2017. június 29. csütörtök, Péter, Pál
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
23°C
22°C
Tiszta / 23°C
p / 22°C
szo / 29°C
Sport
Szeri Csaba | 2017-02-09 11:21:15

Mesterhármas a Mórahalom edzőmeccsén

Az NB III-ra készülő Mórahalom hétközben a megyei I. osztályban szereplő Makóval vívott felkészülési mérkőzést. A csatát végül Magyar Györgyék nyerték, Podonyi Norbert mesterhármast szerzett a meccsen.

Mesterhármas a Mórahalom edzőmeccsén

A két csapat már találkozott egymással a felkészülési időszakban. Akkor a hagymavárosban zajlott a derbi, ám most Mórahalmon történt az összecsapás.

A hazaiak szerezték a találkozó első gólját. A házi gólkirály Dalibor Crkvenjakov egy szabadrúgást követően csapott le leggyorsabban a játékszerre, amit aztán a hálóba továbbított. A mórahalmi gólt követően azonban inkább a vendégek játszottak fölényben. Olyannyira, hogy Méhes Tibor tanítványai meg is tudták fordítani az állást. Gémes Bence villant két alkalommal és máris 2-1 volt az eredmény a Makó javára.

Az iram azonban talán a makóiak számára volt megterhelőbb. A fordulás után fáradni látszottak a hagymavárosiak, aminek az lett az eredménye, hogy a Mórahalom mindinkább átvette a mérkőzés irányítását. Podonyi Norbert villogott a leginkább, aki három találatot is szerzett, kialakítva ezzel a 4-2-es végeredményt.

A Mórahalom február 18-án kezdi meg a bajnokságot. A csapat akkor a Dunaújváros otthonába látogat. Előtte azonban még számíthatnak felkészülési meccsre a homokhátiak. Szombaton az FK Backa 1901 lesz az ellenfelük.

A makóiak legközelebb a Békés megyei élvonalban szereplő Orosházával vívnak edzőmeccset, szombaton 15 órától.

Felkészülési mérkőzésen

Mórahalom VSE – Makói FC 4-2 (1-2)
Mórahalom: Halász – Bokányi R., Lászik, Zsoldos, Fodor, Mészáros T., Pócs T., Juhász, Pócs D. Várda, Crkvenjakov. Csere: Révész (kapus), Podonyi, Szücs.
Makó: Garamvölgyi – Palotás, Rakonczai, Kalász, Szil, Tóth T., Széll, Bánóczki, Solymosi, Gémes, Vajna. Csere: Galló, Gilinger, Bartucz, Czebe, Horváth K.
Gól: Crkvenjakov, Podonyi (3) ill. Gémes (2).

szcs
Fotó: szegedma.hu archív