2017. március 29. szerda, Auguszta
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
22°C
17°C
Tiszta / 22°C
cs / 17°C
p / 17°C
Agrár
Megyeri József | 2017-02-13 08:29:09

Tegnap zárta a kapuit a FEHOVA

Véget ért az idei Fegyver, Horgász és Vadászati kiállítás, amely fordulópontot jelentett a seregszemle 24 éves történetében. Olyan sokan jelentkeztek a bemutatkozásra, hogy a vadászok és a horgászok önállóan vehették birtokukba a Hungexpo Zrt. kiállítási területét. Ebben az esztendőben hazánknak Szlovákia volt a díszvendége.

A magas rangú delegáció tagjai között feltűnt Ivan Gasparovic, korábbi szlovák köztársasági elnök is, jogász professzor, aki elkötelezett a szlovák-magyar vadászati hagyományok ápolásában. A megnyitón Gabriel Csicsai, a Szlovák Mezőgazdasági Minisztérium államtitkára, Magyarország és Szlovákia közötti kétoldali együttműködés erősítésének adott hangot, akit Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Vadászati Védegylet választmányi elnöke és Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter ágazati szinten is támogatásáról biztosított.

Az ünnepélyes megnyitó vadászati hagyományokhoz híven vadászkürtösök köszöntésével kezdődött. A szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy mára honfoglalás előtt a magyarok vadászati kultúrájához tartozó magyar agarak és sólymok is helyet kaphassanak a kiállításon. A hazánkba érkező vendégek ígyeleven közelségből tapasztalhatták meg a magyarok ezer éves vadászati hagyományát és kultúráját.

Tegnap zárta a kapuit a FEHOVA

A vendégek között feltűnt George Aman, a Nemzetközi Vadászati és Vadgazdálkodási Tanács elnöke, Marghescu Tamás vezérigazgató és a magyar történelmi családok leszármazottai, mint például Ferenc József osztrák császár, magyar király ükunokája Habsburg-Lotharingiai Mihály, akivel Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter páratlan természettudományi gyűjteményt nyitottak meg. A gyűjteményben nagy hangsúlyt kaptak a magyar kutatók, közöttük sok vadásszal, gyűjtővel.

A kiállítási anyag gyűjtésében főszerepet kapott a Nimród Vadászújság, de ez összefogás nélkül nem jöhetett volna létre - hangsúlyozta Dr. Zoltán Attila, kiadó-főszerkesztő. A munkába bekapcsolódott a Safari Club International Közép-Magyarországi Szervezete, a Világjáró Vadászok Klubja, valamint a Keszthelyi Vadászati Múzeum alapítója, Hídvégi Béla. A Hungexpo Zrt. mellett a Természettudományi Múzeum támogatásával sikerült a kiállítási anyagot ide elhozni és bemutatni. Ezek között olyan relikviákat is láthattak a vendégek, mint például a császár speciális vadász tőre.

Dr. Leboczky Tibor, a Szlovák Vadászkamara és Vadászszövetség elnöke kiemelte, hogy nagyon nagy örömmel érkeztek Magyarországra. Nagyon sok barátjuk van itt Magyarországon és nagyon sokan érkeznek baráti, rokoni látogatásokra, túrázásokra és természetesen vadászatokra Szlovákiába. A budapesti látogatások kapcsán új és régi kapcsolatok éledtek újra, a fiatalok megismerhetik a képzési lehetőségeket és erősebb lehet a vadászati és erdészeti oktatás mellett más tudományterületeken is az együttműködés.

Tegnap zárta a kapuit a FEHOVA

A kiállításon Magyarország erdészeti részvénytársaságai számára külön egységet alakítottak ki a Hungexpo Zrt. munkatársai. A 22 erdőgazdaság karéjában a Földművelésügyi Minisztérium központi standja állt, ahol az erdészek mellett, helyett kaptak a természetvédelmi szakemberek és a gasztronómia is. A természetvédelem fontos részét képezi a mező- és erdőgazdálkodásnak, ezt az első erdőtörvénnyel Európában 1930-ban kezdte el a szakma, amely mára teljesen önálló tudományterületté vált. Fontos, hogy a gazdálkodók integrált szemlélet mellett dolgozzanak és nem csak az erdőt tekintsék egységes ökoszisztémának.

A horgászok ebben az évben önálló pavilonban, most először várhatták a vizek szerelmeseit. Látványos bemutatókkal, pergetésekkel, csali,úszóbemutatókkal a legújabb termékekkel készültek és a monumentális mobil akváriumban megtapasztalhatták a laikusok is, hogyan viselkednek a halak életterükben és miként várakozik a vizek mélyén - a veszedelmes ragadozó - a szürke harcsa.

Tegnap zárta a kapuit a FEHOVA

Magyarország a 2021-es Vadászati Világkiállításra készül, amelyet 50 év után újra Budapesten szerveznek meg. A több hetes kiállításra a világ minden országából érkeznek hazánkba vendégek, óriás standokon mutatkoznak be a különféle nemzetek, nemzeti parkok. Nagyon jó alkalom lesz ez arra, hogy Magyarország erősítse nemzetközi kapcsolatait és megmutathassa hazánk értékeit. A kiállítás azonban a Kárpát-medencében élő népek nélkül elképzelhetetlen s a sokszínűségben rejlő kincseket, értékeket Budapest újra meg tudja majd mutatni a világ számára.

Szilágyi-Bay Péter