2017. november 20. hétfő, Jolán
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
4°C
3°C
Tiszta / 4°C
k / 3°C
sze / 9°C
Közélet és Művelődés
Égető Réka | 2017-11-11 20:04:48

Mesterművek repítették az égig a közönséget

Három olyan mesterművet hallhattak szombaton a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központba látogatók Hegedűs Endre zongoraművész tolmácsolásában, amelyek mindegyike megunhatatlan és lélekemelő.

Mesterművek repítették az égig a közönséget

Hegedűs Endre

„Ha arra gondolok, hogy nekem hány balesetem volt a kezemmel, meg kézoperáciom, és mégis itt vagyok 63 évesen is, túl 3200 koncerten. Ez egy bizonyíték, hogy nekem még zongoráznom kell” – fogalmazott Hegedűs Endre zongoraművész, aki Hódmezővásárhelyen száznál is többször koncertezett már, így a közönség igazán jól ismerheti a művészetét. A zongoravirtuóz azonban mindig elvarázsolja játékával a nagyérdeműt. 63 évesen Ezúttal három komolyzenei nagyágyú műve csendült fel a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Hegedűs Endrével a zongoraest előtt beszélgettünk.

Promenád.hu: Egy-egy ilyen zongoraestnek a programját hogyan állítja össze?

Hegedűs Endre: Először jön egy belső késztetés. A halott kottából a szívem-lelkem és tudásom segítségével megpróbálom életre kelteni a zeneműveket és odaajándékozni ezeket a mesterműveket a közönségnek. Ezek bizony mesterművek. Olyan darabok, amik megunhatatlanok, mindig új színben tündökölnek föl, amik a megtanulás, a gyakorlás - egyébként kíntól sem mentes – ideje alatt annyi örömöt okoz, hogy nem maradhat meg a gyakorlószobám négy fala között. Tovább kell adnom, mert akkor nem hervad el, hanem virágzik. Az emberekben van egy igény, hogy meghallgassanak valamit, amiről tudják, hogy érték. De azt szeretnék, ha az orruk, a szemük és a fülük előtt születne újjá. Ez a különbség a rögzített felvétel és a hangverseny között.

Mesterművek repítették az égig a közönséget

Promenad.hu: mely darabokat hozta most Hódmezővásárhelyre?

Hegedűs Endre: A Mozart-mű egy kivételes mű, hiszen Mozart két zongorára, négy kézre mindössze ezt az egy zenéjét írta. Valószínűleg ő is találkozott azzal a problémával, hogy sok helyen egy zongora még csak akadt, de még egy már nehezen. Ez mind máig így van. Kivéve Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, ahol egyrészt a világ legjobb zongorája van, a Steinway, míg a másik egy Yamaha-zongora. Feleségemmel [Hegedűs Katalin – szerk.] szólaltatjuk meg azt a művet, amit házasságunk kezdete óta nagyon sokszor játszottunk. Csupa szellem és csupa báj. Mozart maga is mondta, hogy ez az egyik legjobban sikerült zongoraműve. Utána következik Beethoven Appassionata szonátája, ami szöges ellentétben áll az előzővel, de mégis a zongorairodalom egyik kedvenc műve. Pedig küzdelmes, sötéttónusú. Én ezt a művet úgy hívom: zenei katedrális. Ezután következik egy magányos hegycsúcs, a legmagasabbak közül, ami úgy áll a romantika egén, hogy nincs neki előzménye, nincs neki párja. Muszorgszkij nem volt egy zongorára író szerző. Az Egy kiállítás képei példátlan, erre csak azt tudom mondani, hogy nem találkoztam még olyan emberrel, aki ne mondta volna azt, hogy ez elképesztő. Szinte játszhatatlan. Muszorgszkij egyáltalán nem törődött azzal, hogy majd a távoli jövőben el kell tudja játszani valaki. De azért érdemes volt vele birkózni, és több év munkája fekszik benne. Én azt szeretném, ha a hangversenyre jövő kedves hódmezővásárhelyiek én is gazdagabban távoznánk az este végeztével. Ha meglenne az a fajta egység, ami összeforrasztja az egymást egyébként csak felületesen ismerő embereket.

Mesterművek repítették az égig a közönséget

Promenad.hu: Az ilyen zeneművekhez át is kell szellemülni. Önt mi segíti abban, hogy ez megtörténjen?

Hegedűs Endre: Elsősorban a Jóisten. Mindent tőle kaptam. Ez adja az állandó indíttatást a muzsikálásra, állandó flow-élményem van. Ott van drága feleségem, Katica, akivel 39 éve járjuk közös utunkat. Ő is zongoraművész, és nagyon sokat játszunk együtt, is ilyenkor mindketten virágzunk.

Mesterművek repítették az égig a közönséget

Promenad.hu: Önnek van kedvenc zeneműve?

Hegedűs Endre: Természetesen. Mindig van. Két művet említenék. Az egyik Chopin H-moll szonátája. Ez a négytételes mű nekem mindent elmond az életről, amiért érdemes élni és égni, lelkesedni és szenvedni. Csodálatos, letisztult gyönyörűség. A másik kedvenc művem pedig a Tannhäuser-nyitány Wagnertől. Ez is végigkísérte az egész életemet.

Mesterművek repítették az égig a közönséget

A szombat esti hangverseny a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ és a Filharmónia Magyarország NKft. közös komolyzenei bérletének első előadása volt. A zongoraesten elhangzó zeneművek: W.A. Mozart: D-dúr szonáta két zongorára K.448; L. van Beethoven: f-moll "Appassionata" - szonáta, op. 57; M. Muszorgszkij: Egy kiállítás képei.

ÉR.