Tudomány és Technika

Napi egy-két szál cigi mégsem árt?

Feltöltő: Török Anita / 2012-02-05 10:54:53

Egy nemrég végzett felmérés szerint a naponta rágyújtó dohányosok több mint fele azt hiszi magárol, hogy már leszokott.

A naponta csak egy-egy szálat elszívó dohányosok 51 százaléka már úgy gondolja, nem függő többé és teljesen leszokott. Ugyanakkor a Co-operative Pharmacy felméréséből kiderült az is, hogy legtöbben elhallgatják családjuk, barátaik és szerelmük elöl azt az apró kis tényt, hogy naponta rágyújtanak.

Amikor a tilosban járnak, a dohányosok általában azt mondják, kutyát sétáltatni vagy bevásárolni mennek. A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) szakértői szerint már napi egy cigaretta elszívása is 30 százalékkal növelheti a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának esélyét. Sőt, az oslói Egészségügyi Szűrővizsgálatok Szolgálatának kutatásai szerint a kocadohányosok körében háromszor gyakoribb a végzetes tüdőrák, mint a nemdohányzóknál.

Egy 20 szálat tartalmazó cigarettacsomag jelenleg hét fontba kerül (2500 forint) Nagy-Britanniában, ami napi egy szál mellett is évi 125 font (45000 forint) pluszköltséget jelent. A 2000 önkéntes részvételével készült mostani kutatás szerint a dohányosok 80 százaléka le akar szokni és harmaduk saját bevallása szerint kevesebbet gyújt rá a 2007-ben életbe lépett dohányzásellenes törvény bevezetése óta. Minden tizenkettedik dohányosnak az otthoni dohányzás is tiltott.

A leszokás mellett a felmérés szerint elsősorban az egészséges élet, a költséghatékonyság és a gyermekszületés szól, sokan azonban úgy gondolják, csak akkor tudnának leszokni, ha súlyosan megbetegednének.

Az NHS statisztikái szerint 2009-ben, 2007-ben és 2008-ban a felnőtt lakosság 21 százaléka dohányzott, ami javulást jelent az 1980-as 39 százalékhoz képest.

Forrás: www.napidoktor.hu

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak