igen. Erre vezethető vissza az „örömlány” kifejezés, habár erre a korabeli szociográfiák mind rácáfolnak. A prostituáltak világát felelevenítő legendás dokumentumfilm, a K1 egyik főszereplője ki is mondja, hogy ő kétszer élvez, egyszer, amikor a „vendég" odaadja a pénzt, másodszor, amikor távozik. Akárcsak a szocialista tömb más országaiban, a prostitúció üzletszerű kéjelgésként bűncselekménynek számított. Leggyakrabban találkahelyeken (szállodákban, IBUSZ-szobákban), taxikban („porcelánfuvar”), de a legzüllöttebbek nyilvános helyeken (pl. Rákóczi-tér környéke) is lebonyolították a nemi aktust – írja egy korabeli jelentés. Alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntették, s csak 1993-ban szüntették meg, mint bűncselekményt.

Valentin-nap alkalmából a szocialista rendszer egyik hivatalosan nem is létező jelenségéről, a prostitúcióról tart rendhagyó tanórát Szabóné Sass Szilvia, az Emlékpont történész-muzeológusa kedden 10 órától a közgyűjtemény előadótermében.

 

Forrás:
Elek András
közönségkapcsolati munkatárs
Emlékpont

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak