2017. november 24. péntek, Emma
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
5°C
8°C
Köd / 5°C
szo / 8°C
v / 6°C
Sport
Szeri Csaba | 2017-09-04 10:15:51

Négy forduló után is hibátlan a SZEOL

A szegedi SZEOL SC továbbra is hibátlan teljesítményt nyújt az NB III-ban. Siha Zsolt tanítványai most az újonc Vecsés otthonába mentek a három pontért.

Négy forduló után is hibátlan a SZEOL

Nem kezdődött rosszul az NB III-as idény az újonc Vecsés számára. A csapat ugyanis a harmadik fordulóig őrizte veretlenségét a harmadik vonalban. A SZEOL SC elleni találkozó azonban nem ígérkezett könnyűnek. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy a hazaiak felkészültek az eddigi kiváló formában lévő listavezető ellen. Egyértelműen a szegedi csapat játszott fölényben, a Pest megyeiek azonban remekül zártak hátul, így a vendégek nem tudtak komoly veszélyt okozni az első 45 perc során.

A fordulás után sem változott nagyban a játék képe. A SZEOL vezetéséhez egy pontrúgásra volt szükség. Mihály Dávid végzett el egy szabadrúgást, a labdát pedig a rövid sarokba tekerte, Komora nem tudott védeni.

A szegediek azonban a vezetőgól megszerzése után sem lélegezhettek fel. Negyedórával a vége előtt ugyanis Gajág Gergőt kiállították, így emberhátrányban kellett lejátszania a hajrát a vendégeknek. A Vecsés azonban nem igazán tudta kihasználni az előnyösnek tűnő helyzetet, tulajdonképpen egyetlen alkalommal forgott igazán veszélyben a szegediek kapuja.

Az egygólos győzelemmel a SZEOL SC továbbra is hibátlan az NB III-ban.

A csapat legközelebb megyei rangadót vív, hiszen a Hódmezővásárhelyi FC csapatát fogadják a Szegeden.

Labdarúgó NB III Közép csoport, 4. forduló

Vecsési FC – SZEOL SC 0-1 (0-0)
Vecsés, vezette: Móri Tamás (Kovács Gábor, Rigó Martin).
Vecsés: Komora – Salem (Márki, 76′), Balázs, Molnár Z. (Borsi, 76′), Radnai, Csiszár, Lajes, Csordás, Szalai, Tóth A. Rein (Homonyik, 84′). Edző: Simon Antal.
SZEOL: Prokop – Kéri, Gajág, Rácz, Grünvald, Lévai, Ondrejó, Forró, Mihály (Péter, 88′), Beretka (Papp Á., 77′), Maksimovic (Szabó A., 74′)
Gól: Mihály (70′).
Sárga lap: Tóth A. (90′), Balázs (91′) ill. Ondrejó (52′), Kéri (84′).
Kiállítva: Gajág (73′).

szcs
Fotó: szegedma.hu