2018. február 25. vasárnap, Géza
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
-4°C
-4°C
Felhős / -4°C
h / -4°C
k / -5°C
Reklám
Czabarka János | 2018-02-07 11:48:43

Orbán: Hajrá, Hegedűs Zoltán!

A piac- és vásárközpont kialakítását, illetve a régebben közadakozásból épített templomok felújítását is szóba hozta a jelenleg futó fejlesztések mellett Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármestere mai, Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott tárgyalásán. A kormányfő leszögezte: mindenben a város és Hegedűs Zoltán mellett áll, s ezt egy Facebook-posztban is megerősítette.

Orbán: Hajrá, Hegedűs Zoltán!

A Modern Városok Program keretein belül megvalósuló beruházásokon túl is számíthatunk a kormány támogatására – fogalmazott a megbeszélésről hazafelé tartva telefonon Hegedűs Zoltán, hozzátéve: kérést is megfogalmazott Orbán Viktor felé, többek között a piac- és vásárcsarnok vonatkozásában, melynek vonatkozásában nagy hangsúlyt fognak kapni a helyi termelők jó minőségű termékei. Szóba kerültek még a mára leromlott állagú templomok is, melyeket annak idején jórészt a vásárhelyiek adományaiból építettek, de felújításuk rendkívül időszerű. Hegedűs Zoltán elárulta, hogy a szóba hozott kéréseket a kormányfő támogatásáról biztosította. Az időközi polgármester-választással kapcsolatban ennyit jegyzett meg: Február 25. Hódmezővásárhely fejlődése nem állhat meg! Hajrá, Hegedűs Zoltán!

(X)