2018. január 21. vasárnap, Ágnes
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
2°C
0°C
Felhős / 2°C
h / 0°C
k / -1°C
Agrár
Soós Kata | 2017-12-12 09:05:54

Új főtitkárt választott a Vadászkamara

A 2017. december 11-ei, rendkívüli küldöttközgyűlésén 197 igennel, 9 nemmel és 1 érvénytelen szavazattal, ellenjelölt nélkül választották meg az Elnökség jelöltjét a főtitkári posztra. A közgyűlésen egyebek mellett elfogadták a hatvani Vadászati Múzeum átvétele miatt szükséges alapszabály-módosításokat és az intézményt működtető kft. alapító okiratát is.

Új főtitkárt választott a Vadászkamara

A küldöttközgyűlés összehívására azért volt szükség, mert a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Vadászati Múzeum működtetését 2018. január 1-jétől az OMVK veszi át. Ez az új feladat az Alapszabály módosítását igényelte, illetve – az OMVK Elnökségének javaslata értelmében – létre kellett hozni egy közhasznú nonprofit kft.-t.

Az országos küldöttek főtitkárt is választottak a nyáron távozott Pechtol János helyett, mivel az OMVK Alapszabálya szerint ez a soron következő küldöttközgyűlésen volt esedékes. A jelenlévők támogatták az OMVK szűkebb vezetésének és Elnökségének javaslatát, és megválasztották a posztra Bajdik Pétert, a Földművelésügyi Minisztérium Vadgazdálkodási Tájegységi Főosztályának vezetőjét. Az új főtitkár 2018 első negyedévében veheti át a stafétát Dikasz Tamás megbízott főtitkártól.

Az Alapszabály értelmében az Országos Küldöttközgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik az Országos Vadgazdálkodási Alapba helyezendő összeg évenkénti meghatározása. 2017-ben ez 200 millió forint volt. Az Alap működésének második évében további 300 millió forinttal bővül a küldöttek döntése értelmében. Mivel a 2017-ben elkülönített forrásokhoz is 2018-ban juthatnak hozzá a nyertes pályázatokat benyújtó vadászatra jogosultak, jövőre összesen 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít az OMVK a nyertes vadgazdálkodóknak.

Az OMVK 2017-től több új feladatot is ellát, ami indokolttá tette a központi apparátus Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását. A küldöttek ezt is támogatták, így a jövőben a központban két vadgazdálkodási főmunkatárs dolgozhat, munkájukat pedig egy szakmai igazgató koordinálhatja. Emellett pedig – eleget téve az összeférhetetlenségi szabályoknak – a gazdasági vezető mellett egy pénztáros is munkába állhat.

Forrás: agrotrend.hu