2017. június 23. péntek, Zoltán
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
31°C
31°C
Eső / 31°C
szo / 31°C
v / 34°C
Önkormányzatok hírei
Égető Réka | 2017-06-15 12:48:08

Ötszáz gyermek kap ingyen ebédet nyáron

Az idén Hódmezővásárhelyen 500 gyermek kap nyáron ingyen ebédet a gyermekétkeztetési program keretében, amely részben állami, részben vásárhelyi vállalkozók, magánszemélyek támogatásából valósulhat meg. Vágó János önkormányzati képviselő mondta el a program részleteit szerkesztőségünknek.

Ötszáz gyermek kap ingyen ebédet nyáron

Hódmezővásárhely önkormányzata idén is megszervezte a rászoruló gyermekek nyári, szünidei étkeztetését. Kétféle támogatási rendszerben valósul meg az ingyenes étkeztetés. Háromszáz gyermek állami támogatásban részesül. Ezt azok kapják meg, akik szociálisan hátrányos helyzetűek. Június 16-tól vehető igénybe az ingyenes ebéd, amelyet a Kalmár Zsigmond Szakgimnázium és Szakiskolában lehet átvenni, elvinni. Összesen 43 napig kapják őt az ingyen ebédet.

A hódmezővásárhelyi vállalkozások, civilszervezetek, magánszemélyek összefogásának köszönhetően azonban további 200 gyermek részesülhet az ingyenes étkezésben. Mintegy 3 millió forint gyűlt így össze, ebből oldja meg az önkormányzat a gyerekek étkeztetését. Ők azok a 6 és 10 év közöttiek, akik a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban is részesülnek. Ők június 16-tól kezdve 30 napig kapnak ebédet.

Az ebédek a gyermek nevére szólnak, de a szülő is átveheti. A helyszínen az étel egy ebédjegy ellenében vihető el. Ezeket a polgármesteri hivatalban adták át. Aki nem tudta átvenni, az továbbra is átveheti a hivatalban – mondta el Vágó János önkormányzati képviselő.

ÉR.