2017. június 22. csütörtök, Paulina
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
31°C
33°C
Tiszta / 31°C
p / 33°C
szo / 30°C
Közélet és Művelődés
Kutasi Roland | 2017-04-06 15:39:45

Tormay Cécile-ről az Emlékpontban

A nyolcvan éve elhunyt Tormay Cécile-ről és az általa vezetett Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségéről tartott rendhagyó történelemórát csütörtökön a hódmezővásárhelyi Emlékpontban Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze. A szervezet csoportja Hódmezővásárhelyen ötszáz fővel alakult meg, s végezte elsősorban karitatív tevékenységét.

Tormay Cécile-ről az Emlékpontban

– Kétszer is jelölték irodalmi Nobel-díjra az 1875-ben született Tormay Cécile-t, a sokoldalú műveltséggel rendelkező, több nyelven beszélő írónőt és közéleti szereplőt, akinek művei Európa-szerte ismertek voltak – mondta el a történész a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános iskola diákjai számára tartott rendhagyó órán. A szerző legismertebb műve, a Bújdosó könyv az 1918–1919-es évek történéseit rögzítő napló, amelyben a szerző megjelenítette a politikai élet történéseit, így az őszirózsás forradalmat, vagy az első magyarországi kommunista rendszerkísérlet, a tanácsköztársaság eseményeit, így a nyugat-európai közvélemény a fordítások által kaphatott képet a hazai történésekről.

A trianoni eszme ébrentartására jött létre 1919-ben a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, amelynek számos vidéki szervezete között létre a 420 tagot számláló vásárhelyi csoport 1921-ben. A tagok között főleg pedagógusokat, a magyar szellemiség iránt elkötelezett hölgyeket talált a történész kutatásai során, a szervezet első vezetője a fővárosból Hódmezővásárhelyre érkezett Barabás Istvánné volt, az óvónőképző megbízott vezetője, majd tanára.

Tormay Cécile-ről az Emlékpontban

Az országos elnöki tisztet betöltő Tormay Cécile 1921. november 12–13-án látogatta meg a vásárhelyi csoportot és a részvételével a Fekete Sasban rendezett jótékonyági est bevételét a Vásárhelyen megvalósítani tervezett első világháborús emlékmű létrehozására ajánlották fel.

A vásárhelyi szervezet vezetője volt még a későbbiekben a város polgármesterének, Soós Antalnak a felesége, Ábrai Aranka, majd a szervezetet az 1945-ös feloszlatást megelőző két évben Dr. Ocsovszky Vilmosné irányította.

Tormay Cécile-ről az Emlékpontban

A szövetség szervezetett közéleti esteket, szövő- és varrótanfolyamokat a lányok és asszonyok számára, népszerűsítették a vásárhelyi hímzést és az általuk készített termékeket értékesítették, míg a bevételből szegény sorsú gyermekeket támogattak, de feladatot vállaltak a politikai választási kampányokban is. Egy alkalommal az ismert írónő, az akkor Vásárhelyen tanító Szabó Magda is tartott előadást a szervezet egyik irodalmi estjén Kosztolányi Dezsőről.

A szövetséget – amelynek volt, amikor az országban egymilliós tagsága volt - végül a szovjet megszállást követően feloszlatták. Ezt azonban Tormai Cécile nem élhette meg, 1937. április 2-án elhunyt. Műveit a kommunista rendszer beköszöntével száműzték az irodalmi életből, könyvei csak a rendszerváltást követően kerülhettek újra nyomdába.

(Forrás: Emlékpont, Arany-Tóth Attila)