Sport

Sportösztöndíjat ajánl fel a BKF hallgatóinak a Kosársuli

Feltöltő: Antal Sándor / 2012-02-16 10:43:17

Országos szinten is egyedülálló ösztöndíjat ajánl fel az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli csapata és az EnterNet 2001 Kft. olyan kosárlabdázók számára, akik a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hódmezővásárhelyi telephelyére nyernek felvételt – tájékoztatta portálunkat dr. Elek András, az egyesület elnöke, aki szerint hasonló kezdeményezésekkel elérhető lesz az is, hogy az országban megerősödjön az egyetemi sportolás helyzete is.

Az ösztöndíjra a sikeres három sportoló pályázhat, ők havonta kapják meg az elnyert összeget. Elsősorban ezzel az ösztöndíjjal az általunk nagyszerű kezdeményeznek tartott új főiskolai tagozatot szeretnénk támogatni – hangsúlyozta az elnök. Hozzátette: emellett ez a program remekül illeszkedik a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének új elnökének, Szalay Ferencnek a programjába is, amelyben nagy hangsúlyt fektetnek az egyetemi és főiskolai kosárlabdázás felvirágoztatására is.

Az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli mindazon által szeretné azt is elérni, hogy a városból a tehetséges, fiatal kosarasoknak ne kelljen elmenniük más településekre tanulni, így a csapat számára folyamatos lenne az utánpótlás. Fontos az is, hogy a Dél-Alföldön NBII-es, vagy NBI-es csapatokban pattogtató játékosokat is ide vonzzák azokból a településekről, ahol nem szerezhetnek ilyen magas szintű diplomát.

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak