2017. november 20. hétfő, Jolán
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
4°C
3°C
Tiszta / 4°C
k / 3°C
sze / 9°C
Közlekedési és Kék hírek
Czabarka János | 2017-11-13 09:45:40

Vádemelés a makói halálos bántalmazás ügyében

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal az öt férfival szemben, akik idén tavasszal bántalmaztak egy makói férfit.

A vádirat szerint 2017. április 8. napján a sértett férfi az esti órákban szeszesitalt fogyasztott, majd éjfélt röviddel megelőzően egy makói szórakozóhelyre ment, ahol zenés, táncos estet tartottak. A szórakozóhelyen tartózkodott az öt vádlott is egy nagyobb társasággal, akik a cselekmény elkövetésekor már szintén ittas állapotban voltak. Sértett a viselkedése miatt szóváltásba keveredett a szórakozóhelyen tartózkodókkal, így a vádlottakkal is, akik megkérték, hogy távozzon. Sértett ennek eleget tett, de rövid idő múlva visszatért. Ekkor ismét kikísérték a szórakozóhelyről, amely előtt újból szóváltásba keveredett a vádlottakkal és egyikükkel pofon is ütötték kölcsönösen egymást.

Vádemelés a makói halálos bántalmazás ügyében

 

A sértett látva a vele szemben levő erőfölényt, gyors léptekkel elindult, hogy a helyszínt elhagyja, azonban a vádlottak utána indultak. Miután utolérték, körbefogták, majd a ruházatát rángatni kezdték, illetőleg megpróbálták őt megrúgni, megütni.

A sértettnek ekkor még sikerült kiszabadulnia és elfutnia. A vádlottak közül hárman utánaszaladtak, illetőleg a vádlottak hozzátartozói is utánuk indultak kiabálva, szidalmazva őt, hogy a történteket lássák. Futás közben a vádlottak többször megpróbálták a sértettet ellökni, illetőleg elékerülni. Amikor ez sikerült, a vádlottak egyike a falhoz szorított sértettet ököllel, nagy erővel fejen ütötte, melynek következtében a sértett megszédült, térdre rogyott és hasra esett, azonban ekkor még eszméletét nem vesztette el és felállt. Ekkor ért oda egy másik vádlott, aki ugyancsak ököllel nagy erővel a védekezést ki nem fejtő sértettet fejen ütötte. A sértett ennek következtében összeesett és eszméletét vesztette.

A helyszínre hívott mentők újraélesztést végeztek a sértetten, melynek következtében keringése átmenetileg visszatért, de a kórházba szállítást követően másnap reggel elhunyt. A sértett halálát az ökölütések miatt a keményburok alatti vérzés következtében kialakult agyduzzanat és légzésbénulás okozta, s azt a szakszerű ellátás sem tudta elhárítani.

A főügyészség a vádlottak közül a fejre mért ökölütéseket kifejtő két személyt halált okozó testi sértés bűntettével vádolja, míg további három, a halálos ütéseket megelőző, attól térben és időben eltérő bántalmazásokat kifejtő vádlottat csoportos garázdaság bűntettével vádol.

A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni. A vádlottak közül a halálos ökölütést kifejtő férfiak előzetes letartóztatásban vannak.

forrás:
Dr. Kopasz Zsolt
főügyész