Szexfüggőség - betegség vagy kitalált fogalom?

A szexfüggőséget 1987-ben nyilvánította betegségnek az Amerikai Pszichiátriai Szövetség. Az egészséges és a mániákus szexuális élet között nehéz éles határt húzni. Mikortól mondhatjuk tehát valakire azt, hogy szexfüggő?

„Ha a kedvesem többször szeretne szeretkezni, mint én, ő már beteges? Ha naponta kívánom a szexet, kezelésre szorulok?” Mivel a szexuális vágy egyénenként változik, az egymáshoz való viszonyítás teljesen fölösleges. Olyan sincs, hogy „helyes” vagy „normális” mértékű szexuális vágy, ezért nem beszélhetünk konkrét értékhatárokról. A szakemberek nem is mennyiség alapján döntik el, hogy kinek egészséges a nemi vágya, és ki az, aki már mániákusnak számít.

Alapvetően akkor beszélhetünk egészséges szexuális életről, ha a szex mindkét fél számára örömteli, kényszermentes, ha semmi olyan nem történik aktus közben, ami valamelyik félnek rosszul esik. A jó szex kontrollálható, befolyásolható, nyíltan lehet róla beszélni, és hozzásegíti a feleket ahhoz, hogy megismerjék önmaguk és a másik szexuális attitűdjeit, és hogy természetes szexualitásuk fejlődjön. Ha viszont a szex kényszeres, ha a nemi vágy uralja az egyén érzelmi és értelmi életét, ha képtelen fékezni ösztöneit, és gyakorlatilag minden egyéb tevékenységet alárendel annak, hogy minél többet szexelhessen, akkor már érdemben felmerül a szexmánia gyanúja.

A szexfüggőség éppen olyan függőségi betegség, mint a drogdependencia. A függő mindent megtesz azért, hogy éhségét csillapítsa, ha nem jut drog-, alkohol- vagy éppen szexadagjához, rosszul érzi magát, elvonási tüneteket mutat. A szexfüggő sokszor izzad és remeg, ha nem kapja meg, amit akar. Sokszor agresszívvé válik, vagy éppen letörtté. A partner nem számít, lehet bárki, csak maga az aktus fontos. Ha adott helyzetben nincs partnere, menekülhet saját fantáziavilágába is, kényszeres maszturbációval éli meg függőségét.

Ugyanakkor a szex nem örömforrás számára, egyszerű és leküzdhetetlen kényszer, melynek eleget kell tennie. Az orgazmus általi kielégülést nem éli meg, hiszen a benne lévő vágy azonnal újjáéled – ördögi kör, melyből kikerülni az esetek nagy részében csak segítséggel lehet.

A szatiriázis a férfiak mértéktelen heteroszexuális vágya, a nimfománia pedig a nők felfokozott szexuális vágya, férfiéhsége. Mindkét esetben jellemző a válogatás nélküli partnerkeresés, valamint az orgazmushiány. Ez utóbbi inkább pszichológiai, mintsem fizikai okokra vezethető vissza: a teljes érzelemmentesség, a ridegség, a szégyenérzet, a megaláztatás vagy éppen a megalázás okozhatja a betegben.

Az addiktív betegségek kialakulása nem a beteg hibája. Sokszor a család, a neveltetés, a vágyak elfojtása, a nem megfelelő szexuális felvilágosítás, a rossz gyermekkor, a gének állnak a háttérben. Ennek ellenére nem lehet felmenteni az ilyen beteget: lehet, hogy a betegség kialakulásáért nem felelős, megszüntetése azonban csak rajta, az ő elhatározásán múlik. A szexaddikciót általában viselkedésterápiával, pszichoterápiával, ritkán gyógyszeresen kezelik.

forrás: www.otvenentul.hu