2017. május 28. vasárnap, Emil, Csanád
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
14°C
21°C
Tiszta / 14°C
h / 21°C
k / 23°C
Regionális Hírek
Megyeri József | 2015-04-20 06:43:29

Szakszerűen dolgoztak a polgárőrök Csongrádban

Megtartotta éves beszámoló közgyűlését az 58 tagegyesületet és benne 1709 polgárőrt magába foglaló Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége.

Batiz István, a Csongrád Megyei Polgárőr Szerveztek Szövetsége elnöke az írásos beszámoló szóbeli kiegészítésében ismertette, hogy a szövetség 2014-ben a törvények és jogszabályok szerint működött, és felhívta a figyelmet arra, hogy a tagegyesületeknek is módosítaniuk kell az alapszabályukat 2016 tavaszáig, amelyre a Polgári Törvénykönyv kötelezi azokat. Kiemelte: országszerte így Csongrád megyében is javult a közbiztonság, melyhez minden valószínűség szerint a polgárőrök munkája is hozzájárult.

2014-ben javult a stratégiai partnerekkel való kapcsolat és a kommunikációáramlás is, amely köszönhető a koordinátoroknak, melyek - az elnök meglátása szerint – kezdik megtalálni helyüket és szerepüket.

Szakszerűen dolgoztak a polgárőrök Csongrádban

Tavaly összesen 216966 óra szolgálatot teljesített az a közel ezerhatszáz polgárőr, amelynek már új szolgálati igazolványa van.  A rendőrséggel közösen 27439 órát teljesítettek, és örvendetesnek nevezte, hogy a lovas szolgálati órák száma elérte a kétezer-ötszáz órát. Visszatartás 881, tettenérés 515, eltűnt személy felkutatása 108, segítségnyújtás 921, jelzésadás 1844 esetben történt.

A megye polgárőrei részt vállaltak valamennyi olyan kiemelt programban, melyet az Országos Polgárőr Szövetség írt ki.

Sajnálatának adott hangot annak kapcsán, hogy az utóbbi időben jelentősen csappant az önkormányzati támogatások összege, és mára már alig maradt önkormányzat, amelyik támogatná a helyi polgárőröket.  Az OPSZ által adott támogatásokat a megyei vezetés osztotta el, és itt újra felhívta a figyelmet az elszámolás pontosságának fontosságára.

A tervekkel kapcsolatosan elmondta, hogy továbbra is tervezik az egyesületek anyagi és eszköz támogatását, részt vállalnak az OPSZ által kiírt nagyobb programokban, és fokozni szeretnék a társszervekkel közös szolgálatok számát. Aktívan be kell vonni a járási koordinátorokat a feladatokba, és nyomatékossá kell tenni az adatszolgáltatást a megyei szövetség felé.

Dr. Lukács János rendőr dandártábornok, a Csongrád Megyei rendőr-főkapitányság vezetője is azzal kezdte a beszédét, hogy köszönetét fejezte ki a polgárőröknek a magas színvonalú, támogató munkáért. Megemlítette, hogy nemrégiben részt vett Lajosmizsén a 250x100 Biztonság regionális értékelő fórumán (írásunk itt), ahol Papp Károly országos rendőrfőkapitány is kiemelte: ugyan a rendőrség a közbiztonság letéteményese, ám helyi segítség, úgymond háttér nélkül a rend őrzése nagyon nehéz lenne. Dr. Lukács János szerint ezzel a mondattal „teljes egészében egyet kell érteni és követni kell!” Kiemelte azt is, hogy Csongrád megyében egész mást jelent a migráció, mint más megyéknek. Sőt még megyén belül is nagy a különbség, ugyanakkor a megfelelő választ, a problémára való reagálást mindenhol a helyi adottságnak megfelelően kell megadni.

Miután a megyei rendőrfőkapitány ismételten megköszönte a polgárőrök munkáját, elismeréseket adott át.  Így tárgyjutalmat kapott:

Farkas Pál, a Belvárosi Polgárőr Egyesület tagja

Adamik István, a Zákányszéki Polgárőr Egyesület elnöke

Kósa Antal, a Pusztaszeri Polgárőr Egyesület tagja.

Tóth Zoltánné gazdasági alelnök által előterjesztett gazdasági beszámoló és a közhasznúsági jelentés után a közgyűlés tagjai meghallgatták Tímár Lajos felügyelő bizottsági elnök beszámolóját, majd a hozzászólásokat követően ezeket, a megyei elnök beszámolójával együtt elfogadták.

Szakszerűen dolgoztak a polgárőrök Csongrádban

Az értekezleten felszólat még a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei polgári védelmi főfelügyelője Tátrai János tűzoltó alezredes is, aki maga és Szatmári Imre tűzoltó ezredes, megyei igazgató nevében szintén köszönetet mondott Csongrád megye valamennyi polgárőrének. „Az önök nagyon sokat segítenek az esetleges nagyobb veszélyhelyzetek kezelésénél, területzárásnál, kitelepítéskor a hátrahagyott értékek őrzésénél, forgalomirányításnál és még millió területen. Nagyon fontos az is, hogy Önök közül sokan önkéntes tűzoltók, önkéntes mentőcsoportok tagjai, akiknek külön is megköszönöm a nagyon értékes munkájukat.” Emellett a főfelügyelő köszönetet mondott még a példamutatásért is, amit a polgárőrök az önkéntes munka szépségének és hasznosságának bemutatásával értek el.

Cseh István, az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi tagja, az OPSZ Etikai Bizottságának elnöke arról beszélt, hogy az OPSZ is minősítette a polgárőrök teljesítményét, és ők is arra jutottak, ami a mostani megyei értekezleten is elhangzott. felidézte az országos rendőrfőkapitány szavait, és ismét kiemelte a Pintér Sándor belügyminiszter által „kért egy kicsit többet egy kicsit jobban” szolgálatteljesítés teljesítését.  Az eredmények vizsgálata során megállapítottuk, hogy önök itt is élen jártak, teljesítették az elvárt követelményeket, amit úgyszintén megköszönök. Összességében önök nagyon pozitívan, és az egyesületek többsége nagyon fegyelmezetten dolgoztak, és úgy gondolom, hogy egy jó kollektíva, egy jó vezetés áll az élen.”

Cseh István beszélt még a fegyelmi problémákról. Külön kitért a polgárőr vezetőket ért alaptalan és nemtelen támadásokról, ami azt eredményezheti, hogy rombolja a polgárőrség tekintélyét. „Amíg rendesen és becsületesen dolgozik egy polgárőr szövetség, az egy jó hír, egy pozitív hír, az eredmények éltetnek minket, a céljaink megvalósításában segítséget nyújtanak. De, amikor valami probléma van, azt azonnal felkapja a sajtó, azonnal nyilvánosságra kerül, és mindazokat az eredményeket, amit az egyesületek legnagyobb többsége elér, azt rombolja.” Később így folytatta: „A hozzánk beérkezett névtelen levelekből és az egyéb ügyek vizsgálata során egyértelművé válik, hogy a háttérben egyéni törekvések, egyéni érdekek előre helyezése a kollektíva fölé a cél, és egy elnök, egy tisztségviselő le tudja rombolni a saját egyesületének, a kollégájának a munkáját.” Majd megköszönve a polgárőrök munkáját Cseh István az értekezleten megjelent Gyarmati Sándor nevében is nagyon jó egészséget kívánt mindenkinek.

Polgárőr érdemkereszt arany fokozata kitüntetésben részesült:

Szitár Ferenc rendőr alezredes a Kisteleki Rendőrkapitányság vezetője

Takács Lajos a Szeged - Alsóváros Polgárőr Egyesület tagja

Takács István a Pitvarosi Polgárőr Egyesület tagja.

Ezüst fokozat kitüntetést kapott:

Dr. Bécsi Attila rendőr őrnagy a Szegedi Rendőrkapitányság Belvárosi rendőrőrs parancsnoka

Bárány Péterné a Szegvár Polgárőr Egyesület tagja.

Szűcs Zsolt a Földeák Polgárőr Egyesület tagja

Bronz fokozat kitüntetést vehetett át:

Vízhányó Sándor rendőr törzszászlós a Makói Rendőrkapitányság földeáki körzeti megbízottja

Szekeres Imre a Szeged - Mihálytelek Polgárőr Egyesület tagja

Dicső György a Rúzsai Polgárőr Egyesület tagja.

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke a vészhelyzetben történő helyzetfelismeréséért és azonnali közbelépéséért OPSZ Életmentő elismerést adományozott Adai Simon Tibornak a Zsombói Polgárőr Egyesület tagjának.

A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója a Katasztrófavédelem munkájának segítése terén kifejtett kimagasló tevékenységéért elismerésben részesítette Boldizsár Ferencet a Balástyai Polgárőr Egyesület, valamint a Balástyai Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagját

Tárgyjutalmat és elismerő oklevelet vett át:

Kovács Lászlóné a Sándorfalvai Polgárőr Egyesület elnöke

Áfra Károly a Röszkei Polgárőr Egyesület tagja

Mudra Tamás a Mórahalmi Polgárőr Egyesület tagja

Murvai Zsigmond az Ásotthalmi Polgárőr Egyesület tagja

Nyári Imre István a Szeged Kiskundorozsmai Polgárőr Egyesület tagja

Pap Istvánné a Domaszéki Polgárőr Egyesület elnöke

Kovács Friderika a Szeged-Szöreg Polgárőr Egyesület tagja

Varga Csaba az Újszegedi Polgárőr Egyesület tagja

Szűcs Sándor a Hódmezővásárhelyi Polgárőr Egyesület tagja

Gulyás Sándor az Algyői Polgárőr Egyesület tagja

Rózsa János a Mártélyi Polgárőr Egyesület tiszteletbeli elnöke

Pető Sándor a Baksi Polgárőr Egyesület tagja

Borsos János a Csanyteleki Polgárőr Egyesület tagja

Kovács István a Szentesi Polgárőr Egyesület tagja

Jancsik György a Csanádpalotai Polgárőr Egyesület tagja

Török Ferenc a Nagymágocsi Polgárőr Egyesület tagja

Csókási Jenő a Csengelei Polgárőr Egyesület tagja

Moravszki Tibor a Nagyéri Polgárőr Egyesület tagja

Stefán Zoltán a Szatymazi Polgárőr Egyesület tagja

Barna Dániel az Üllési Polgárőr Egyesület elnöke

továbbá:

a Csongrádi Polgárőr Egyesület szolgálatszervezője Vadász Tibor

a Kiszombori Polgárőr Egyesület elnöke Kiss Róbert

a Szeged-Alsóváros Polgárőr Egyesület tagja Szabó Lajos

Makóról Horváth Erika

Mindszentről Lantosné- Kovács Vera

Mihálytelekről Bókáné, Csillag Erika

Pusztamérgesről Hajnalné, Jakus Erika

Földeákról Szűcs Zsoltné

valamint:

Huszti Zoltán (Szőreg)

Almási László (Újszentiván)

Saja Lőrinc (Szeged-Tarján)

Ördögh Attila (Forráskút)

Gyuris Ernő (Bordány)

Tóth Zoltánné gazdasági alelnök

Dr. Tatár Zoltán jogtanácsos

Tímár Lajos FB elnök

Privóczki Zoltán járási koordinátor.

 

Írás: Lőwinger Zoltán

Fotók: Magyari Béla