Sport

Több mint háromszáz pecás a Katech-nál

Feltöltő: Antal Sándor / 2012-02-14 11:33:04

Jelenleg 341 fővel működik a KATECH Horgászegyesület. 273 felnőtt, 10 ifjúsági és 58 gyermek pecással büszkélkednek. Minden évben több versenyen is részt vesznek, de saját szervezésű megmérettetésekre is összehívják a tagokat.

A rendezvényekhez igazodva évente négy alkalommal tartanak vezetőségi ülést, illetve egyszer közgyűlést. Részt vesznek a megyei egyéni- és csapatbajnokságon, továbbá a régión- és országon belüli meghívásos és nyílt versenyeken, ahol számtalon dobogós helyezést értek már el, versenyzőik. Helyben a mindszenti, a szegvári és a szentesi egyesületekkel vannak közelebbi kapcsolatban, határon kívül pedig szerbiai csapatokkal.

A Mol Sporthorgász Egyesület maratoni versenyén az elmúlt két évben a Kaczor István - Kazy Csaba páros 1. és 2. helyezést ért el, továbbá a vásárhelyi Csernák Zoltán horgászuk Tekijában és Mali Zvornikban szerepelt eredményesen a kuttyogató versenyeken.

A két ország közötti horgász kapcsolat és barátság elmélyítése, és addigi segítségéért Kazy Csabának a Szabadkai Horgász Szövetség 1997-ben oklevelet adományozott. A 2011-ben találkoztak Komarno város rendőrségének csapatával és hívták őket Mindszentre azonban, sajnos időpont egybeesés miatt nem tudtak ellátogatni a Tisza parti településre.

Kazy Csaba versenyző 2007 óta résztvevője az országos veterán bajnokságnak. Az ott elért eredménye alapján, háromszor volt tagja a magyar veterán válogatottnak és részt vett 2008-ban a portugáliai (ahol csapat világbajnoki ezüstérmes és a csapat legjobbjaként egyéni 5. helyezett lett), 2010-ben a belgiumi (csapat 6. helyezés) világbajnokságon, majd 2011-ben a Firenzében rendezett (csapat 5. helyezés) világjátékokon.  

2011-ben öt versenyt rendezett a Katech

Május utolsó vasárnapján tartják a Ludasi-csatornán a Gyermeknapot. A terepet már előző napokon elkészítik, a füvet lekaszálják. Bárki részt vehet a versenyen, ha rendelkezik érvényes gyermek horgászengedéllyel. Erre az alkalomra a szülők is kapnak meghívást.  Biztosítanak kétszeri étkezést, versenydíjakat, csalit, etetőanyagot és kész szerelékeket. Ebéd után célba dobás és szellemi vetélkedő a program.

Június elején Szegváron a  Kurcán rendezik a Családos Horgásznapot. Verseny kategóriák: két botos felnőtt egyéni, ifjúsági egyéni, 2 fős családi és versenyzői. Minden kategória helyezettjét éremmel és tárgyjutalommal díjaznak, kivétel a versenyzői kategória ahol a helyezettek csak érmet kapnak.

Minden év augusztus elején rendezik meg az Atki Holtágon a KATECH KUPA, László István Emlékversenyt. Ezen a megmérettetésen a 2000-ben elhunyt versenyző társukra és alapító tagjukra elkékeznek. Háromfős csapatok és egyéni versenyzők részvételével kezdődhet a verseny. A győztes csapat a „KATECH” Kupát, a legtöbb halat fogó versenyző a „László István emlékverseny” kupáját őrzi egy évig.  

1999-ben elhunyt Kiss István – aki nagyon sokakat tanított meg verseny horgászni – alapító tagjuk és versenyző társuk emlékére közösen rendezik a Szentesi Horgászegyesülettel, Szentesen a Kurca városi szakaszán november második hétvégéjén, egyéni versenyzők részére versenyzői, amatőr, női, ifjúsági és gyermek kategóriákban a Kiss István Emlékversenyt. A résztvevők létszáma rendszeresen meghaladja az 50 főt, sőt a tavalyi évben már 63-an versenyeztek.

A Paprika Fesztiválon, az elmúlt évben első alkalommal rendeztek horgászversenyt. Szombaton egész napos programmal várták a látogatókat. A program nagyon sikeres és kiemelkedően magas színvonalú volt, ami köszönhető a rendezők – elsősorban Samuné Ács Szilvia és id. Kaczor István, majd Kazy Csaba és Rácz Árpád - kitartó munkájának. Segítséget kaptak a Mindszenti Polgárőrségtől és a Mindszenti Horgász Egyesülettől. A Kurcán rendezett horgászversenyen kettő szerbiai és 12 magyar csapat vett részt.

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak