2017. november 23. csütörtök, Kelemen
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
14°C
10°C
Tiszta / 14°C
p / 10°C
szo / 9°C
Gazdaság és Politika
Herczegh Sándor | 2017-11-09 18:18:58

Szentgyörgyi: kevés középvállalkozás van

A név kötelez, hangsúlyozta Bodrogi Ferenc, a Bodrogi Bau Kft. ügyvezetője a cég Szegeden átadott hőszigetelő és alumínium nyílászáró gyáregységének avatója kapcsán, utalva arra, hogy családja ötszáz éves múltra tekint vissza a régióban.

Szentgyörgyi: kevés középvállalkozás van

A rendezvény előtti sajtótájékoztatón Bodrogi Ferenc kiemelte: a beruházás értéke meghaladja az 1 milliárd forintot, melynek mintegy felét uniós pályázaton nyerte el a vállalkozás. Ennek is köszönhetően az eddigi, 200 fős létszámukat 30 újabb dolgozóval emelik meg. Az ars poetica alappillére továbbra is a környezettudatosság lesz, amely a minőség iránti elkötelezettséggel párosul.

Az átadási ceremónián a cégvezető kitért arra is, hogy egyik őse, Bodrogi Mátyás, már 1522-ben rajta volt az adófizetők listáján, s ez kötelezi az utódokat a családi vállalkozás minél tökéletesebb működtetésére. B. Nagy László országgyűlési képviselő abbéli örömét fejezte ki, hogy Szegeden jelenleg 342 "érvényes" GINOP-pályázat van, ami 92,7 milliárdos támogatással 110,5 milliárd forintos értéket hozhat létre főleg innovatív, munkahelyfejlesztő és kutatás-fejlesztési területeken. Ugyanakkor a Modern Városok Program keretében 50-70 milliárd forint fog rendelkezésre állni.

Szentgyörgyi: kevés középvállalkozás van

Szentgyörgyi: kevés középvállalkozás van

Szentgyörgyi: kevés középvállalkozás van

A meghívóval ellentétben Botka László szegedi polgármester nem volt jelen, helyette Szentgyörgyi Pál alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, aláhúzva, hogy Szegeden kevés a középvállalkozás, de szerinte a Bodrogi Bau Kft. már ezek sorába emelkedett gyárának létrehozásával. Az ünnepségen A Hód Fitness SE bemutatója mellett fellépett Hegedűs Endre zongoraművész, valamint Kónya Krisztina operaénekes is.

Herczeg Sándor