Zenei hírek

Szegeden is fellép búcsúturnéján Omega

Feltöltő: Nagy Ágnes / 2012-02-12 09:00:32

Tíz állomásból álló, országos búcsúturnét tart az 50. születésnapját ünneplő Omega együttes március 9. és április 27. között – jelentette be Kóbor János pénteken Egerben.

A koncert első állomása a hevesi megyeszékhely lesz, itt hangzik el Magyarországon először az Omega szimfonikus blokkja, illetve az Omega-rapszódia elnevezésű összeállítás – közölte a turné beharangozó sajtótájékoztatóján az együttes frontembere. Eger mellett Békéscsabán, Kaposváron, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán és Zalaegerszegen lép fel az együttes, illetve az elképzelések szerint szeptember 23-án az Omega 50. születésnapján lesz egy plusz koncert Budapesten – tette hozzá. Mint elmondta, a félórás szimfonikus blokk keretében egy erre az alkalomra összeálló szimfonikus zenekar egy ismert Omega-számokból készült opust fog játszani. A válogatásban olyan dalok feldolgozása szerepel, mint a Nyári éjek asszony, a Fekete pillangó vagy az Égi vándor.


A műsor második részében mutatják be az Omega-rapszódiát, amelyben már az együttes viszi a főszerepet nagyzenekari aláfestéssel. Leginkább az elektronikus hangszereket pótolják majd klasszikus instrumentumokkal és az együttes progresszívebb darabjai csendülnek fel.
A 2-2,5 órás műsor utolsó részében pedig egy hagyományos rockkoncerten érezheti majd magát a publikum – ismertette a programot a zenész.

Kóbor János hangsúlyozta: ugyan az elmúlt időszakban már sokan erodálták a búcsúkoncert fogalmát, ők valóban komolyan gondolják a visszavonulást. Egyben egyfajta vidámságot, jókedvet is szeretnének teremteni, fel szeretnék oldani azt a fajta letargiát és rosszkedvet, ami tapasztalható az országban, hiszen ennyire nem állunk rosszul, különösen a régió egyéb országaihoz képest – vélekedett.
Aki az Omegát szereti, nem fog csalódni, mert azt fogja kapni, amit az Omegától várni lehet – ígérte Kóbor János, aki szerint a szimfonikus zenét csak annyiban használják, amennyiben az pluszt ad zenéjükhöz. Felidézte, hogy 1962. szeptember 23-án alakult meg a zenekar Budapesten, a Műegyetem kollégiumában, vagyis egyidős a Rolling Stonessal. Akkor még egyikük sem számított arra, hogy 50 évig tart majd a közös zenélés – fogalmazott a sajtótájékoztatón Kóbor János.

Forrás: Szegedma

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak