2017. június 23. péntek, Zoltán
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
31°C
31°C
Eső / 31°C
szo / 31°C
v / 34°C
Rádió 7 hírei
Tudósító | 2017-06-17 08:56:41

Segíteni kell a határmenti településeket

A 4-es számú választókörzet területén továbbra is fejlesztések várhatóak, ugyanis a határmenti települések több segítséget érdemelnek, mert nehéz helyzetben vannak – mondta Lázár János, a térség országgyűlési képviselője pénteken délelőtt, a Rádió 7-ben tartott fogadóóráján.

Segíteni kell a határmenti településeket

Lázár János a pénteki Napraforgóban kiemelte, rendszeresen konzultál a települések polgármestereivel arról, hogy kormányként, parlamenti képviselőként miben tudnak segíteni, illetve hogy a 19 település miben tud összefogni. A környékbeli, határmenti kistelepülések (Apátfalva, Csanádalberti, Magyarcsanád…) sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint például Hódmezővásárhely, vagy Makó. Lázár János elmondta, fejleszteni kell az óvodákat, iskolákat, biztosítani a napi sportolás feltételeit, sportpályákat, útépítéseket megvalósítani. Csanádpalotát és Makót például már össze is kötötték egy új úttal.  „Segíteni kell az ott élő emberek életminőségének javításában, munkalehetőséget kell biztosítani” – nyilatkozta.

Az országgyűlési képviselő beszámolt arról is,hogy  a 2018-as költségvetést elfogadták. „Magyarország pénzügyei rendben vannak, 4 százalékos gazdasági növekedéssel kell számolni. Mindez látszik Hódmezővásárhely és Makó adóbevételén, növekszik az iparűzési adó. A munkanélküliség lényegében felszámolódott Vásárhelyen, mindössze 2 százalékos, 13 százalékról  kezdtük 2010-ben.Ez az eredmény azt is jelenti, hogy aki nem kap a piaci szektorban munkát, az  kap a közmunkaprogramban. A családtámogatásra nagyon sokat fogunk költeni a jövőben is. A jövő évi költségvetésben Hódmezővásárhely külön részesedik, a Modern Városok Program keretében.”

 

Ács Helga