2017. június 26. hétfő, János
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
19°C
29°C
Köd / 19°C
k / 29°C
sze / 31°C
Önkormányzatok hírei
Tudósító | 2017-04-21 15:24:09

Szabadon behajthatnak a gazdák

A makói önkormányzat, valamint a Csanád és Térsége Gazdakör közbenjárására visszavonták azt a tiltást, mely szerint a várost átszelő 43-as főútra nem hajthatnak be a gazdák 20 tonna súly fölötti járműveikkel. Ezt pénteken Kádár József települési képviselő, a kör elnöke jelentette be.

Szabadon behajthatnak a gazdák

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2017. január elsejével megtiltotta, hogy 20 tonna súlynál nehezebb járművekkel ráhajtsanak a 43-as főút Makón átvezető szakaszára. Ez leginkább a városban élő gazdálkodóknak jelentett problémát, hiszen így csak nagy kerülővel mehettek ki a földjeikra a hatalmas gépeikkel. Ezért az önkormányzatnak, valamint a Csanád és Térsége Gazdakörnek közösen sikerült azt elérnie, hogy a gazdák külön engedéllyel, de igénybe vehessék az érintett utat.

Szabadon behajthatnak a gazdák

Az említett engedély beszerzése ingyenes volt, illetve Szegedre sem kellett érte beutazni, mert helyben elintézhették a gazdák. Ennek ellenére egy jobb megoldást szerettek volna. - Megnyertük a csatát! A Magyar Közút Nonprofit Zrt. visszavonta a forgalomkorlátozást - jelentette be pénteken Kádár József települési képviselő, a gazdakör elnöke. A 43-as főút, illetve a 443-as út makói szakaszain továbbra is kint vannak a súlykorlátozó táblák, de kiegészítés került alájuk: kivéve célforgalom. Így már nem kell az engedélyt a traktorokban tartani a helyi gazdáknak.

Szabadon behajthatnak a gazdák

- Az első javaslatunk nekünk is ez a kiegészítő tábla volt, de mindjárt ezt a megoldást nem sikerült kiharcolnunk - folytatta Kádár József. Végül a probléma megoldódott, így szabadon közlekedhetnek ezek a hatalmas járművek a két említett úton.

Szabadon behajthatnak a gazdák

- Búzát, kukoricát, napraforgót és repcét termesztünk, négy nagy járművünk van, melyek szinte egész nap úton vannak, így nagyon örülök, hogy feloldották a tiltást - vette át a szót Szilágyi Zoltán. A makói gazdálkodó hozzátette: a segítségnek köszönhetően időt és pénzt is megspórolnak, hiszen nem kell a rossz minőségű földutakon kerülniük, hanem rámehetnek az aszfaltra.

Szabadon behajthatnak a gazdák

Szilágyi Zoltán

Munkatársunktól. K.