Sport

Remek szériában az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli

Feltöltő: Antal Sándor / 2012-02-15 16:20:45

Villámrajttal kezdte az NBI/B csoportos kosárlabda bajnokság tavaszi idényét az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli. Elek András tanítványai a nem túl jól sikerült őszi szezon után eddig még egyszer sem kapott ki. A kék-sárgák néhány hét szünet után a hétvégén a közvetlen rivális Kecskemét ellen lép majd pályára a Hódtói Sportcsarnokban.

Több oka is volt annak, hogy 2011-et nem zártuk túl jó mérleggel – nyilatkozta Martonosi János, a csapat sajtófőnöke. Ezek közül az egyik az volt, hogy a soha nem látott tavaszi sérüléshullámunk ősszel sem szakadt meg. Mint ismert, akkor a teljes kezdő ötösünk, és egy két meghatározó kiegészítő emberünk is kidőlt a sorból. A 2011-12-es bajnokság sem kezdődött túl jól, sokan nem tudtak teljes értékű munkát végezni, és az újonnan érkezett játékosok is nehezen rázódtak bele a ritmusba.


Hozzátette: óriási dolog hogy a közönségünk továbbra is kitartott bennünket, és a kudarcok ellenére is rendszeresen látogatják mérkőzéseinket. Legutóbb például mintegy hétszázan drukkoltak nekünk, és a siker nem is maradt el: a vártnál könnyebben győztünk egy nagyon fontos összecsapáson, a Nagykőrös ellen. Ne lehetünk elég hálásak nekik! Most úgy tűnik, hogy megindult nálunk valami, de messze még a szezon vége – zárta a szakember.


A Kosársuli jelenleg a tabella hatodik helyén tanyázik, de a cél még mindig elérhető, hiszen karnyújtásnyira van a negyedik hely, amelyet a hétvégi ellenfél, a Kecskemét foglal el. Az előrelépéshez mindenképpen győzni kell, ez azonban nem lesz könnyű, hiszen a Bács-Kiskun megyeieknél pattogtat rengeteg olyan tehetséges fiatal is, akik az A csoportos együttes edzésein pallérozódnak. Az izgalmasnak ígérkező találkozót február 18-án 18 órakor rendezik, a vásárhelyi Hódtói Sportcsarnokban.

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak