Közlekedési és Kék hírek

Tizenhárom megyében vannak járhatatlan utak - Frissítve!

Feltöltő: Nagy Ágnes / 2013-03-15 17:54:49

A rendkívüli időjárási körülmények miatt jelenleg az ország tizenhárom megyéjében vannak járhatatlan utak - olvasható a Magyar Közút Nonprofit Zrt. péntek délutáni összesítésében.

E szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Vas, Baranya, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Tolna, Komárom-Esztergom, Zala és Somogy megyében csaknem 170 útszakasz járhatatlan. Emellett Zala, Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyében több település megközelíthetetlen.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. azt írta: továbbra is változó intenzitással havazik az északi országrészben Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye teljes területén, a Duna-Tisza közén és a Dél-Alföldön. A fő- és mellékutak havasak, latyakosak.

Mint kiemelték: a 7-es főúton Székesfehérvár és Polgárdi között csak Siófok felé lehet haladni, a főváros felé tartó oldal még zárva van. Sokfelé a hátrahagyott és hóval befújt járművek okoznak óriási gondot az utak felszabadításában - írták.

"A havaria helyzetre való tekintettel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyomatékosan kéri az autósokat, hogy a hófúvásokban érintett területeken semmiképpen ne induljanak útnak!" - hangsúlyozta Pécsi Norbert Sándor, a társaság szóvivője közleményében.

Járhatatlan utak listája

Somogy megye:

1.      6705-ös út Somogysárd és Mezőcsokonya között

2.      6816-os út Nemesdéd és Vése között,

3.      6816-os út Nemesdéd és Nemesvid között.

4.      Kaposfő - Kiskorpád közötti útszakasz ( 61-es főútvonal)

5.      Osztopán – Bodrog közötti útszakasz ( 6706-os útvonal)

6.      Osztopán – Somogyjád közötti útszakasz ( 6701-es útvonal)

7.      Somogyvár – Öreglak közötti útszakasz ( 6701-es útvonal)

8.      Simonfa – Bőszénfa közötti útszakasz (67-es főútvonal)

9.      Csököly – Gige közötti útszakasz (6618-as útvonal)

10.  Böhönye - Nagybajom közötti útszakasz (61-es főútvonal)

11.  Hencse - Lad közötti útszakasz ( 6617-es útvonal)

12.  Igal - Ráksi közötti útszakasz (6513-as útvonal)

13.  Pusztakovácsi – Marcali közötti útszakasz ( 6704-es útvonal)

14.  Osztopán - Kürtöspuszta közötti útszakasz ( 6712-es útvonal)

15.  Mernye – Kaposvár közötti útszakasz (67-es főútvonal )

16.  6607.út 6 910 km.sz-tól Dióspusztai bekötő - Kadarkút

17.  A 6607.út Somogyhatvan és Somogy megye határa között

Zala megye:

1.      7544 j. út 0 000-4 398 km szelvények, Tófej-Söjtör között lezárva.

2.      75. j. főút 5 100-14 484 km szelvények között lezárva

3.      75. sz főút 27 600-33 300 km szelvények között le van zárva.

4.      7511. j 12 500-15 000 km szelvények között le van zárva. (Nagyrécse-Nagykanizsa)

5.      7532. j. út 0 900-2 300 km szelvények között le van zárva. (Felsőrajk és Pötréte)

6.      7. sz főút szakaszosan nehezen járható

7.      7529. j út Zalaszentbalázs-Gelse hóátfúvás miatt nem járható, le van zárva, 0 000-3 250 km sz.(Gelse-Pölöskefő)

8.      73166 j. út 0 000-3 543 km sz, Óhíd-Mihályfa közötti szakaszon elakadt autóbuszt ott hagyták üresen. Szakasz lezárása folyamatban.

9.      7327. sz. út 7 000-8 900 km szelvények között lezárva.

10.  7528.j.út Magyarszerdahely- Újnéppuszta között lezárva.

11.  7525.j. Kilimán-Zalaszabar összekötő út lezárva.

12.  7334.j. út 0 000-5 980 km szelvények között (Kisgörbő-Zalaszentgrót) lezárva.

13.  7527.j. út Felsőrajk és Pacsa között járhatatlan, 1 kisbusz bent ragadt.4.09 órától

Elzárt település:

1. 75123.sz. bekötőút lezárva - Zalaszentmárton elzárt település.

2. 7525.sz. Kerecseny, Orosztony

3.      7532. sz. Pötréte

 

Komárom - Esztergom megye:

1.      13 sz. u. Kisbér - Komárom között

2.      8137 sz. Tata - Kömlőd összekötő út

3.      8146 sz. út Nagyigmánd-8149 sz. út kereszteződéséig

4.      8134 sz. u Naszály – Grébics összekötő út

5.      81132 sz. u Szőny belterületi út

6.      1125 sz. út Bajna – Bajót

7.      1126 sz. út Lábatlan

8.      1123 sz. út Gyarmatpuszta – Gyermely

9.      8147 sz. út Nagyigmánd – Ács autók elakadva

10.  1123 sz. út Gyarmatpuszta – Tarján

11.  1127 sz. út Tardos - Bikol között

12.  11134 sz. út Tardos – Gorbatető

13.  1129 sz. út Dunaalmási átkötő

14.  8154 sz. út Bokod – Kömlődi elágazás

15.  8155 sz. út Oroszlány – Kecskéd

16.  8119 sz. út Tata – körforgalom (Ipari park)

17.  1128 Tarján – Tardos

18.  8135 Tatabánya - Környe

19.  8141 sz. út Mocsai bekötő

20.  8143 Bokod – Oroszlány - Majk

21.  8135 Dad – Kömlőd – 8154 kereszteződés

22.  1119 Sárisáp - Bajna

23.  8136 Tata - Kocs

Elzárt település:

1. Csatka,

2. Oroszlány 6.45 órától

3. Vértestolna 13.55-től

4. Bajna 13.55-től

 

Tolna megye:

1.      65-út 54-55 km.sz. közt

2.      61-út 50 km.sz. környéke

3.      6407 Simontornya-Nagyszokoly-Iregszemcse összekötő út

4.      6409 Nagyszokoly-Szabadhídvég összekötő út

5.      61-út 68. km. sz. környéke

6.      6510 Nagykónyi-Iregszemcse összekötő út

7.      6315. Gyönk-Hőgyész összekötő út

8.      6317. Szekszárd-Simontornya összekötő út (Sárszentlőrinc – Úzd közötti szakasza)

9.      6232 Paks-Nagydorog-Sárszentlőrinc összekötő út (6 000-7 000 km.sz. közt)

10.  6233. Paks-Kölesd összekötő út (14 000-15 000 km.sz.közt)

11.  6235    Tengelic - Szedres összekötő út 10 km

12.  65164  Nagyvejke bekötő út  2 - 3 km között

13.  61        Dunaföldvár-Dombóvár-Nagykanizsa II. főút 32 - 97 km között

14.  65        Szekszárd-Tamási-Siófok II. főút 48 - 56 km között

15.  6318    Keszőhidegkút-Regöly-Szakály összekötő út

16.  6407    Simontornya-Nagyszokoly-Iregszemcse összekötő út

17.  6409    Nagyszokoly-Szabadhídvég összekötő út

18.  6507    Kocsola - Igal összekötő út

19.  6510    Nagykónyi - Iregszemcse összekötő út

20.  6519    Kaposszekcső - Jágónak összekötő út

21.  6532    Hőgyész - Dombóvár összekötő út

22.  65158  Gyulaj bekötő út

23.  6232    Paks-Nagydorog-Sárszentlőrinc összekötő út 4 - 10 km között

24.  6233    Paks-Kölesd összekötő út 2 - 16 km között

25.  6236    Pusztahencse- Nagydorog összekötő út 5 - 7 km között

26.  6311    Vajta-Pálfa-Felsőrácegres összekötő út 0 - 5 km között

27.  6317    Szekszárd - Simontornya összekötő út 13 - 22 km között

 

Veszprém megye:

A 8-as főút a megye teljes szakaszán a nap folyamán bekövetkezett több baleset és elakadás miatt részleges lezárásra került. Kritikus pontok a főúton Inota-Hajmáskér közötti szakasz, Bakonygyepes és Somló környéke.

 

1.      8-as főút Várpalota és Veszprém között 14.00-00.50 óra között lezárva

2.      7339.j.ök.út Ajka-Kolontár között

3.      710.sz. főút 0 000 – 12 500 km

4.      7301.j. ök. út 45 – 54 km sz. között, 0 – 10 km között

5.      8216. j. ök. út Zirc-Csetény

6.      7317.j.ök.út Zalahaláp-Tapolca

 

A Pápáról kivezető lezárt utak: 8403, 8406, 82108 jelű út

 

Kamion STOP: 82-es 83-as főutak

 

Elzárt települések:

Tés, Jásd, Nagyesztergár, Sáska, Zalahaláp, Taliándörögd, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Káptalantóti települések vannak elzárva.

 

Veszprém megyében, Veszprém, Várpalota, részlegesen van lezárva Pápa és Ajka városát a Veszprém Megyei Rendőrkapitányság a kritikus hó és úthelyzet miatt 23.20 órától lezárta. Reggelig semmilyen gépjárművet nem engednek ki e három városból.

 

Győr-Moson-Sopron megye:

1.      81sz főút Pér-Töltéstava között

2.      86sz főút Szil-megyehatár között

3.      8136 j. ök. út M1-Bőny között

4.      8223 j. ök. Pér-Pannonhalma között

5.      8224 j. ök. Mezőörs-Pannonhalma között

6.      82118 j. ök. t 81sz főút-Mindszentpuszta között

7.      8226 j. ök. Ravazd-Táp között

8.      8218 j. ök. 82sz főút-Lázi között

9.      82123 j. ök. Töltéstavai bekötő út

10.  82119 j. ök. Pannonhalma-Pázmándfalu között

11.  8307 sz út Tét-Felpéc között

12.  83125 sz út Kajárpéc-Gyömöre között

13.  8425. j. ök. Szany-Rábasebes

14.  8604. j. ök. Szil-Vág,

15.  8427. j. ök. Páli-Edve,

16.  8428. j. ök. Edve-Rábakecöl,

17.  8611. j. ök. Rábakecöl-Kenyeri,

18.  8609. j. ök. Vica-8611. csp.,

19.  8606. j. ök. Vica-Vadosfa-Magyarkeresztúr,

20.  8416. j. ök. Malomsok-Csikvánd,

21.  8515. j. ök. Osli-Szárföld,

22.  8513. j. ök. – 86. út Maglóca,

23.  8422. j. ök. Rábapordány-Árpás,

24.  8423. j. ök. Pásztori-Rábapordány-Bágyogszovát,

25.  8508 j. ök.  Jánossomorja-Várbalog között

26.  8507 j. ök. Jánossomorja-határátkelő között

27.  8501 j. ök. Öttevény-Mosonszentmiklós között

28.  8612 sz út Beled-Cirák között

29.  8505 sz út Mosonszolnok-Albertkázmérpuszta között

30.  85117 sz út Kapuvár-Öntésmajor között

 

Fejér megye:

 

1.      7-8 sz főút közös, Szfvár nyugati elkerülő szakasza

2.      7 sz. főút Szabadbattyántól megyehatárig

3.      8202 j. út Szfvár és Iszkaszentgyörgy között (Székesfehérvárnál táblával lezárva)

4.      8203 j. út Sárkeresztes-Moha

5.      8204 j. út Sárkeresztes-Fehérvárcsurgó

6.      8205 j. út Fehérvárcsurgó és 81 sz. főút között (táblával lezárva)

7.      81116 j. Magyaralmás bekötő út

8.      8127 j. út Mór és megyehatár között

9.      7201 j. út Szfvár és Úrhida között

10.  7202 j út Sárkeszi-Nádasdladány

11.  8123 j. Szfvár-Zámoly-Gánt között (Metro körnél táblával lezárva)

12.  8126 j. út Söréd-Csákvár között

13.  62115 j. út Székesfehérvár-Börgönd

14.  8117 j. út Vereb-Lovasberény között (lezárt táblázással)

15.  8126 j. út Csákvár és Felcsút között

16.  6213 j. út Pákozd és Seregélyes között

17.  8101 j. út Bicske és az 1 sz. főút között

18.  6209 j. út Sárosd-Sárkeresztúr között (lezárt táblázással)

19.  6219 j. út Mezőfalva-Nagykarácsony között (lezárt táblázással)

20.  6215 j. út Mezőfalva és Kislók között, táblázása folyamatban

21.  6209 j. út Adony és Szabadegyháza között, táblázása folyamatban

22.  62 sz. főút Seregélyes- Szőlőhegy és Börgöndi bekötőút közötti szakaszán elakadt autók miatt nem tudtunk bemenni

23.  64 sz. főút Dég és Enying között

24.  6306 j. Sárbogárd-Mezőszilas között (lezárt táblázással)

25.  6219 j. Sárbogárd-Mezőfalva között (táblával lezárva)

26.  6215 j. út Sárbogárd és Kislók között, táblázása folyamatban

 

Elzárt települések: Iszkaszentgyörgy, Magyaralmás, Zámoly, Gánt, Csókakő, Csákberény, Nagyveleg, Vértesboglár, Bodmér, Szár, Újbarok,

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye:

1.      3309. j. ök. út Szakáld és Hejőbába között

2.      2515. ök. út Miskolc és Harsány között 21.35-23.00 között lezárva

3.      3311 út 0 000 – 5 010 Sajószöged – Hejőbába

4.      3309 út 3 000 -  7 490 Szakáld – Hejőbába

5.      3312 j. ök. út Hejőpapi és Hejőbába között - 14.35től

6.      3313  út     1 400 – 6 600   Mezőcsát – Hejőszalonta - 14.35-től

7.      33107 út   0 000 – 2 849  Tiszatarján – Mezőcsát - 14.35-től

Bács-Kiskun megye:

1.      5412-es út 33 000- 34 500 km között járhatatlan 4.50 órától

2.      5505 j. úton  Gara és Bácsborsód között le van zárva az út 12.30-tól. 14:00 órától Csátaljáig le van zárva, tehát 10 000 km sz. – 35 000 km sz. között.

3.      52124 j. út Újsolt - 14 órától

4.      5205 j. út Tass és Kunszentmiklós között - 14 órától

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye:

1.      3823. számú út Kemecse-Nyírbogdány között szakaszát a rendőrség lezárva tartja, újabb hóátfúvások miatt.

2.      3504 sz út 5 000 – 15 000 Újfehértó és Hajdúdorog között 15 órától

Pest megye:

3.      51107 4 050km - 5 700km Szigetcsép és Tököl  között hóátfúvás miatt.12:15-től

4.      51112 4 500km - 9 100km Szigetbecse és Makád között hóátfúvás miatt. 12:15-től.

5.      5202  15 700km - 24 600km  Bugyi és Dabas Között hóátfúvás miatt. 11:22-től.

6.      1102   9 300km  - 16 800km Zsámbék és Páty között hóátfúvás miatt. 10:50-től.

7.      1104 17 460km - 20 600km Tinnye és Perbál között hóátfúvás miatt. 12:00 –tól.

8.      1109  0 000km- 6 100km Pilisvörösvár és Csobánka között hóátfúvás miatt. 09:30 –tól.

9.      7-es út 25 00km és a 27 500km között hóátfúvás miatt.

10.  1-es úton szakaszosan zárnak a Pest megyei szakaszon.

11.   8107-es 0 000km és az 1 700km között. Hóátfúvás miatt. 07:30-tól.

 

Baranya megye:

1.      Kiskeresztúr 65179 sz. út hótorlasz miatt járhatatlan. 14 órától

Vas megye:

1.      8439 /Kám - Sárvár ök 0 000 – 3 500 Kám –Egervölgy 8.10-től

Ár- és belvíz miatti lezárások

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A Sajó áradása miatt lezárták

1.      a 2523-as jelű utat az 1 600 – 3 000 km, Putnok és a sajóvelezdi elágazás között,

2.      a 2603-as jelű összekötő utat a 0 000 – 1 100 km, a 26-as főút és Sajókaza között,

3.      a 3601-as jelű összekötő utat a 0 015 – 2 015 km, Muhi és Köröm között,

4.      a 36107-es jelű út, 4 300 – 7 050 km, Sajóörös /Tiszaújváros/ és Kesznyéten között.

5.      3307 út  33 800 -34 693 km Ároktői komphoz vezető út  a Tisza áradása miatt teljes útzár. A komp nem üzemel. - 2013. március 15. 12:15

Elzárt település

1.      37112-es jelű bekötő út hófúvás miatt járhatatlan – Hejce település közúton megközelíthetetlen

A helyzetre való tekintettel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyomatékosan kéri az autósokat, hogy a hófúvásokban érintett területeken semmiképpen ne induljanak útnak!

 

Forrás: MTI/kozut

Programok elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista

Facebook Rajongói oldal
Mindszenti csatornázás

Isten ajándéka

Kisteleki Búcsú és Aratóünnep

Adománygyűjtés

A BFMK programjai

Kultúr Raktár

Dáridó Lajcsival

Rotary Hírek
LEADER HÍREK

Cézár-Pizza

Sport Játék és Ajándékboltok

Balaton Tours

Feleségek.hu
Nyugdíjas lakópark

Gyorsan hajtott?