Mit ér az ember, ha vidéki?

Tavaly ismét jól megszámlálták a magyart, az adatokon még dolgoznak a KSH munkatársai. Köztük azokén is, akiket vidéki - nem megyei jogú - városokban vagy falvakban vettek nyilvántartásba. Ők is ugyanolyan mértékben számítanak a statisztikákban, mint például a fővárosban élő társaik annak ellenére, hogy jegyzékbe vételükért kevesebb juttatás járt a vidéken dolgozó népszámlálóbiztosoknak.

A bizottság terel

A tavalyi népszámlálás díjtételeit és azok alkalmazásának magyarázatát a 305/2010. számú kormányrendelet tartalmazza. Ez alapján Budapesten és a megyei jogú városokban a kézbesítés, a kapcsolatfelvétel, a címellenőrzés és az aktualizálás címenként bruttó 180 forintot ért, míg a lakóegység felvételéért 210 és az állampolgárok összeírásáért személyenként pedig 370 forint járt tételenként. Mindezekért egyéb településeken közel húsz százalékkal kevesebb jutott a népszámlálóbiztosoknak.

A témában megkerestük az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságát is. Dr. Lukács Tamás elnök azt javasolta: forduljunk Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez. Levelében leírta, hogy a bizottság foglalkozott a kérdéssel, de állásfoglalásukat nem áll módjában kiadni és amúgy sincs hatáskörük a "kérdés megítélésében".

Elemeztek és kiderült számukra: a vidéki munka kevesebbet ér

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál (KIM) azzal indokolták az eltérést, hogy az adatfelvétellel járó feladatok idő- és munkaigénye nem azonos. Ennek megállapításához állítólag egy önkéntes próbafelvételt kezdeményeztek, amelyről egy elemzés is készült. Ebből egyebek azt a következtetést szűrték le, hogy a kistelepüléseken az emberekkel sokkal könnyebb felvenni a kapcsolatot, mint a nagyvárosokban. Érdeklődésünkre közölték: azt is bizonyítottnak látják, hogy a lakcímek azonosítása is bonyolultabb a nagyvárosokban, hiszen a "postaládákra, bejárati ajtókra sokszor nincs kiírva a pontos cím, ezért már a lakcím beazonosításához fel kell venni a kapcsolatot a lakásokban lakókkal". De az eltérő díjazást még egyebek közt a különböző adatszolgáltatói hajlandósággal és a városi emberek munkába járási szokásaival is magyarázza a KIM.

Az előnyök és a hátrányok kiegyenlítik egymást

Dvornik Gábor - aki a Pest megyei Sződligeten volt népszámlálóbiztos - szerint egyáltalán nem indokolt a megkülönböztetés. A vidéki és a nagyvárosi munkának is megvannak az előnyei és hátrányai, amelyek összességében kiegyenlítik egymást. Az a feltételezés sem állja meg a helyét, hogy a nagyvárosokban nehezebb elérni a polgárokat - hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy a kistelepüléseken nincs tömegközlekedési lehetőség sem, sokszor jóval nehezebb felkeresni a külterületen élőket, és számos néhány esetben kell számolni olyan veszélyforrásokkal is, mint például a kelleténél agresszívabb házőrzők.

Azon felül, hogy a Munka Törvénykönyve szerint "Az egyenlő, illetve egyenlő értékűként elismert munka díjazásának meghatározása során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani", érdekes lehet egy másik szempontból is megvizsgálni a kérdést. Egyes megyei jogú városok adott esetben kisebbek lehetnek, mint több más magyar település. Például Szekszárd a maga harmincháromezres népességével kisebb lélekszámú, mint mondjuk Dunakeszi, amely ugyan még barátok közt sem nevezhető megyeszékhelynek. A minisztérium következtetése így több esetben téves, hiszen néhány kisebb lélekszámú megyeszékhelyen "kevesebb" munkáért több pénzt kaptak a számlálóbiztosok, mint a nagyobb, de nem megyei jogú helységekben.

Forrás: stop.hu