Gazdaság és Politika

Tavaszi ülésszakába kezd a parlament

Feltöltő: Kutasi Roland / 2012-02-12 12:05:27

Az Országgyűlés hétfőtől kezdődő, kétnapos ülésével indul a tavaszi parlamenti ülésszak. A képviselők a nyári szünetig elfogadhatják az új büntető törvénykönyvet (Btk.) és akár a következő polgári törvénykönyvet (Ptk.) is, a még hiányzó sarkalatos törvények azonban a korábbi tervekkel ellentétben csak ősszel születhetnek meg, miután Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője megerősítette, hogy azokról ötpárti egyeztetéseket kezdeményeznek.

A Ház hétfőn a közelmúltban elhunyt Csurka István íróra, volt MDF-es, majd MIÉP-es országgyűlési képviselőre emlékezve kezdi ülését, ezt követően az LMP-s Kaufer Virág helyére lépő Szél Bernadett mandátumigazolására és képviselői eskütételére kerül sor.

A napirend előtti felszólalások sorát várhatóan Orbán Viktor kormányfő kezdi, aki az európai uniós csúcstalálkozókról, illetve a tavaszi feladatokról számol be.

Az Országgyűlés hétfőn határozati javaslat formájában támogathatja Magyarország csatlakozását az új uniós fiskális paktumhoz, ehhez azonban az kell, hogy egyetlen képviselő se nyújtson be módosító javaslatot a külügyminiszter előterjesztéséhez, ellenkező esetben ugyanis a jövő hétre csúszik a szavazás. Az Európai Tanács állam- és kormányfői idén január végén állapodtak meg a paktum tartalmáról és a tervek szerint a tagállamok az Európai Tanács március 1-2-ai ülésén alá is írják a dokumentumot. A kormány február 8-án tárgyalta meg a szerződés végeleges szövegéről szóló előterjesztést, annak elfogadását azonban az Országgyűlés támogatásához kötötte.

A megszokott interpellációs blokk után a parlament a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló, fideszes képviselői indítványról szavazhat. Az előterjesztés egyebek mellett állami monopóliummá tenné a dohánytermékek árusítását, azokat a tervek szerint csak a külön erre a célra alakuló trafikokban lehetne majd megvásárolni.

A határozathozatalokat követően az egyházügyi törvény módosításáról, vagyis vallási közösségek egyházzá nyilvánításáról kezdődik vita. Lázár János erről, a Fidesz-KDNP egri frakcióülését követően úgy nyilatkozott, a kormányoldal "első körben" kevesebb mint húsz vallási közösséget javasol egyházzá nyilvánítani. A január 1-jén hatályba lépett egyházügyi törvény úgy rendelkezik, egyesületek egyházként történő elismertetésére az Országgyűlés vallásügyekkel foglalkozó bizottsága jogosult törvényjavaslatot előterjeszteni. A tavaly december 30-án megszavazott jogszabály egyébként tizennégy egyházat ismer el, ugyanazokat, amelyeket a nyáron elfogadott, ám az Alkotmánybíróság által közjogi érvénytelenség miatt megsemmisített egyházügyi törvény.

A Ház kedden tárgyalja a kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről szóló országgyűlési határozati javaslatot. A kormány ebben egyebek mellett azt mondatná ki az Országgyűléssel, hogy szükséges mindenkor méltóképpen megemlékezni a kommunista önkény áldozatairól, és felhívni a figyelmet a totális diktatúrák embertelenségére.

(Forrás: MTI)

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak