2017. november 23. csütörtök, Kelemen
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
15°C
10°C
Tiszta / 15°C
p / 10°C
szo / 9°C
Közélet és Művelődés
Égető Réka | 2017-11-03 17:56:39

Örök értékek- kötetbe rendezve

Mi lehet az írók, költők feladata a 21. században? Ezzel a kérdéssel is foglalkozik a Csongrád Megyei Antológia, amelyet pénteken mutattak be a Németh László Városi Könyvtárban.

Örök értékek- kötetbe rendezve

Az Őszinte gondolatok, igazi érzések című antológia a második a sorban (az elsőről itt olvashat), amelyet megjelentet a Hódmezővásárhelyi Kárász József Irodalmi Kör és az Óföldeáki Honismereti-, Hagyományőrző Szabadidő Klub Irodalmi Köre. A kötet Csongrád megye íróit gyűjti egy csokorba.

Örök értékek- kötetbe rendezve

„Vass József szerkesztőtársammal úgy éreztük, hogy tenni kellene a kultúráért, és ezen belül is az irodalomért. Ezért 2014-ben Csongrád megye irodalmi közösségeit meghívtuk Óföldeákra egy kortárs irodalmi fesztiválra. Ennek nagy sikere volt. Hat településről (Hódmezővásárhelyről, Algyőről, Mórahalomról, Óföldeákról, Mórahalomról és Szegedről) jöttek írók, költők, hogy beszélgessünk arról, merre tart az irodalom, és benne nekünk mi lehet a feladatunk” – foglalta össze a kötet előzményeit Fehér József író, költő, a kötet egyik szerkesztője, a Kárász József irodalmi Kör alapító elnöke, aki kitért arra is, milyen szerepe van a 21. században egy írónak, költőnek.

Örök értékek- kötetbe rendezve

Fehér József

„Színvonalasabban írni, alkotni. Ezentúl egyfajta összefogásra is kell törekednünk. Kerestük azokat a közös pontokat is, amelyek összekötnek minket. Arra jutottunk, hogy vannak olyan örök értékek, amire oda kell figyelnünk. Ilyen a magyar nyelvnek az ápolása, a tájnyelvnek a megőrzése és a hagyományoknak az ápolása” – fogalmazott Fehér József.

Örök értékek- kötetbe rendezve

Vass József

Az antológiában 16 alkotónak 70 verse, írása található, akik nem is mindegyike Csongrád megyei. Természetesen a régió poétái vannak túlsúlyban, de a kötet utolsó szakasza ún. vendégkönyv, amelyben budapesti szerzők műveit olvashatjuk. Mondván, ők is színesítik a palettát – tudtuk meg Vass József író, költőtől, a kötet másik szerkesztőjétől, az Óföldeáki Honismereti Hagyományőrző Klub elnökétől.

Örök értékek- kötetbe rendezve

A szerkesztők bíznak abban, hogy jövőre is sikerül megjelentetni egy kötetet a Csongrád megyei szerzők legújabb költeményeiből. A pénteki bemutatón több szerző is előadta szerzeményeit a Németh László Városi Könyvtár közönségének.

Örök értékek- kötetbe rendezve

ÉR.

A kötet szerzői:

Szilágyi Perjési Katalin (Algyő)

Fehér József (Hódmezővásárhely)

Gyulafalviné Koncz Márta (Hódmezővásárhely)

Mayer Gyula (Hódmezővásárhely)

Szabóné Igaz Éva (Makó)

Hegedűs Ferenc (Mórahalom)

Vass József (Óföldeák)

Dr. Bálintné Ágoston Ilona (Szeged)

Bondár Zsuzsanna (Szeged)

Csányiné Szaszkó Klára (Szeged)

Hajdrik József (Szeged)

Vörös Pál (Szeged)

Kanizsa József (Budapest)

Király Lajos (Budapest)

M. Jankó János (Budapest)

Németh Nyiba Sándor (Budapest)