Zenei hírek

Negyed évszázada erre tomboltak: Bon Jovi – Livin’ on a Prayer

Feltöltő: Török Anita / 2012-02-16 15:39:58

A Bon Jovi harmadik lemezén szerepelt a Livin’ on a Prayer. A korong 1986. augusztus 18-án jelent meg, Slippery When Wet címmel, mely meghozta a Bon Jovi számára a várva várt sikert.

Az 1980-as évek végén sok mindenen változtatott a Bon Jovi, az első fontos újítás Desmond Child profi dalszerző bevonása volt, a második pedig az, hogy helyi, New Jersey-i és New Yorki tizenéveseket kértek fel a megírt 30 dal meghallgatására, és visszajelzéseiket felhasználva alakították ki a lemez felépítését. Az első kislemez harmadik albumukról a "You Give Love a Bad Name" lett az együttes első No.1 dala a Billboard listán.

Az ezt követő kislemez, a "Livin' On A Prayer" szintén elérte a legjobb helyezést, majd négy megőrizte első helyét. Az album harmadik kislemeze, a "Wanted Dead or Alive" a 7. helyen végzett Billboard listán. Az énekes, Jon Bon Jovi kamerabarát, vonzó külsejének felhasználása szintén segítette a zenekart sikerei elérésében. A tizenévesek szobái, szekrényei tele voltak ragasztva az együttes posztereivel, és az MTV is szívesen dolgozott velük, számos, élő koncertjeiken készült felvételüket adták le. 1987-ben a Slippery When Wet lett a Billboard szerint a lemagasabb példányszámban eladott lemez, és a „Livin’ on a Prayer” nyerte el a legjobb színpadi előadás díját az MTV Video Music Awards díjkiosztón.

Az együttes szintén elnyerte a legjobb pop/rock együttes díját az American Music Awards díjkiosztón, és a közönségszavazatok alapján ők lettek a legjobb rock zenekar is abban az évben. A Slippery When Wet koncertkörút során több mint 200 előadást tartottak. A lemez 1986. augusztus 18-ai megjelenése óta több mint 26 millió példányban kelt el világszerte.

forrás: wikipedia.org

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak