2017. szeptember 20. szerda, Friderika
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
13°C
13°C
Eső / 13°C
cs / 13°C
p / 12°C
Önkormányzatok hírei
Tudósító | 2017-07-01 14:22:08

Négy pályán, negyven csapat - Galéria!

Négy sportág, négy pálya, negyven csapat - számokban röviden így lehet összefoglalni a szombati makói Hagymatikumban rendezett sportnapot. A hazaiak mellett számos magyar településről jöttek érdeklődők, de a román vendégek között is egyre népszerűbb ez a vidámságban és mozgásban gazdag nap.

Négy pályán, negyven csapat - Galéria!

- Egy kisebb bukaresti klubban kosarazom immáron hat esztendeje, így természetes, hogy a streetballban indultam a Hagymatikumban - mondta szombaton George Hadis. A makói fürdőben közel öt éve rendeznek rendszeresen sportnapokat, éves szinten több alkalommal is. Az idén ez volt az első, melyen egyre több román vendég is részt vesz. George a barátaival pihen a Maros-parti városban, s tavaly is indultak a sportnapon. - Akkor meg is nyertük a streetballt, most is ez a célunk - árulta el még a meccsek előtt a román fiatalember. Georgéhoz nem kellett tolmács, hiszen Budapesten szerzett főiskolai diplomát, így jól tud magyarul.

Négy pályán, negyven csapat - Galéria!

Negyven csapat adta le előzetesen a nevezését. Ők négy sportágban, vagyis a már említett streetball mellett strandfociban és -röplabdában, valamint lábtengóban mérték össze a tudásukat. A hajnali eső csak jót tett a homokos pályáknak, valamint a levegőt is lehűtötte, így igazán kellemes időben csaphattak össze a résztvevők. A nap lényegét Kovács Gábor sportszervező itt foglalja össze:

Négy pályán, negyven csapat - Galéria!

Négy pályán, negyven csapat - Galéria!

- A párom röplabdázik, őt kísértem el, én csak a pálya szélérő szurkolok neki - tudtuk meg Almási Gézától. A fiatalok Szegedről jöttek, s nem ez az első makói hagymatikumi sportnapjuk. - Én nem vagyok az a sportos alkat, megelégszem a biztatással és a jó hideg sörrel, elég, ha kettőnk közül legalább az asszony otthonosan mozog a pályán - mondta nevetve a szegedi férfi, majd egy nagyot ivott a korsójából. Azt még megtudtuk tőle, hogy a párja nem csupán a Maros-parti városban strandröplabdázott már, hanem tavaly a magyar tenger partján is indult egy versenyen, ahol kivételesen egy Tolna megyei csapatot, pontosabban egy bonyhádit erősített és korosztályukban ki is vívták a győzelmet.

Négy pályán, negyven csapat - Galéria!

A strandos játékokban az is nagyon jó, hogy bárki kipróbálhatja, nem kell hozzá profinak lennie. Takács Kitti is úgymond szörfölt a különféle sportágak között. Korábban kézilabdázott, most meg tájfutó, de szombaton kivételesen a röplabdában jeleskedett. A Velencei-tó partján lévő Pázmándról érkezett lánnyal készített beszélgetést itt találja:

Négy pályán, negyven csapat - Galéria!

Négy pályán, negyven csapat - Galéria!

Munkatársunktól. K.