2017. július 26. szerda, Anna, Anikó
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
13°C
22°C
Tiszta / 13°C
cs / 22°C
p / 20°C
Gazdaság és Politika
Megyeri József | 2016-12-01 13:21:48

Ötletekkel is segítenek a pályázóknak

Minél több vállalkozás és gazda értesüljön az aktualitás pályázati lehetőségekről – ez a célja a Széchenyi Programiroda konferenciasorozatának, amely csütörtökön Hódmezővásárhelyre érkezett.

Ötletekkel is segítenek a pályázóknak

Az országos Széchenyi Programiroda Csongrád megyében négy irodával áll a pályázók rendelkezésére. Azért indította el konferenciasorozatát, hogy a vállalkozások és gazdák minél szélesebb körben tájékozódjanak a pályázati lehetőségekről.

A 2014-2020-as ciklus különösen fontos a vállalkozások számára, ugyanis az Európai Uniótól 12 ezer milliárd forint érkezik Magyarországra. Ennek hatvan százalékát a kis és középvállalkozások fejlesztésére fordítják.

Ötletekkel is segítenek a pályázóknak

Hegedűs Zoltán alpolgármester a Városházán tartott konferencián elmondta, a város örömmel fogadta a programiroda megkeresését. – 130-an jelentkeztek a mai napra, ami azt jelenti, hogy a térségben aktív az érdeklődés a pályázati kiírások iránt – mondta a politikus.

Pindroch Szilárd stratégiai igazgató elmondta, az iroda minden támogatást megad a pályázóknak, a lehetőségek ismertetésén kívül akár ötletekkel is segítenek az érdeklődőknek. Pályázatot ugyan nem írnak, de a kitöltéshez nyújtanak segítséget.

Ötletekkel is segítenek a pályázóknak

A rendezvényen Dr. Viski József, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke is részt vett. Portálunknak elmondta, a héten zárult le az uniós jogszabályok alapján a normatív agártámogatások előlegfizetésének első üteme. Ebben a várakozásokon felül teljesítettek, ugyanis a 131 ezer pályázó közül több mint 120 ezernek összesen 117 milliárd forintot fizettek ki. Idén több mint 200 milliárd forint előleget juttattak el az agrárszektornak.

Az előadások között többek között a fejlesztéspolitikai aktualitásokról, a gazdaságfejlesztésről, valamint a megyei vállalkozásfejlesztésről tartottak előadásokat.

Ötletekkel is segítenek a pályázóknak

Megyeri József