2017. július 26. szerda, Anna, Anikó
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
13°C
22°C
Tiszta / 13°C
cs / 22°C
p / 20°C
Közélet és Művelődés
Tudósító | 2017-03-13 16:54:35

Túlvilágra néző ablakok Makón

Vallásos neveltetésének, illetve az orosz irodalom szeretetének köszönhetően kezdett el ikonokat festeni Veres József. A nyugalmazott középiskolai tanárnak a munkáiból nyílt kiállítás hétfőn a makói Hagymaházban. A túlvilágra néző ablakok, ugyanis így is nevezik az ikonokat, segítik a hívek vallásos áhitatát kibontakozni.

Túlvilágra néző ablakok Makón

Veres József 1945-ben született Budapesten, de Balassagyarmatról érkezett, mivel hosszú éveken át ott tanított mind ő, mind a felesége. Testvére azonban makói kötődésű, így neki is köszönhetően állíthatta ki ikonjait a Hagymaházban. Oláh Nóra, a galéria vezetője köszöntötte hétfőn a vendégeket, majd Pálfai Zoltán plébános méltatta mind az alkotót, mind az alkotásokat.

Túlvilágra néző ablakok Makón

- Mindig is megérintett a görög és a paroszláv templomok belső világa, az odaadó Isten-imádata - nyilatkozta Veres József. Ez is közrejátszott abban, hogy a nyugalmazott magyar-történelem szakos pedagógus ikonokat kezdjen el festeni. A kezdetekről Veres József így vall:

Túlvilágra néző ablakok Makón

Túlvilágra néző ablakok Makón

A túlvilág ablakai, vagyis az ikonok egyik legfontosabb feladata, hogy szemléltessék a vallásosságot. Emellett azonban - ahogy a templomok falfestményei is - segítették egykoron, leginkább a középkorban eligazodni a szakralitásban azokat az egyszerű híveket, akik nem tudtak sem írni, sem olvasni.

Túlvilágra néző ablakok Makón

Az ikonokon elsősorban szenteket ábrázolnak már az ókori rómaiak óta. Ezt a hagyományt követi Veres József is. Azonban Szent Pál vagy Szent Péter nem állhat modellt a festőknek, ezért arra is kíváncsiak voltunk, vajon Veres József ikonjain lévő személyek portréi hogyan születtek? Íme az alkotó válasza:

Túlvilágra néző ablakok Makón

Túlvilágra néző ablakok Makón

Munkatársunktól. K.